Kistermelők Lapja
youtube://v/T564rdc93Vs
A régi pásztorok és juhászok „belenőttek” az állattartásba, ma pedig nagyon sokan a „városból menekülve” vágnak bele, jóformán nulla tapasztalattal. Ő a kettő közé sorolható. Kertészmérnökként végzett, de a szülei foglalkoztak otthon háztájival. Amikor jó tíz éve úgy döntöttek a feleségével, hogy a nem rentábilis családi kertészettel felhagyva állattenyésztésbe kezdenek, elsősorban a hibáiból és türelmes megfigyeléseiből tanult. Mára füttyszóval és gesztusokkal hívja a szürkemarhákat.
Rájött, hogy egy-egy intelligensebb, karakteresebb vezéregyeden keresztül az egész gulyát mozgatni tudja, de a legfontosabb felismerése, hogy rendszeresen és folyamatosan jelen kell lenni közöttük.
„Lassan, figyelgetve jöttem rá, mennyi mindent nem fogunk már megtanulni az állattartásról a mai traktoros, mobiltelefonos, rugalmatlan, rideg hivatali keretek közé szorított mezőgazdaságban. Például azt, hogy mitől lesz kezelhető egy állat, mert ez nem csak genetika. Az állatok sokkal intelligensebbek, sokkal több apró mozdulatnak, részletnek van számukra jelentősége, például a rossz szokások kialakulásában, mint gondoljuk. Több évet kell dolgozni közöttük, mire megértjük az egymáshoz és az emberhez való viszonyulásukat” – mondta Egyed István.
Egyedék jelenleg közel kettőszázötven hektár ősgyepes, nagyobbrészt bérelt területen folytatnak ökológiai gyepgazdálkodást. A területek többsége Natura 2000-es védettségű. A disznók kivételével az összes említett fajra igénybe veszik az őshonos támogatást, fejlesztéseiket, beruházásaikat pedig igyekeznek minél nagyobb arányban pályázati forrásokból finanszírozni. Sikerrel indultak a Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség LEADER pályázatain, valamint kihasználták a Kisfaludy pályázatok lehetőségeit is. A régi és az új mindenhol egyszerre van jelen a birtokon.
Mindez rengeteg adminisztrációval jár, amit felesége, Kriszti végez, aki eredetileg biológia-kémia szakos középiskolai tanár. Rajta kívül két alkalmazottja van a családi gazdaságnak. Egyikük János, a pásztor. A legelők körüli villanypásztor rendszeres ellenőrzése, karbantartása, az állatok egészségi állapotának, elléseinek figyelemmel kísérése, a szakaszos legeltetés biztosítása a feladata, míg Ferenc a gazdaság központjában dolgozik.
A gyerekek közül Zsombor rengeteget segít a gazdaságban, agrármérnöknek készül. Lányuk, Orsolya divat- és stílustervezőnek tanul, hucul lován rendszeresen lovagol.
A gazdaság kéthektáros központját az egykori vadászházból kialakított családi otthon alkotja, amihez gazdasági épületek mellett kétezer négyzetméteres tó és istállóból átalakított vendégház tartozik.
Az állattartás egyik célja az élelmiszer-előállítás. Alapelvük, hogy az általuk előállított élelmiszer prémium minősége érdekében az állat születésétől kezdve egy kézben legyen.
A marha élete során csak a legelőn található füvet fogyasztja, illetve az ezekről a területekről származó szénát eszi. A sertések a környékbeli gazdák által termelt kukoricát, búzát és árpát kapják. A feldolgozott termékek hozzáadott adalékanyagoktól, tartósítószerektől mentesek.
