Prof. Dr. Karsten Münstedt kollégáival egy kérdőívet dolgozott ki, hogy felmérjék, a méhméreg valóban hat-e a COVID-19 ellen. Ehhez egy kínai tanulmány szolgáltatta az alapot, mely április végén jelent meg a Toxicon című tudományos folyóiratban.
A kínai tanulmány összesen 5115 megkérdezett méhész esetéről számol be – ezek közül 723 wuhani (Hubei-tartomány). Ezzel párhuzamosan 121 apiterápiás pácienst is megvizsgáltak. Bár néhányuk érintkezett koronavírusos beteggel, de senki nem betegedett meg közülük.
A kínai kutatók felmérésük elemzése után azt a hipotézist állították fel, hogy a méhméreg-tolerancia egyféle mechanizmust is biztosít a COVID-19-el szemben.
Ezekről az eredményekről számolt be sajtótájékoztatójukon Prof. Dr. Karsten Münstedt, Dr. Heidrun Männle és Prof. Dr. Jutta Hübner. Egyúttal saját kutatásaik elindításáról is tájékoztattak.
A német kutatók hazai méhészeket szeretnének meginterjúvolni a jénai egyetemmel együtt létrehozott kérdőív segítségével, melyen a méhészek koronavírushoz kapcsolódó tapasztalatairól küldhetik majd el visszajelzéseiket. Karsten Münstedt nyilatkozata szerint a jénai egyetem etikai bizottsága is jóváhagyta a tanulmányt.
Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy azok a méhészek, akik rendszeresen ki vannak téve méhszúrásoknak, megnövekedett IL-10 citokin szinttel rendelkeznek, mely az immunrendszer (a citokin-vihar) szabályozásában játszik jelentős szerepet. Talán ez lehet az oka a méhészek viszonylagos védettségének a vírusokkal szemben.
A kínai tanulmány ezen a címen olvasható: Yang W, Hu FL, Xu XF. Bee venom and SARS-CoV-2. Toxicon.
A korábbi citokin vizsgálatokról pedig ezen a címen olvashatunk: Meiler F, Zumkehr J, Klinkenberg S, Rucker’s B, Akdis CA, Akdis M. In vivo switch to IL10 secreting T regulatory cells in high dose allergen exposure. J Exp Med. 2008, 205: 2887-2898. doi: 10.1084/jet.20080193
UPDATE:
A német tanulmány eredményei nem erősítették meg a kínai megfigyeléseket, miszerint a méhészek védettek lennének a koronavírussal szemben, de ebben a tanulmányban a résztvevők korlátozott számát figyelembe véve, nem is tekinthetünk rá úgy, hogy megcáfolta volna a méhtermékek rendszeres használatának immunizáló hatását. Annyit azonban világossá tett, hogy pusztán az, hogy valaki méhész vagy a szezonálisan végzett méhészkedés nem véd a fertőző betegségektől egész évben. Sokkal inkább a méhtermékek rendszeres fogyasztása illetve a méhszúrásoknak való rendszeres, heti kitettségben és az életstílusban keresendő a kínai tanulmány eredménye. A kínai tanulmány megállapítása addig nyilván hipotézis marad, míg további szisztematikus tanulmányok nem erősítik meg. – A cikk szerzőjének megjegyzése.)
A német tanulmány elérhető: Heidrun Männle, Jutta Hübner, Karsten Münstedt, Beekeepers who tolerate bee stings are not protected against SARS-CoV-2 infections, Toxicon, Volume 187, 2020, Pages 279-284, ISSN 0041-0101)