Hol örvös papagájokban gyönyörköd­hetünk, máskor drongók vagy éppen orrszarvú madarak ­kerülnek a távcső látóterébe, és szinte mindenünnen csodálatos bülbülének hallatszik. Ahol ilyen madár­paradicsommal találkozik az ember, jobbára a fákat, bokrokat és az eget kémleli, és csak ritkán tekint le a földre.

Pedig érdemes! Többnyire ott tanyáznak ugyanis – egyebek mellett – a vörös dzsungeltyúkok (Gallus gallus), melyet nálunk leginkább bankivatyúknak neveznek. Egyáltalán nem félénkek. Egy kis kakas – ahogy megfigyeltem – egy-három tyúkot vezet. Meg-megállnak, kapirgálnak, láthatóan nem tartanak a terepjárótól, csak akkor gyalogolnak be a dzsungelbe, amikor már csak pár méternyire vagyunk tőlük. Általában nem sokkal napkelte után találkoztunk velük, később a nyíltabb területekről behúzódtak a dzsungelbe.

A régebbi magyar nyelvű szakirodalom szerint az általunk látott bankivatyúk a házityúk őse. Ezt ma már sokan vitatják, szerintük a másik három dzsungeltyúkfaj egyike, vagy akár mindegyike is részt vehetett a házi tyúk domesztikációjában. Az azonban tény, hogy a bankivatyúk (és a Srí Lanka-i dzsungeltyúk) hasonlít a legjobban az ősi tyúkfajtákra.

A Nepálban látott faj előfordul India keleti felén, a Himalája lábánál és Délkelet-Ázsiában. Hat alfaja ismert. Változatos élőhelyeken él, szereti a nyitott, tisztásokkal tarkított erdőket, erdőszéleket, és a másodlagos erdőkben is otthonra lel. Egyes élőhelyein 2000 méter magasságig is felhatol. Elterjedési területe Indiában átfedésben van a zöld dzsungektyúkéval, Délkelet-Ázsiában pedig a szürke dzsungektyúkéval (amit Sonnerat-tyúknak is neveznek).

A bankivatyúk kakas kukorékolása nagyon hasonlít a házi kakaséra, csak a hangja élesebb és a hangfekvése magasabb. A házityúktól eltérően a bankivatyúk nem kotkodácsol a tojásrakás után, ennek oka, hogy hangjával ne árulja el, hol lapul a fészke. Igaz, az ellenségeinek száma ugyancsak megcsappant az utóbbi időben, hiszen a ragadozók állománya egész Ázsiában jelentősen lecsökkent. Az emlősökön kívül a nagytestű ragadozómadarak, óriáskígyók, esetleg a varánuszok jelentenek veszélyt, amelyek elsősorban a még tapasztalatlan csibék közül szednek vámot.

Lévén, ha veszélyt érez, többnyire nem röppen fel, hanem a sűrűbe szalad. Ha mégis célszerűbbnek tartja, hogy felröppenjen, akkor meglepően gyorsan és hangosan, a fácánokhoz hasonlóan repül. Ilyenkor hangos szárnycsapásokkal fákra menekül, ahol a lombok között igyekszik elbújni.

A vörös dzsungeltyúk többnyire kis háremekben él, amelyeket jellemzően egy kakas és néhány tyúk alkot. A költési időn kívül akár még 50 példány is összeverődhet. Kora reggel és késő délután látogatja meg a nyílt terepen lévő táplálkozóterületeit. A táplálkozás után a nap többi részét fedezékben tölti. Száraz időszakokban a vízforrások közelsége is fontos számára. Fákon vagy magasabb bokrokon csoportosan éjszakázik. A kakas korán reggel már kukorékol.

A vörös dzsungeltyúk fészke általában a talajon kialakított, száraz fűvel, pálma- és bambuszlevelekkel bélelt mélyedés, amely bokrok alatt vagy sűrű másodlagos növényzetben, netán a bambuszerdőben található bambuszcsomók között helyezkedik el. A fészekalj általában 5-6 (ritkán 4-12) tojásból áll. A tojások nagyon hasonlítanak a házi tyúk tojásaihoz, színük a halvány bézs és a halvány vörösesbarna között változik.

A bankivatyúk hatalmas elterjedési területén más és más időpontokban fészkel, Indiában jellemzően március–májusban, a száraz évszakban, Bangladesben március–júniusban, a Maláj-­félszigeten pedig egész évben. A csibéket a tyúk költi ki, a kotlás 18–21 napig tart. A csibék egy hét után már tudják a szárnyukat használni, de ez még nem nevezhető igazi repülésnek. Igazából csak tíz nap elteltével tudnak céltudatosan repülni.

A csibék kezdetben apró rovarokat esznek, nagy szerepet játszanak a táplálkozásukban a hangyák és a termeszek. A felnőtt madarak étlapja igen változatos, termeszek, hangyák, bogarak, lárvák, csigák alkotják a „főételt”, de „desszertként” bogyókat, rügyeket, félérett és érett magvakat, fiatal leveleket és hajtásokat is fogyasztanak.