0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 8.
A Magyar Mezőgazdaság Kft. története
Kapcsolat
Médiaajánlat
1. évfolyam 1. szám – 1946 október 1.
A Magyar Mezőgazdaság Kft. 1991 decemberében alakult meg Budapesten. A többségében újságírókból álló gazdasági társaság a Magyar Mezőgazdaság című agrárgazdasági hetilap és a Kerti Kalendárium havilap kiadásával kezdte meg tevékenységét. Az elmúlt évtizedek alatt bebizonyosodott, hogy az akkor még merész döntésnek számító lapkiadói tevékenység meghozta gyümölcsét. Az első két év sikeres kiadói munkája után még négy mezőgazdasági szaklappal bővült a portfólió: az ország egyetlen kertészeti hetilapjával, a Kertészet és Szőlészettel, a havonta megjelenő Kistermelők Lapjával, a Kertbarát Magazinnal, valamint a Méhészet című újsággal. A rendszerváltás a mezőgazdaságban is jelentős változásokat hozott. Az átalakult mezőgazdasági üzemek, az egyre növekvő számban megjelenő kis- és magángazdaságok elsődleges feladata sajnos nem a szakújságírók munkájának megrendelése volt. Azonban a kitartó munka eredményeként, a cég lapjai az évek során elérték a havi 150 ezres példányszámot.
Mára pedig 9 rendszeresen megjelenő szaklap és 4 melléklet a nyomtatott sajtótermék teljes vertikuma, melyeket már számos népszerű online platformon olvasóik digitálisan megvásárolhatnak.
A Magyar Mezőgazdaság Kft. nem csupán kiadott lapjainak számát növelte, hanem számos új szolgáltatással is bővítette portfólióját. A cég által létrehozott magyarmezogazdasag.hu online hírportál célja a kezdetektől nem változott: naprakész tájékozódási lehetőséget biztosítson az agrárium összes szereplőjének, a szakértőktől a hobbiszinten érdeklődőkig. Mára a magyarmezogazdasag.hu az ország egyik vezető agrárhírportálja lett a gazdálkodók körében. Több mint 5 ezer cikk jelenik meg rajta évente, látogatottsága pedig meghaladja a havi 170 ezer egyedi látogatót. A napi tájékoztatás mellett heti elektronikus hírújsággal is kiszolgálják 25 ezer feliratkozójukat, és három Facebook-oldaluk napról napra 25 ezernél több követőt ér el. YouTube-csatornáikon több száz saját készítésű videóinterjú, tudósítás és rendszeres magazinműsorok közül választhatnak az érdeklődők. A közösségi média rohamosan bővülő világával szintén lépést tud tartani a cég: 2020-ban elindították Instagram-oldalukat, 2021-ben pedig podcast csatornájukat, valamint az AgroTime és a Pegazus Online magazin Tik-Tok csatornája is népszerű a lovasok körében.
A Magyar Mezőgazdaság Kft. életében, a lapkiadás mellett, már régóta jelen van a rendezvényszervezés is.
2007-ben élesztették újra a Kaposvári Állattenyésztési Napokat, amely a Dunántúl legnagyobb állattenyésztési kiállításává nőtte ki magát. Több mint 10 éven át évről évre fejlesztve, soha nem látott sikerre vitték a rendezvényt. 2021-ben a kiállítás új névvel, KÁN Egyetemi Napokként folytatódott, melynek szervezéséhez örömmel fogadták a MATE megkeresését.
Mindeközben 2017-2023 között rendezték az Agrárakadémia konferenciasorozatot is. A rendezvény az agrár-szakpolitika irányvonalainak bemutatását és népszerűsítését célozta meg, tematikus felépítéssel, évente több alkalommal, mindig más témakörben. Azóta is számos egyéb konferenciát és rendezvényt szerveznek az agrárium területén és azon kívül is. 2018-tól napjainkig pedig a több mint három évtizedes múltra visszatekintő kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok szervezői lettek, amely nemcsak hagyományt teremtett, de értéket is képvisel azzal, hogy az agrárium kiemelkedő eseményének számít. A kiadó büszke erre a rendezvényre, hiszen a kiállítók és a látogatók döntő többsége évről évre visszatér; a színvonalas szakmai- és közönségprogramokkal zajló esemény tradíciót teremtett a magyar agráriumban. Az elmúlt években, a lelkes rendezvényszervező csapatnak és a kiváló lehetőségeknek köszönhetően, a Kiadó gazdasági mutatóiban is egyre jelentősebb tényezővé vált a rendezvényszervezés.
A kiadó ars poeticája a hiteles tájékoztatás, aminek teljesítéséhez komoly kapcsolatrendszerrel rendelkezik az agrárgazdaság minden területén. Kiadványaikkal a vidéket szolgálják, a mezőgazdaságból élő embereket, és igyekeznek elérni azt, hogy az agráriumi munkákhoz elengedhetetlen információk hiánytalanul megtalálhatók legyenek a Magyar Mezőgazdaság Kft. szaklapjaiban. A kiadó ma már teljes egészében magyar tulajdonú magántársaság, ahol minden főállású dolgozó és külső szerző is a magyar mezőgazdaság egészének szolgálatában áll. A Magyar Mezőgazdaság Kft. nem csupán a legnagyobb agrárszaklap-kiadó, hanem a legszélesebb agrármédia-portfólióval rendelkező cég.
Munkája során az agrárium minden területének szereplőjét meg tudja szólítani. Folyamatos fejlődése az igényes szakmai munkának köszönhető, amit az olvasóik és a több mint 300 rendszeresen hirdető partnerük is elismer.
1141 Budapest, Mirtusz u. 2.
Postacím: 1591 Budapest, Pf. 294.
Telefon: (1) 470-0411
Fax: (1) 470-0410
Email: mmg​@magyarmezogazdasag.hu
Web: https://magyarmezogazdasag.hu