A marhákat a tőlük 50 kilométerre lévő vágóhídra szállítják. A hentessel, Misi bácsival régóta dolgoznak együtt. Mivel a vágóhidak száma nagyon kevés, stratégiai jelentőségű partnerük. A húst negyedelve szállítják haza, ahol vákuumcsomagolják, illetve feldolgozzák füstölt marhasonka, szalámi és kolbász formájában. Eredetileg azért kezdtek sertést tartani, hogy legyen zsír a kolbászhoz, de a szaporodó mangalicaállományból ma már a tőkehúsok mellett szalonna, kolbász, sonka, abált tokaszalonna is készül. A termékeket a gazdaságban, házhoz szállítva, illetve a jancsárkerti termelői piacon értékesítik. A vevőkörük egyre stabilabb. Sokat köszönhetnek Schultz Györgynek, a Jancsárkert Piac és Közösség Egyesület elnökének, aki lelkesen szervezi a kistermelők megjelenését, kapcsolatépítését.
A legeltetéses állattartásra az őshonos állatok a legalkalmasabbak, szívósak, ellenállók a betegségekkel szemben, ezért esett rájuk a választás. Jelenleg a szárazság jelenti a gazdaság számára a legnagyobb kihívást.
„Olyan állatokat is kell itatnunk, amelyeket eddig nem kellett, és a legelő is kiszáradt. Ez rengeteg munkát és kiadást jelent számunkra. Nem tudom, hosszú távon mennyire lesz fenntartható” – mondja erről Krisztina. „Tíz éve még minden területünkön volt természetes víz, talán 30-40 hektár kivételével, ahol 27 méter mély kútból lehetett itatni” – meséli István. „Most csontszáraz, pedig régen tanyákat látott el.”
A legelőn elsőként szamarakkal találkozunk, köztük Favágóval, a nagyon emberbarát szamárménnel, akit a Kaposvári Egyetem ménnevelő telepéről vásároltak. Hangos kiabálása több hektár távolságra hallatszik, így kancái mindig tudhatják, hogy a közelben van. Gikra, a gyönyörű hucul fedezőmén már itt született. Mivel erős, eszes, nyugodt és magabiztos, neki van a legnagyobb tekintélye a legelőn.
– mondta István.
A szürkemarhák a negyven fokos forróságban sem húzódnak a fák alá, és láthatóan az sem viseli meg őket, hogy korán kiszáradt a fű. Aranysakál előfordul a környéken, de nagyobb gondot okoz, hogy túl sok a vad, ami rámegy a pihentetésre szánt legelőre is.
A szürkemarhák között feltűnik néhány bivalyborjú, amelyek csoportba tömörülve, kíváncsian bámulják a látogatókat, azaz minket. A felnőtt bivalygulya azonban lejjebb, a Rovákja-patak körüli zsombékos réten delel. Szeretik a kákát, a sást, a gyékényt. Télen szükségük van szélvédett helyre, nyáron pedig árnyékra, mivel feketék, de a tökéletes helyet a víz jelenti számukra. A patak vékony medréből a fejükkel túrnak maguknak medencét, amiben időről időre alámerülnek, akárcsak a vízilovak.
A víz felduzzasztásával az élőhelyet is változatosabbá, ezáltal fajgazdagabbá teszik. „Jók ezek a bivalyok itt?” – szokta kérdezni István azoktól, akik nem nagyon értik az állattartás lényegét.
István hobbija a solymászat. A legelők ellenőrzésekor gyakran viszi magával solymát, vagy Rozit, a sast. Egyesek szerint rossz az állatnak, ha megkötözve tartják, szerinte viszont az a rossz, amikor mindenféle feladat, elvárás, szerep nélkül kell léteznie. „Amikor a vadászkutyám és vadászsólymom meg van kötve, olyanok, mint a vadászrepülő, amit a hangárban megcsodálsz. Sose gondolnád, mire képes, ha beindítják!”
„Nagyon bonyolult lenne elmagyarázni valakinek, mibe vág bele, amikor állatot vesz. Talán, ha mindent tudna, hozzá sem fogna az egészhez. Ugyanakkor senkit sem beszélnék le róla. Próbálja meg! Majd rájön – szoktuk mondani Jánossal. Aki belekezd, annak van esélye, hogy ráébredjen a valóságra, ami szerintem a természettel való szoros együttlét!”
