0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. október 1.

Borok és élmények a Kárpát-medencéből

Idén 4. alkalommal rendezik meg a Bormedence Kárpát-medencei borünnepet. A Magyar BOR Intézet és Kárpát-medencei partnerszervezetei évek óta tevékenykednek a Kárpát-medencei magyar-magyar kapcsolatokért, illetve a Kárpát-medencei magyar borkultúra népszerűsítéséért.

2017 decemberében szervezték meg első alkalommal a Bormedence – borok, ízek, élmények a Kárpát-medencéből borkultúra eseményt, idén pedig immár negyedik alkalommal ünnepelheti a borkedvelő közönség a határtalan Kárpát-medencei borkultúrát, ez alkalommal a Duna Palotában, október 10-én, 15-22 óra között.

A Bormedence fő célja, hogy a Kárpát-medence határtalan borkultúráját, különféle régióit bemutassa – elsősorban hagyományos szőlő- és borfajtáinkat állítva a középpontba. A bortermelő vidékek mellett helyet kapnak a térség agrártermékei, gasztronómiája, muzsikája és kultúrája is.

A Bormedence az egyetlen Kárpát-medence egészét lefedő borszakmai-kulturális rendezvény, amely a borászoknak is lehetőséget ad szakmai kapcsolatok elmélyítésére is, miközben bemutatják kiváló boraikat, találkoznak a borkedvelő közönséggel. Hagyományainknak megfelelően a legkiválóbb borászokat hívjuk meg kiállítóknak a történelmi Magyarország majd’ minden régiójából.

A Bormedence sétálókóstoló, ahol a vendégek minden borból szabadon kóstolhatnak.

A szervezők minden évben kiválasztanak egy-egy külhoni és belhoni települést vagy borvidéket, akik kiemelt figyelmet kapnak a rendezvényen. Ez nem csak a borok terén, de muzsikaszóban, gasztronómiában is megmutatkozik. 2017-ben vendég az erdélyi/partiumi Érmellék és a tokaji Abaújszántó voltak, 2018-ban a kárpátaljai Bereg-vidékre, illetve Badacsonyra és Szent György-hegyre esett a választás, 2019-ben pedig Felvidékről és Somló-hegyről érkezett számos borász.

2020-ban meghívott díszvendég a Bükk és a Mátra.

(A koronavírus miatt az eddigi hagyományokkal ellentétben külhoni díszvendég idei egységes megjelenését nem tudják biztosítani, ennek ellenére lesznek külhoni vendégek is szép számmal, már ahogy a vírushelyzet engedi.)

„Hisszük és valljuk, hogy a Kárpát-medence emberben, borban összefüggő, organikus egység.” Olvasható a Bormedence Hitvallásban.

A Kárpát-medence szőlő- és borkultúrája, az ismert történelmi változások ellenére, ma is sokszínű és gazdag. A 2010-ben megfogalmazott Borszerződés kiemelten hangsúlyozza, hogy az emberi tudás és munka, valamint a nagyszerű természeti adottságok következtében a Kárpát-medencében születendő kiváló borok az összhang, az összetartozás jelképei is.

Az eltelt évek igazolták, hogy a hagyományok éltető ereje, a Kárpát-medencei borászok összefogása, együttműködése a korszerű ismeretek befogadásával egyre magasabb minőséget hoz létre épületben, borban, közösségben, szőlőhegyi tájban. A borszeretők és a termelők figyelme az elmúlt évtizedben még inkább a hagyományos – honos és új keresztezésű – fajták felé fordult.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu