Koncz Barbara közölte, a PWC által 12. alkalommal elkészített magyarországi vezérigazgatói felmérésből – amelybe 2022. október és december eleje között 267 cégvezetőt vontak be – az is kiderült, hogy a vállalatok elsősorban a működésük optimalizálására törekszenek.
Koncz Barbara szerint a cégvezetők előre menekülnek, ugyanis a válaszadók 58 százalékának a tervei között nem szerepel a beruházások visszafogása.
A következő 12 hónapban a vállalatok növekedési kilátásaira kockázatot jelentő tényezők rangsorában a cégvezetők az energiaválságot, az inflációt és a makrogazdasági volatilitást sorolták az első három helyre. A geopolitikai konfliktusok állnak a negyedik, a kiberkockázatok az ötödik helyen, míg az egészségügyi kockázatok, a klímaváltozás és a társadalmi egyenlőtlenségek a lista végén találhatók – fogalmazott Koncz Barbara.
Emlékeztett, hogy tavaly ugyanebben a rangsorban az egészségügyi kockázatokat tették az első helyre.
A felmérésben arra is kíváncsiak voltak, a vállalatvezetők mennyire látják jövőállónak a vállalkozásukat. A megkérdezettek 43 százaléka mondta, hogy ha nem hajtanak végre jelentős változásokat a cégen belül, akkor kevesebb mint 10 évig maradnak a piacon.
A globális felmérésben a cégvezetők a legnagyobb hangsúlyt a változó ügyféligényekre helyezték, ez a magyarországi kutatásban a negyedik helyen állt.
Lőcsei Tamás, a PwC Magyarország vezérigazgatója elmondta, a magyarországi vállalatvezetők 76 százaléka a globális, 85 százaléka pedig a magyar gazdaság növekedésének lassulására számít; Magyarországon átlagosan 0,5 százalékos GDP-emelkedést prognosztizálnak.