A magyar növénynemesítés az 1850-es években indult és a nagy fellendülése, virágkora az 1930-as évekre tehető. A búzanemesítés az 1860-as években vette kezdetét és 1910 körül már növénynemesítő-képzés is volt hazánkban. Az 1930-as években nemesítési központok működtek a nagyobb uradalmi gazdaságokban, és komoly sikerek is születtek, például a Medgyesegyháza-Bánkúton szelektált búza elnyerte a világ legjobb búzája címet 1938-ban a kanadai búza világfórumon.
Az elnök emlékeztetett rá, hogy a háborúk a nemesítést is tönkretették, ám az 1950-es években kezdték újraépíteni a növénynemesítő központokat, és az állami beruházásoknak, anyagi támogatásoknak köszönhetően az 1970-es évekre újra fellendült a munka.
Külföldi siker
A vasfüggönyön túlra azonban nem lehetett szabadon utazni, a kutatók, nemesítők évekig kérvényezték, hogy kimehessenek egy-egy Nyugat-Európában rendezett konferenciára, és amikor végre ehhez hozzájárult a hatalom, akkor többen kint maradtak. Némelyek vittek magukkal fajtákat is (zsebexport), amelyekkel külföldön folytatták az itthon elkezdett munkát.
A Magyarországról ilyen módon kijuttatott genetikai alapanyagokat több nemesítőcég sikerre vitte külföldön. Időközben a hazai nemesítőműhelyek nagy része megszűnt, felvásárolták, vagy ide-oda csatolták. A kétezres években kezdett újra magához térni a hazai nemesítés, de ez a felfutás főleg a magánkézben levő cégekre volt ez jellemző, az állami tulajdonúak helyzete továbbra is bizonytalan maradt.
Újabb és újabb átalakulás
A környező országokban, Szlovákiában, Csehországban és Lengyelországban az 1990-es években, a rendszerváltást követően a piacorientált nemesítés az állami ágazati intézetektől vagy az egyetemektől magánkézbe került. Megszűnt a normatív támogatásuk az állami költségvetésből, kikerültek a versenyszférába.
Például a szegedi Gabonakutató Intézet számos formában és irányítás alatt működött, egyre nehezebb feltételek közt. Jelenleg ágazatspecifikus kutatóhelyeken (pl. ZKI Zrt., Gabonakutató Kft.), egyetemeken és a magánszférában is folyik nemesítés, sőt kialakulni látszik egy alapítványi működtetési rendszer is. Izgalmas kérdés, melyre ma még senki sem látja a választ: vajon melyik tulajdonosi forma, mely cégstruktúra lesz képes állni a versenyt a nagy, magántulajdonú nemzetközi cégekkel szemben. Egy bizonyos: a névváltoztatások, az egymást érő átszervezések nem szolgálták a fellendülést. Az átrendeződéseket volt, hogy az ágazati elv működtette, máskor földrajzi elhelyezkedésen alapultak.
Előtérben a kertészetA Magyar Növénynemesítők Egyesületének 240 magyar nemesítő a tagja, többen nem hazai tulajdonú cég alkalmazottjai. Körülbelül kétharmaduk dolgozik állami kutatóhelyeken, a többiek magán nemesítőcégeknél, melyek főként kertészeti kultúrákra szakosodtak. Némelyikük kicsi családi cég, amely a kertészeti termesztés mellett saját fajtát nemesített, és azt fenntartja. Dísznövény-nemesítésben is jól állunk, és gyümölcsben is kedvező változásoknak lehetünk tanúi a génmegőrzés területén, hiszen a tájfajták iránt megnövekedett az érdeklődés. Van néhány nagy múltú szőlőnemesítő intézetünk, melyek számos átszervezés, létszámcsökkentés ellenére egészen jól állnak a fajtanemesítésben, sorolta az egyesület elnöke. |
A Kertészeti Egyetem és egykori intézetei is sokszor váltottak nevet, és csatolódtak más intézményekhez az elmúlt években, és a közeljövőben azok is alapítványi rendszerbe kerülnek. Az, hogy ezek részben kikerülnek az állami kézből és a finanszírozásukban megjelenhet a magántőke is, akár jót is jelenthet a jövőre nézve, hiszen a környező országokban, ahol ezt már negyed századdal ezelőtt meglépték, már működik.
