„Annak ellenére, hogy egyre nő a népszerűsége, még mindig kevés információ áll rendelkezésre arról, hogy a városi mezőgazdálkodásban a termésmennyiség hasonló-e a hagyományosan termesztett növényekéhez, vagy egyáltalán mik azok a termények, melyeket legtöbben ültetnek.” – mondta Florian Payen, a Lancaster Egyetem környezettudósa, aki az Amerikai Geofizikai Unió tudományos lapjában, a Earth’s Future című tudományos lapban publikált tanulmány vezető szerzője.
A tanulmány korábbi városi mezőgazdálkodásról szóló munkákat foglal össze 53 országból, és azt kutatták, hogy melyik növénynek a legjobb a terméshozama a városban, mely technológiák a leghatékonyabbak, és milyen területeket lehet bevonni a termesztésbe – írja a Phys.org. Azt találták, hogy
a városi terméshozamok néhány növény esetében – mint az uborka, gumósok (pl. burgonya), és saláták – kettő, vagy akár négyszer nagyobb hozamot produkálnak, mint a hagyományos termesztési körülmények között.
Számos más növény esetében is hasonló, vagy még magasabb hozamot mutattak ki, mintha hagyományos körülmények közt termesztették volna őket. A költséghatékonyság azonban még egy nyitott, de nagyon fontos kérdés.
A legtöbb kutatás a városi növénytermesztésben az olyan zöld terekre fókuszált, mint a magán vagy közösségi kertek, parkok és a szabadföldi termesztésre alkalmas helyek. Payen munkája megvizsgálja az olyan „szürke” területeket is, amiket már beépítettek a városokban, de mégis használhatók lennének termesztésre, mint a tetők vagy homlokzatok. A tanulmány megvizsgálta a talajon illetve hidropóniás technológiával, horizontálisan illetve vertikálisan, valamint természetes módon illetve kontrollált környezetben termesztett növényeket, mind zöld, mind szürke területeken.
„Meglepő módon kevés különbség volt a terméshozamban a kinti és benti termesztés között, azonban egyértelmű különbséget találtunk abban, hogy a különböző szürke területek milyen növények termesztésére alkalmasak.” – mondta Payen.
Például a saláták, a kel és a brokkoli jobban alkalmazkodnak a vertikális, zárt téri termesztéshez, mint mások.
„Almafákat nem lehet öt-tíz rétegből álló termesztőegységbe zsúfolni” – mondta – „de találtunk olyan tanulmányt, melynek sikerült ily módon búzát termesztenie.”
Más növények, például a nedvdúsabb zöldségek (pl. paradicsom) és a levélzöldségek nagyon jól teljesítettek hidropóniás termesztésben. Ráadásul a kontrollált környezetben termesztett növények egész évben nevelhetők, ami miatt gyakoribb a betakarítás, mint a szabadon nevelt példányoknál, így magasabb az éves terméshozam. Ezeket a rendszereket azonban még tanulmányoznia kell a tudósoknak, hogy költséghatékony megoldásokat tudjanak tervezni.
Az eredmény, miszerint a városi termesztésben hasonló, vagy még jobb terméshozam várható a hagyományos mezőgazdasági termeléshez képest „pontosan az az eredmény, amit vártunk a városi mezőgazdaságot kutató tudományos közösségben” – mondta Erica Dorr, az AgroParisTech környezettudósa, aki nem vett részt a tanulmányban.
Növekvő adathalmaz
A jelenlegi becslések szerint a pillangósok, zöldségek és gyökérzöldségek 5-10 százaléka növekszik városi környezetben, és a világ élelmiszerének 15-20-a származik ilyen termesztésből. Azonban annak megbecsülése, hogy mennyi élelmiszert képes egy város termelni nagyon nehéz az olyan terméshozam információk nélkül, melyet most Payen publikált.
„Ez a mostani adatsor erőssége. A várostervezőknek és döntéshozóknak látniuk kell, hogy tetőkertekbe vagy üvegházakba érdemes-e fektetni, vagy például a hidropóniás rendszer-e a jobb.” A jövő tanulmányai is használhatják az adatokat arra, hogy megbecsüljék egy város lehetőségét arra, hogy önellátó legyen élelmiszertermelés terén.
Az adatok hiánya időnként hátráltatta a hatékony és működőképes városi mezőgazdaság megvalósítását.
„Miközben különböző érdekelt felekkel folytattunk eszmecserét, például kormányzati ügynökségekkel és önkormányzatokkal, rájöttünk, hogy a városi terméshozamokra vonatkozó megbízható, átfogó adatok hiánya megakadályozza őket abban, hogy tovább lépjenek és támogassák a városi élelmiszertermelés fejlesztését és megvalósítását” – mondja Payen. „Reálisan meg kell értenünk, hogy a termesztésnek ez a formája mennyire járulhat hozzá az élelmezésbiztonsághoz, hogy támogathassuk az üzleti terveket.”
A méretnövelés szintén kulcsfontosságú Dorr számára. „Egy város zöldség- és gyümölcsfogyasztásának hány százalékát tudja biztosítani a helyi növénytermesztés? Ezt már korábban is becsülték tanulmányok, de a mostaniban szereplő gyengébb minőségű termésadatokkal. De nem csak azt kell figyelembe vennünk, hogy mennyi élelmiszert lehetne megtermelni, hanem azt is, hogy milyen környezeti terheléssel”.”
Az még nem derült ki, hogy a városi élelmiszertermesztésnek kisebb vagy nagyobb a teljes szénlábnyoma, mint a hagyományos mezőgazdaságnak; a válasz valószínűleg változó.
A kutatók azt is vizsgálják, hogy a városokban termesztett élelmiszerekre milyen hatással lehet a környezetszennyezés. A tanulmány szakirodalmi áttekintésében szereplő egyes növényekről pedig nem álltak rendelkezésre olyan számok, amelyeket statisztikai elemzésekbe lehetett volna bevonni, ami arra utal, hogy több kutatásra van szükség például a gyümölcsök és a gabonafélék városi termesztésével kapcsolatban.