Munkatársak

Sári Enikő fotója

Sári Enikő

ügyvezető igazgató


Email: sari@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Antal Viktor fotója

·Antal Viktor

Sales Manager


Email: antal.viktor@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Mobil: +36 30 194 55 99

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Bagi Orsolya fotója

·Bagi Orsolya

tervezőszerkesztő


Email: bagi.orsi@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Barsi Nóra fotója

·Barsi Nóra

hirdetésszervező


Email: barsi.nora@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Mobil: +36 30 982-6369

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Bokor Ádám fotója

·Bokor Ádám

operatőr-vágó


Email: Info@everlong.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Bross Péter fotója

·Bross Péter

főszerkesztő


Email: bross.peter@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Dudás Ágnes fotója

·Dudás Ágnes

tervezőszerkesztő


Email: dudas.agnes@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Harangozó-Repa Tímea fotója

·Harangozó-Repa Tímea

irodavezető


Email: harangozo.timea@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Mobil: +36-30/504-3406

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Horváth Csilla fotója

·Horváth Csilla

főszerkesztő


Email: horvath.csilla@kerteszetesszoleszet.hu

Telefon: (1) 470-0411

Mobil: +36 30/210-74-22

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Kadosa Gábor fotója

·Kadosa Gábor

marketingvezető


Email: kadosa.gabor@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Kissné Jantner Erzsébet fotója

·Kissné Jantner Erzsébet

hirdetésszervező


Email: titkarsag@kerteszetesszoleszet.hu

Telefon: (1) 273-2290

Mobil: +36 30 345 7601

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Kovács Réka fotója

·Kovács Réka

stratégiai igazgató


Email: kovacs.reka@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Laczó Angéla fotója

·Laczó Angéla

operatív igazgató


Email: laczo.angela@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Laczó Gyula fotója

·Laczó Gyula

gondnok


Email: laczo.gyula@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Fax: (1) 470-0410

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Mizsei Károly fotója

·Mizsei Károly

onlineüzletág-vezető


Email: mizsei.karoly@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1141 Budapest Mirtusz utca 2.

·Nagy Z. Róbert fotója

·Nagy Z. Róbert

újságíró


Email: mmg@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Polarecki János fotója

·Polarecki János

gépkocsivezető


Email: polarecki.janos@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Fax: (1) 470-0410

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Rimóczi Irén fotója

·Rimóczi Irén

főszerkesztő


Email: rimoczi.iren@kerteszetesszoleszet.hu

Telefon: (1) 470-0411

Mobil: 30/210-4945

Fax: (1) 470-0410

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Sárközi Judit fotója

·Sárközi Judit

főszerkesztő


Email: sarkozi.judit@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Tömpe Anna fotója

·Tömpe Anna

olvasószerkesztő


Email: tompe.anna@kerteszetesszoleszet.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Tóth-Gál Enikő fotója

·Tóth-Gál Enikő

online szerkesztő


Email: gal.eniko@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Varga Tibor fotója

·Varga Tibor

újságíró-olvasószerkesztő


Email: varga.tibor@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Végh György fotója

·Végh György

tervezőszerkesztő


Email: vegh.gyorgy@kerteszetesszoleszet.hu

Telefon: (1) 470-0411

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

·Viniczai Sándor fotója

·Viniczai Sándor

főszerkesztő


Email: viniczai.sandor@magyarmezogazdasag.hu

Telefon: (1) 470-0411

Mobil: 30/231-61-69

Postacim: 1591 Budapest, Pf. 294.

Lapozza végig portfóliónkat!

