Hogy közelebbről is megismerhessük ezeket a történeteket, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának két tanszéke az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Osztályközi Állandó Bizottságával együttműködve „1956 hiányzó vidéki történetei” címmel tudományos konferenciát és kerekasztal-beszélgetést rendezett az ELTE bölcsészkarának épületében, az 1956-os forradalom 70. évfordulója alkalmából.
(Forrás: Zala Megyei Levéltár)
Országszerte megmozdultak a helyi közösségek 1956 őszén. Népgyűléseket hívtak össze, leváltották a korábbi vezetőket, és új, demokratikusan választott testületek jöttek létre. Ezeket egyes településeken nemzeti tanácsnak, másutt forradalmi vagy nemzeti bizottságnak nevezték. Vagyis a helyi közösségek központi utasítás nélkül kezdtek újjászerveződni: gondoskodtak a közrend és a közellátás fenntartásáról, megszervezték a helyi önigazgatást, és megfogalmazták politikai, gazdasági és társadalmi követeléseiket. Nem kérésekről, hanem a rendszer felé intézett valódi követelésekről beszélhetünk, úgymint nemzeti függetlenség, a szovjet csapatok kivonása és a demokratikus szabadságjogok helyreállítása, vagy a helyi társadalmakat sújtó sérelmek kezelése. Mindezt írásban rögzítették, amibe belefoglalták, milyen jövőt képzelnek el maguknak és az országnak. Erről a szerepvállalásról lehet oly keveset hallani, valamint a vidéki Magyarország és a főváros közötti ’56-os kapcsolatról, holott ezek a helyi megmozdulások és az országos forradalmi folyamatok együttes vizsgálata teszi teljessé a magyar társadalom 1956-os történetét.
Prof. dr. Varga Zsuzsanna, az ELTE Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék tanszékvezetője, oktató, az MTA doktora A falvaknak is volt forradalmuk – Helyi hatalomváltás és közösségi önszerveződés 1956 őszén című előadásában három szakaszra bontotta az 1945-ös földreform és az 1956 őszén kirobbant forradalom közötti időszakot: 1949–1953 között első kollektivizálás, 1954–1955 dekollektivizálás, 1955-1956 második kollektivizálás. Az első időablakban a Rákosi-rendszer a sztálini tervek végrehajtására törekedett az országban. A 
parasztságot megpróbálták nagyüzemi rendszerbe terelni (a parasztság 40 százalékát sikerült), kötelező terménybeadás teljesítésére kényszeríteni, illetve a kulákok kizsákmányolására, ellehetetlenítésére törekedtek. A dekollektivizálás Nagy Imre kormányzásához kötődik, ekkor sokan újra egyéni gazdálkodásba kezdtek. Majd jött a második kollektivizálás időszaka, amikor is Moszkvában ismét előtérbe került a fegyverkezés. Ekkor itthon a Rákosi-rendszer újra bekeményített: akinek több földje van, az többet is fizessen elv szerint jártak el, és aki ezt nem tudta teljesíteni, azok közül sokan börtönbe kerültek vagy rokkanttá verték őket. Mélyszántás mélységét ellenőrizte a rendőrség, és a háznál történő disznóvágásokhoz is kijárt a hatóság, hogy lássák, a sertészsír-leadási követelésnek eleget tesz-e az állattartó.
Aztán elérkezünk 1956 nyarához, mikorra már országszerte kaotikus állapotuk uralkodtak. A begyűjtési rendszer akadozva működött, az újonnan alakított téeszekben nem indult el a munka, sőt, abból való kilépési törekvésekre is sor került. A vidéki helyi lakosság szervezett gyűléseken egyre gyakrabban nemtetszését nyilvánítja ki, amelyeken egyebek mellett a kötelező beadási rendszer megszüntetésének is hangot ad. Ekkor a kisebb falvakban új hatalmi szervek alakulnak, mint nemzeti tanácsok, forradalmi bizottmányok, új vezetőket választanak meg a tanácsházak élére, új fegyveres testület (nemzetőrség) felállítására tesznek lépéseket, illetve több pontban, írásban helyi követeléseiket (nem kérések!) is rögzítik. Egyebek mellett a dolgozó parasztság helyzetének gyökeres megváltozatását, a magán disznóvágás utáni sertészsír-leadás azonnali eltörlését, a következő évtől pedig a kenyérgabona és a hízott sertések leadásának megszüntetését követelik – gondolva arra, legyen idő az átállásra, hogy addig is az ország élelmiszer-ellátása biztosított maradjon.
A követeléseknek lendületet ad, hogy Nagy Imre október 28-án bejelenti a termelőszövetkezetek működésének felfüggesztését, valamint hogy véget vet a tagosítás során elkövetett súlyos törvénytelenségeknek. Varga Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a parasztság egyik legfontosabb követelése, a kötelező terménybeszolgáltatás megszüntetése már az 1956-os forradalom idején teljesült: október 30-án a Nagy Imre-kormány bejelentette a begyűjtési rendszer eltörlését. Ezt a döntést a novemberben hatalomra került Kádár-kormány jogszabályban is megerősítette. A forradalom idején a kollektivizálás is megtorpant, számos termelőszövetkezet felbomlott, és a parasztok tömegesen tértek vissza az egyéni gazdálkodáshoz. A Kádár-kormány átmenetileg tudomásul vette ezeket a változásokat, ám 1959-ben újabb kollektivizálási kampányt indított. A parasztság és a kommunista hatalom viszonyát továbbra is mély bizalmatlanság jellemezte, amelynek gyökerei az 1950-es évek erőszakos agrárpolitikájáig nyúltak vissza.
Dr. Kis József, a Magyar Nemzeti Levéltár Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltárának igazgatója, főlevéltáros az ’56-os miskolci eseményekről számolt be a publikumnak. A városban ekkorra diákparlament jön létre a hallgatók jóvoltából, a DIMÁVAG gépgyár munkásai pedig 21 pontban összefoglalták követeléseiket. Ekkor Gyárfás János munkás a vállalat főbejáratánál felszólalt, de a röpgyűlés lincselésbe torkollott, miután a felszólalót lerángatták a pódiumról. Miskolcon 1956. október 23-án Szabó Lőrinc költő irodalmi estet tartott, mondhatni, aznap zavargásoktól mentes volt a város. Majd október 25-én egy szovjet katonai konvoj érkezett a városba, amit gárdisták állítottak meg, de puskatussal rövid időn belül szétverték a lázadást. Miskolcról többen is Pestre akartak utazni, hogy részt vegyenek az ott zajló forradalmi megmozdulásban, de az ÁVH megállította ezeket a csapatokat, így a levéltár adatai szerint egyetlen miskolci sem jutott el a fővárosba. A megalakult diákparlament forradalomszervező törekvései eközben töretlenül zajlottak, a helyiek elfoglalták az ÁVH-székházat, amit tömegbe lövetés előzött meg, amely során ketten meghaltak. A székház elfoglalását követően több ÁVH-s tisztet felakasztottak vagy agyonvertek, volt, akit kocsi után kötözve végighúztak a városon.
Az ’56-os forradalmat tehát nem lehet kizárólag a fővárosban zajló eseményekre szűkítve vizsgálni, az ország megyeszékhelyein, falvakban is forradalmi hangulat uralkodott, követelések, lincselések, lövések és utcai ütközetek keretezik ezeket a történeteket, amikről oly keveset tudunk, mégis, történelmünk fontos eseményei.