Nem piaci alapokon
A kialakuló észszerűsítés (állami és magántőke finanszírozza majd a tulajdonosi joggyakorló alapítványokat) jócskán megkésett hazánkban. Az 1990-es években a kertészeti ágazatban európai – főleg holland –, a szántóföldi növényfajok esetében amerikai nemzetközi nemesítőcégek jelentek meg Magyarországon.
Mivel ökológiai adottságaink kedveznek a nemesítésnek, a kétezres évektől több vállalat kiépítette saját nemesítőbázisát hazánkban, és vetőmagüzemet létesített. Ezek a cégek továbbra is intenzíven nemesítenek, csak ennek a profitját nem csupán a magyar nemzetgazdaság élvezi. Ha a csehekhez, lengyelekhez hasonlóan előbb piaci alapokra helyeztük volna a magyar nemesítőműhelyek tevékenységét, akkor azok versenyképesek maradhattak volna a nemzetközi cégekkel a nagy nyereséget termelő növényfajoknál is, véli a szakember.
A korábban egyetemekhez csatolt nemesítőműhelyek nem a piaci alapú nemesítés irányába mentek, hiszen az egyetemeknél a tudományos kutatás és oktatás a fő profil, nem a piacra termelés.
Tehát a hazai műhelyek a szellemi építkezés, a fiatal, magasan képzett munkaerő megtartása terén nem versenyképesek, mert nem voltak képesek saját érdekeiket szolgálni.
Zöldségfajtákból jobb a helyzet
Amíg kukoricából, repcéből, napraforgóból nem mérhető a magyar fajták aránya a hazai termesztésben, néhány zöldségkultúra termesztésekor eléri az 50-70 százalékot. Paprikából 50 százalék a hazai fajták részesedése, és a mák, tök termesztésekor is építenek a magyar nemesítés eredményeire.
Szerencsére a fogyasztók már nemcsak a késztermékekből részesítik előnyben a hazait, hanem keresik a magyar fajtákat is.
Kalászosokból (búza, árpa, tritikálé, zab) még próbálják tartani magukat a magyar fajták, de már megfigyelhető a csökkenés. Ezekből a növényekből az ezredfordulón még 60-70 százalék volt a magyar fajták aránya, ma már csak 30-40.
Gyorsabb fajtaváltás
A fajták minősítése, fenntartása, szabadalmaztatása nem olcsó mulatság: régebben 25 évre adták meg egy fajta minősítését, most már csak 10 évre, abból a megfontolásból, hogy gyorsabban jönnek újak, és a régiek kimennek a divatból. Ez igaz is, csak így jóval több pénzbe kerül a fajták minősítése, fenntartása.
A külföldi cégek meggondolják, hogy Magyarországon minősítessék-e anyagaikat, mert amióta az Európai Unió tagjai vagyunk (2004), az unió bármelyik tagországában minősített fajta nálunk is termeszthető. Az áruk szabad mozgásának elve a növényfajtákra is vonatkozik, és ennek a magyar növénynemesítés jelenleg inkább áldozata, mintsem haszonélvezője. Nem azért, mert a genetikai erőforrásaink, fajtáink rosszak, hanem mert a piaci aktivitásra, marketingre nincs elég pénz, mondta Bóna Lajos.
A nemzetközi cégeknek is nagyon jók a fajtáik, különben nem maradnának meg a piacon, és óriási előnyük, hogy nálunk többet költhetnek marketingre, így fajtáik híre sok termelőhöz eljut.
Mára lélektani pillanathoz érkeztünk, s kezd változni a szemlélet: a termelők közül többen részesítik előnyben a magyar fajtákat.
Egy fajta élethosszúsága sok mindentől függ, de a jók akár 15-20 évig is termesztésben vannak. Ami pedig nem válik be, az néhány év után kikopik a termesztésből. Szalva Péter paprikafajtáiból például jó néhány még ma is termesztésben van, noha a szentesi nemesítő a nyolcvanas években ment nyugdíjba, s már 18 éve nincs közöttünk. A mai felpörgött világban gyors a fajtaváltás, de szakmabéliek közt az a mondás járja, hogy az igazán jó fajták túlélik a nemesítőjüket.