Hirdessen a Magyar Mezőgazdaság Kft. kiadványaiban. Nyolc nyomtatott és digitális formában is megjelenő magazinunk az agrárium és élelmiszertermelés teljes spektrumát lefedik a hobbikertészettől a nagyüzemi szántóföldi technológiákon át az állattartás minden formájáig. Hírportálunk, Youtube és közösségi csatornáink széleskörű online elérést biztosítanak.
Nézze meg online üzletágunk ajánlatát: cikk, videó, promóció, banner, hírlevél, közösségi média megjelenések, digitális kiadványok – az online tartalomkészítés teljes spektruma:
Keresse hirdetésszervezőinket az alábbi elérhetőségeinken! Munkatársaink készséggel segítenek kidolgozni az Ön kommunikációs céljainak legjobban megfelelő ajánlatot.

Antal Viktor

Sales Manager Nyomtatott magazinok és online E-mail: antal.viktor@magyarmezogazdasag.hu Mobil: +36 30 194 55 99 Telefon: +36 1 470-0411

Barsi Nóra

Hirdetésszervező Nyomtatott magazinok és online E-mail: barsi.nora@magyarmezogazdasag.hu Mobil: +36 30 982-6369 Telefon: +36 1 470-0411

Kissné Jantner Erzsébet

Hirdetésszervező Kertészeti lapok és Méhészet E-mail: titkarsag@kerteszetesszoleszet.hu Mobil: +36 30 345 7601 Telefon: (1) 273-2290

magyarmezogazdasag.hu

Hirdessen a magyarmezogazdasag.hu-n, az ország meghatározó agrárhírportálján. Banner, videó, PR megjelenési lehetőségek segítik elérni az agrárszféra döntéshozóit és a mezőgazdaság iránt érdeklődőket.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Magyar Mezőgazdaság

Hirdessen az ország egyetlen agrárgazdasági hetilapjában! A Magyar Mezőgazdaság a hazai lappiacon az egyetlen, hetente megjelenő, az agrárgazdaság egészét átfogó szaklap. Létjogosultságát csaknem 78 éves múltja és az bizonyítja, hogy példányszámának közel 80 százaléka előfizetés útján jut el az olvasókhoz.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Kertészet és Szőlészet

A zöldség,- gyümölcs,- szőlő- és dísznövénytermesztők, zöldfelületgazdálkodók és szakoktatók havilap friss, és a gyakorlatban jól hasznosítható ismeretekkel. Termesztési technológiák, aktuális és fontos növényvédelmi kérdések, fajtaújdonságok, az új kutatási eredmények tárháza már több, mint hatvan éve. Megbízható, hiteles, mértékadó.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Kistermelők Lapja

A Kistermelők Lapja közérthetően juttatja el az állattenyésztőkhöz a legújabb tudományos, technikai, gazdasági ismereteket. Külön foglalkozik a helyi termékfeldolgozással, a saját termékek piacra juttatásával, annak marketingjével. E mellett szól a nyúl, a díszbaromfi, a galamb tenyésztéséről. Informálja a társállattartás növekvő táborát is.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Méhészet

Hazánkban a legnagyobb múltú, a magyar méhésztársadalom legolvasottabb szaklapja. A havonta megjelenő folyóirat a 18-20 ezer főre becsült hazai méhésztársadalom véleményformáló többségéhez eljut. Kedvelt rovatai: Méhesről méhesre, Méhegészségügy, Emlékeztető.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Pegazus

A Pegazus havonta megjelenő szakmai tartalmával kielégíti a lovassport aktív résztvevőinek igényeit: a tenyésztésben, a sportban és a háttériparban tevékenykedők részére szolgáltat hasznos információkat.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Kerti Kalendárium

Az elsősorban kiskert-tulajdonosoknak szóló immár 30 éve megjelenő lap segíti a kertbarátok, a kertészgazdák munkáját. Praktikus tanácsokkal szolgálja a hobbikertészek igényeit.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Borászati Füzetek

A Borászati Füzetek szerkesztői, munkatársai maguk is ismert és elismert szakemberek. Az újság sokszínű, kiegyensúlyozott tájékoztatásával széles olvasótábort tudhat maga mögött. Speciális témaköreivel, szakszerűségével a hazai szőlész-borász sajtópiacon nem csak vezető, de egyedülálló is.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!

Kertbarát Magazin

A Kertbarát Magazin a kert barátainak, hobbikertészeknek, a növényeket szerető fogyasztóknak szól. A kéthavonként megjelenő, 68 oldalas színes magazin témái a növényszerető, természetkedvelő olvasókhoz szólnak, hazai és külföldi kerteket, növénygyűjteményeket, növényeket, a növényvilág különlegességeit mutatják be.
KATTINTSON IDE a médiaajánlat letöltéséhez!