Sokan, még szakmai körökben is, keveset tudnak Kárpátalja szőlőtermesztéséről, borászatáról, pedig több évszázados múltra tekint vissza. Az Egyesült Királyságban és más piacokon is egyre szélesebb körben jelennek meg az ukrán borok, amelyekben az ismerős szőlőfajták mellett számos új fajta, stílus és földrajzi terület vár felfedezésre.

Ukrajna borászatának gyökerei a Krím-félszigetről erednek, ahol egészen az i. e. 4. századig, illetve még régebbre nyúlnak vissza. A 11. században azonban a Kijev és Csernyihiv környéki északi régiókban is gyökeret vert a borkultúra. A nyugatról Magyarországgal és Szlovákiával határos Kárpátalja területe ma átmenet a fehérboroktól a vörösborok felé. Ehhez a Kárpátok hegyei egyedülálló mikroklímát teremtenek a szőlőtermesztés számára.

Az első aranykor

Varga István, a kárpátaljai Bene községben – ami Beregszásztól 16 km-re keletre, a Beregvidéki hegyvonulat keleti részén található – vezeti családi borászatát, s mellette falugazdászként is járja a vidéket. Mint mesélte, Kárpátalján tulajdonképpen két borvidéket különböztetünk meg, az egyik a Szerednyei, Ungvárhoz közeli terület, a másik pedig, amit régebben Alsóbereg-Ugocsa néven ismertek.

„Ahogyan haladunk a síkságtól felfelé, megérkezünk a Kárpátok előhegyeihez, ezek az első dombok a síkság után, ahonnan elindul a Kárpátok vonulata, ezek déli oldalán vannak a mi ültetvényeink, itt valamikor a nagy területeken folyt szőlőtermesztés”- hívta fel a figyelmet, hogy a szőlőkultúra első virágzása az 1800-as évekre esett, ez volt az első aranykor, ennek a filoxéravész vetett véget, ám utána a hegyvidék újra magára talált.

Köszönhető ez olyan, sokak előtt kevésbé ismert szakembernek, mint Czeiner Nándor, aki megtanította az ott élő embereket a helybenoltásra. Vadszőlőt ültettek, és magas törzsbe oltották be a nemest, így gyorsan folyt az újratelepítés. Az akkori lapok, leírások szerint a hegyoldal még szebbé vált, mivel rendbe hozták a támfalakat, rekonstruálták a vízelvezetést, és újraültették a szőlőt. A második világháború újra visszavetette a fejlődést. Addig Csehszlovákiához tartoztak, s bár az első világháború is sok kárt okozott, de a borvidék megmaradt.

A második világháború után jött a kolhozosítás, a szőlőket közösen művelték, így a gazda még egy kicsit magáénak érezte, haza is vitt a termésből, bort készített. A kegyelemdöfés akkor következett be, amikor bejött az állami gazdasági rendszer, amely elvette a földeket, szőlőt ültetett a hegyek lábához, főként a direkttermő Izabellát, a nemes szőlők visszaszorultak. A borvidék azóta is nehezen lábal ki belőle, bár a rendszerváltás után a gazdák újra földekhez jutottak, de állami támogatás híján a szőlőtelepítés azóta is lassan megy.

Több évben aszúsodnak a szőlők

Korábban azt tartottuk, hogy Tokaj a szőlőtermesztés északi határa, mi volt az a különleges klíma vagy mikroklimatikus körülmény, ami miatt Kárpátalján mindig lehetett szőlőt termelni?

„A Kárpátaljai, a Beregi borvidéket néhányan Kistokajként említik. Én nem szeretem ezt a kifejezést, bár igaz, ugyanúgy déli fekvésűek a hegyoldalak, az alap kőzet és a talaj is megegyezik, sőt a speciális mikroklíma a Borzsa folyónak köszönhetően ugyancsak tetten érhető. Több évben aszúsodnak a szőlők, és azok a fajták is megtalálhatók, mint Tokaj-hegyalján: Furmint, Hárslevelű, Sárgamuskotály.

Évszázadokon keresztül valóban a szőlőtermesztés északi határa voltunk, de az elmúlt 15 évben a klímaváltozásnak köszönhetően jelentős változások következtek be a szőlőben. Ma már nálunk is beérik a Cabernet sauvignon, a Merlot, tudunk ezekből a fajtákból szép vörösborokat készíteni”- magyarázta.