0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. július 1.

Közös érdekekről nyilatkoztak a V4+4 országok agrárvezetői

Közös pontokat kerestek és találtak a V4+4 országok képviselői országaik KAP-pal kapcsolatos érdekeiben. Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter szerint hasonlóak a problémáik, amit két elfogadott nyilatkozattal is jeleztek.  

Két közös nyilatkozatot is elfogadtak a V4-ek (Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia), valamint négy régiós tagállam (Románia, Bulgária, Horvátország és Szlovénia) – mondta a nyilatkozatok aláírása utáni tájékoztatóján Bóna Szabolcs.

Az első közös nyilatkozat a mezőgazdasági válsághelyzetek hatékony kezeléséről, a kockázatkezelésről szól, ebben mind a nyolc résztvevő egyetértett. Ezt a nyilatkozatot egyedül Szlovénia nem írta még alá, mert ott az új kormány nemrég alakult és további egyeztetések szükségesek ehhez. A miniszter elmondta, hogy a válsághelyzetekre adott hatékony válaszokhoz az uniós szabályrendszert módosítani kell.

A biogazdálkodással kapcsolatos és az aszályhelyzet hatékony kezeléséről szóló nyilatkozatot hat tagállam agrárvezetői írták alá, Bulgária és Szlovénia pedig technikai szintű egyeztetést igényelt még. A miniszter elmondta, hogy a dokumentumban az aszályhelyzet kérdése mellett közös k+f feladatok, a biológiai energiaforrások kérdésköre, továbbá a vidékfejlesztés szerepelt, és mindegyik esetében könnyedén megtalálták a közös pontokat.

A Közös Agrárpolitikáról (KAP) és annak reformjáról is egyeztettek, és teljes egyetértés van abban, hogy a szlovák V4 elnökség idején ezeket szeretnék megválaszolni és közös álláspontot kívánnak kialakítani, amelyet nagyon hangsúlyosan tudnak képviselni az EU-ban.

Martin Šebestyán, Csehország agrárminisztere szerint

a két nyilatkozat erős jelzés az Európai Bizottság számára, miszerint a nyolc tagállam képes közös véleményeket alkotni fontos témákban.

Richard Takáč, Szlovákia agrárminisztere is arról beszélt, hogy világos üzenetet küldtek az EU-nak, miközben a nyolc tagország a lakosságszáma alapján is nagy erőt képvisel az unióban.

Mint mondta, októberben Pozsonyban újabb V4+4 agrártalálkozó lesz, ahová az olasz mezőgazdasági minisztert is meghívták, mert Olaszországgal megerősödve még hangsúlyosabban tudják képviselni közös érdekeiket az Európai Bizottságban. Jacek Czerniak, a lengyel Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára pedig arról beszélt, Olaszországgal megerősödve még inkább képesek lehetnek közös érdekeik képviseletére.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu

Magazin ajánló: