Egy geográfusokból, agronómusokból és régészekből álló interdiszciplináris kutatócsoport Etiópiában a mezőgazdaság, a táj és a társadalom hosszú távú kölcsönhatásait vizsgálta – írja a Phys.org. Az egykori Akszúmi Királyság – a mai Etiópia területén – régészeti leletei között szőlőmagokat, bor tárolására szolgáló edényeket, sziklába vájt borsajtolókat és olyan történelmi feljegyzéseket találtak, amelyek bizonyítják, hogy az ókorban szőlőt termesztettek ezen a vidéken. Arra voltak kíváncsiak, hogy a ma élő szőlőtőkék közül lehetnek-e olyanok, amelyek ezeknek a korai telepítéseknek a leszármazottai. A kutatás másik célja annak feltárása volt, hogy fennmaradtak-e az ősi szőlőtermesztési hagyomány nyomai a térségben.
A mediterrán szőlőültetvényekkel ellentétben az etiópiai Tigré szőlőtőkéit házak udvarain, falusi kertekben és templomok területén nevelik. A családok frissen fogyasztják a szőlőt, megosztják szomszédaikkal, fürtöket adományoznak az ortodox egyházaknak, és nagyra értékelik a tőkéket, mert árnyékot biztosítanak a száraz évszakban.
A kutatás eredményei azt mutatják, hogy ezek a szőlőtőkék összetett örökséget hordoznak, amelyet a kisgazdaságok hosszú távú művelési gyakorlata, a kulturális szokások és az elszigetelt falvak földrajzi elkülönülése alakított.
Genetikai állományukat később olyan fajtákkal való kereszteződés is befolyásolta, amelyeket a 20. század elején a szomszédos Eritreába telepítettek be.
Azonosítottak egy Rubaksum Tsellim nevű tájfajtát, amely önálló genetikai vonalat képvisel, és rokonságot mutat a mediterrán szőlőfajtákkal. A tájfajta olyan helyi növényváltozat, amelyet a gazdálkodók generációkon keresztül tartottak fenn, és amelyet a szelekció, a csere és a helyi alkalmazkodás formált, nem pedig a hivatalos nemesítési programok.
Ezeknek a szőlőtőkéknek a száraz termesztési körülmények között mutatott ellenálló képessége és termőképessége arra utal, hogy olyan tulajdonságokkal rendelkezhetnek, amelyek értékesek lehetnek a klímaváltozáshoz alkalmazkodó szőlőtermesztés számára.
A vadon élő szőlő nem őshonos Afrika szarvának térségében. Ez azt jelenti, hogy minden háziasított szőlőtőke, amely Észak-Etiópiában nő, valamikor máshonnan került oda. Bevezették a térségbe, majd hosszú évszázadok során alkalmazkodott a helyi környezethez.
