0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. augusztus 20.

120 új óvoda- és iskolakertet hoznak létre

Idén is nagy érdeklődés övezte az Országos Iskolakert-fejlesztési Program pályázatát, a program IV. ütemének pályázati felhívására óvodák, általános- és középiskolák jelentkezhettek január 30-ig - közölte az Agrárminisztérium (AM) környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára az AM által az MTI-nek kedden eljuttatott közlemény szerint.

László Tibor Zoltán kiemelte, az Országos Iskolakert-fejlesztési Program eddigi három ütemében összesen 167 intézmény és legalább 20 000 gyermek érintett. A IV. ütemnek köszönhetően pedig idén további 120 új óvoda- és iskolakert létrehozása valósul meg.

A pályázat iránti nagy érdeklődés alapján elmondhatják, hogy az iskolakertek örvendetes módon egyre népszerűbbek, hiszen egyre több intézmény keresi a lehetőséget, hogy felfedezze és használja a változatos oktató-nevelő iskolakerti tevékenységeket pedagógiai céljai eléréséhez, adottságainak megfelelően – fogalmazott a helyettes államtitkár a tárca közleményében.

A közlemény szerint László Tibor Zoltán elmondta,

a kiválasztásnál a bírálók törekedtek az országos lefedettségre. A pályázatok beérkezésének sorrendje mellett előnyt jelentett, ha a pályázó intézmény Zöld Óvoda/Örökös Zöld Óvoda vagy Ökoiskola/Örökös Ökoiskola címmel rendelkezik, valamint ha a kertet minél szélesebb körben tervezi használni az oktató-nevelő munkában.

A kiválasztott intézmények egy-egy delegáltja óvoda-/iskolakerti továbbképzésben részesül, emellett kertészeti és pedagógiai mentorálást, valamint eszközcsomagot biztosít számukra a program – magyarázta a helyettes államtitkár.

László Tibor Zoltán a közleményben arra is kitért, hogy a korábbi évekhez hasonlóan az Agrárminisztérium és a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány támogatásával, valamint az Iskolakertekért Alapítvány koordinálásával valósul meg a program, amelyben idén a PontVelem Nonprofit Kft. is közreműködik.

Az Agrárminisztérium továbbra is kiemelt figyelmet fordít a környezeti nevelésre, annak érdekében, hogy a fiatalok megtanulják környezetük helyes és tudatos használatát, mely jövőnk záloga

– emelte ki a helyettes államtitkár.

A nyertes intézmények listája a https://kormany.hu/dokumentumtar/nyertes-ovoda-iskolakerti-alapozo-iv-utem, illetve a https://kormany.hu/dokumentumtar/nyertes-iskolakerti-alapozo-iv-utem linken érhető el az óvodakert, valamint az iskolakert kategóriában.

Forrás: MTI