A hobbi-biokertészeknek szóló Kraut & Rüben online kiadása, valamint a német Naturschutzbund természetvédelmi egyesület (NABU) írásai alapján összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat, nehogy balul süljön el a segíteni akarás.
De mi is az a darázsgarázs, más néven rovar- vagy méhecskehotel? „A családokban élő, köztudottan agresszív telepes méhek és darazsak mellett léteznek magányosan élő fajok is.
Ezek a néhány milliméterestől a poszméh méretig előforduló,
szelíd, nem támadékony fajok partfalak, fák, talaj lyukaiba falazzák utódaikat. Jelenlétük nagyon fontos a lakott területeken is,
mivel faj- és méretgazdagságuk alapvető fontosságú a változatos virágméretű növényfajok beporzásában” – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ezzel foglalkozó írásában. A méhecskehotel pedig nem más, mint
– ugyancsak az MME megfogalmazását használva
– a magányosan élő méhek és darazsak számára mesterségesen készített bölcsők sora, amelyekben szaporodni tudnak.
És akkor lássuk, mely buktatókat ajánlott elkerülni.
– A legfontosabb, hogy
semmiképpen se alkalmazzunk átlátszó műanyag csövecskéket!
Elvileg az lenne a céljuk, hogy megfigyelhessük bennük a méhek aktivitását és a kikelő kis lárvákat, gyakorlatilag viszont halálos csapdák, a vízpárát át nem engedő műanyagban szó szerint megrohadnak az utódok.
– Keményfába (pl. bükk, tölgy, kőris) fúrjuk a bölcsőnek szánt lyukakat, és az is fontos, hogy ne frissen kivágott fát használjunk, hanem olyant, aminek volt ideje kiszáradni, nem zsugorodik és reped már tovább.
– Ne használjunk fenyőt, mert szilánkosodik, a gyantájától pedig összeragadhat a méhek szárnya.
– Lehetőleg hossz-, és ne keresztirányban darabolt fába fúrjuk a lyukakat. A látványos, kör alakú, az évgyűrűket koncentrikus körökben mutató szeletek is használhatók, de csak akkor, ha kellő ideig állni hagyott fáról van szó, ami nem reped tovább (a sugárirányú repedésektől tönkremehetnek a bölcsők, a bennük rejtőző lárvák pusztulását okozva).
– Szinte minden darázsgarázsban vannak lyukacsos téglák, viszont ezek mindig lakatlanok maradnak. Használjunk inkább lyukacsos tetőcserepeket, annak a kisebb üregeibe szívesen fészkelnek a méhek.
– A puha belű, kiüregesíthető szárakat alapvetően szeretik a méhek,
de nem kötegelve, vízszintesen elhelyezve.
Hagyjuk ezért inkább meg elszáradás után is az ökörfarkkórót és más puha belű szárakat.
– Vegyes méretű lyukakat fúrjunk 2-10 milliméter átmérő között, de a legtöbbjük 3-6 milliméteres legyen. Minél több „lakásméret”, annál sokszínűbb vadméhfaj-összetételű „lakóközösségre” számíthatunk.
– Minél nagyobb a lyukátmérő, annál távolabb legyenek egymástól a lyukak, a repedéseket elkerülendő.
– A bölcsők hosszát tekintve az 5-10 centiméter az ideális. Lényeg, hogy ne fúrjuk át teljesen a fát.
– Mozgassuk a fúrószárat többször oda-vissza, hogy sima legyen a bölcsők belső fala. A fűrészport alaposan rázogassuk, ütögessük ki.
– Ha minden lyuk elkészült, gondosan smirglizzük le a felszínt, főleg a bejáratoknál. Ha sérülésveszélyes szálkák állják el a bejáratot, nem mennek be a méhek.
– Lehetőleg napos, eső- és szélvédett helyre tegyük az építményt, és hagyjuk ott érintetlenül, télire is.
– Ha madaraktól vagy más ragadozóktól szeretnénk óvni a méheket, akkor
a hoteljüktől 20 centiméter távolságra húzzunk ki 3 × 3 cm lyuksűrűségű műanyag hálót.
A Raschel-háló nem jó, mert azon a méhek sem jutnak át.
