Napjainkra olyan mértekében átalakultak, rosszabb esetben megszűntek az élőhelyek, amihez a házi és a mezei veréb állományai képtelenek voltak, vagy csak bizonyos szintig tudtak alkalmazkodni. Az intenzív mezőgazdaság jelentős hatóanyag-felhasználása eredményeképpen a mezei veréb állománya jelentősen lecsökkent, míg házi verebekből elsősorban a modern városi környezet, az „elvárosiasodás” miatt lett kevesebb.

A verebek alapvetően csoportokban élnek, és a sűrű, bokros növényzetet preferálják, ellentétben a rozsdafarkúval (legyen az házi vagy kerti), ami monogám fajként párban él. A modern kertek, amelyekre elsősorban a pázsit és a tujasor a jellemző, fa, bokrok és állattartás mellőzésével, nem nyújtanak megfelelő élőhelyet a verebek számára, ezzel szemben a rozsdafarkú tudott alkalmazkodni ezekhez a körülményekhez.

Ebben az esetben sem mehetünk el a klíma változásával járó hatások mellett, ugyanis az enyhébb telek azt okozzák, hogy az amúgy vonuló fajként ismert rozsdafarkú egyre nagyobb számban dönt úgy, hogy nem kockáztatja meg a vonulást, inkább az enyhébb időjárási körülmények között áttelel hazánkban.

Viszont ha már itt maradnak, nagy segítségükre lehetünk mi, kerttulajdonosok téli, folyamatos etetésükkel. Ha etetésük mellett döntünk, olyan helyet válasszunk az etető kihelyezésére, amit a macska nem érhet el, és főleg magkeveréket adjunk nekik, a hiedelemmel ellentétben a szalonna és kenyérmorzsa nem megfelelő táplálék az énekesmadárfajok számára. És még egy fontos kitétel, ha elkezdjük etetésüket: azt rendszeresen tegyük, mert ezek a kis tollas madarak, ha odaszoknak az etetőhöz, számítanak az élelemre. Amennyiben viszont hirtelen megszakítjuk táplálékszerzési lehetőségüket, akkor energiaforrásuk megszerzése híján a hideg időben annyira legyengülhetnek, hogy akár el is pusztulhatnak.