Boczonádi Szabó Imre a XX. század magyar kaptárkérdésének legmeghatározóbb személyisége. Tudni kell, hogy olyan korban kezdte szakmai elveit hirdetni, amikor azokkal teljesen ellentétes „közszemlélet” uralkodott a szakmában. Éppen 50 évvel azután, hogy az első keretes kaptárt bemutatta hazánkban Kövesdi Szarka Sándor, 20 évvel azután, hogy az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) az ún. Országos háromkeretsoros, hátsókezelésű, 24×18,5 cm keretméretű kaptárt fogadja el terjesztésre, Boczonádi közzéteszi híres 7 pontját, amely tézisek az alapját alkotják meghirdetett kaptárreformjának:
1. Erőteljes családok rajzási hajlam nélkül.
2. Sok méz kevés munka árán.
3. A természetes rajzások beszüntetése kényszereszközök nélkül.
4. A Hannemann-féle rács, válasz- és minden egyéb rekeszdeszka nélkülözhetősége.
5. A jól petéző anyák legnagyobb mérvű kihasználása a fő-hordás idején.
6. Olyan intézkedés, mely által az anya nélküli legerősebb családok is csupán meganyásodásra, tehát egyetlen új anya nevelésére törekedjenek, hogy így fölöslegessé váljék a számfeletti anyabölcsők keresése, lebontása.
7. Alkalmazhassuk egyenlő előnnyel mindenféle keretes kaptárban.
E tézisek kihirdetése után közel 20 évvel, 1913-ban ismertette először a 24 keretes, 42×36 cm keret-külméretű vándorkaptárját. Kevesen tudják, hogy először, 1902-ben állókaptárját mutatta be, később tért át a fekvőkaptárra. Miután Sőtér Kálmán, a kor egyik legnagyobb, leghíresebb szakembere is Boczonádi elvei mellé áll, sőt, még nagyobb keretméretet is el tudott volna képzelni a „forradalmian új” fekvőkaptárba, megindul az addigi kiskeretes méhészkedésről az átállás a nagykeretesre. Mivel Boczonádi nem ápolt jó viszonyt az OMME-vel, ezért nem keresték egymás kapcsolatát, nem dolgoztak együtt. Ennek eredménye, hogy az OMME, látva, hogy igyekezetük, szakmai útmutatásuk, a kiskeretes kaptárak propagálása ellenére, egyre népszerűbbek a nagykeretes kaptárak, módosította a terjesztésre legalkalmasabb kaptár- és kerettípusát: a 48×37 cm-re, ami nem más, mint 4 kis Országos keret ötvözete. Kilenc évvel később sem az NB keretet, hanem még mindig a „Boczonádi-ellenállás” jegyében, a Hunor (42×27 cm) kaptárt ajánlja mind az OMME, mind a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a méhésztársadalomnak. Az első „enyhülésre” 31 évvel a kaptár bevezetése után, 1944-ben kerül sor, amikor is az OMME javaslatára a FM az NB fekvőkaptárt ajánlja (a Hunor + 9 cm-es fiók és az NB állókaptár + félfiók mellett).
Boczonádi kaptárának sikere többrétű, a teljesség igénye nélkül nézzük előnyeit, amelyek különösen a már említett kisméretű kaptárak hátrányait küszöbölte ki anno. Bőven van hely a fészekben és a méztérben egyaránt, biztonságos benne a telelés, hiszen a méhek akár léputca-váltás nélkül is áttelelnek. Egész évben nagy, népes család tartható benne, így a telelésbe is népes család indítható el, amely tavasszal kevés beavatkozással, gyorsan fejlődik fel termelővé. Az akác maximális kihasználására tökéletes. Könnyen szállítható, igazi vándorkaptár. Boczonádi a bakhátas rostaszövetes keretfedő használatával teljesen újat alkotott, hiszen előtte nem volt, ezzel a kaptáralkatrésszel kialakított menekülőtér egyik kaptárban sem. A már korábban használatos állórendszerű kaptáraknál, egyszerű szellőzéssel oldották meg a légellátottságot vándorláskor (azaz volt rostaszövet, de nem bakhátas), de a múlt század elején – még főleg a német példa alapján – sok épített méhes volt, hátsókezelésű kaptárakkal (főleg kis Országos vagy Neiszer kerettel). Így nyilatkozott Boczonádi találmányáról, a bakhátas rosta-szövetes keretfedőről: „Ezzel a berendezéssel oly bőséges levegőhöz juttatjuk a méheket, hogy azokat a nyári hőségben 300-400 kilométer távolságra is veszély nélkül szállíthatjuk.” Az évek múlásával, a hazai méhészek télen is igyekeztek kihasználni a menekülőteret és a téli takarást helyezték el benne. Mára a legtöbb méhészetben bevett szokás a menekülőteret telerakni ősszel cukros zsákokkal, újsággal, rongyokkal, nád- vagy gyékénypárnával. Gondolt erre vagy sem Boczonádi, ki tudja, mindenesetre alaposan foglalkozott a teleléssel, sok-sok kísérletet végzett és 1926-ban leírta: „Legcélszerűbb a szabadban telelő méheket a téli hónapokban takaratlanul hagyni (hideg telelés). Semmi értelme sincsen a kételkedésnek: hagyd nyitva a kijárót telelőre egész terjedelmében és egyetlen réteg papírt se tégy a rostaszövetre”.
Kuriózum volt a felső kijáró alkalmazása is, amiről így vallott Boczonádi: „Számtalan és sokoldalú kísérletezés eredményeként kimondhatjuk, hogy a fészket csak úgy rögzíthetjük a kijárónyíláshoz, ha ezt a lakás felső részén alkalmazzuk. Sőt, csak úgy lesz tökéletes, illetve könnyű az önvédelem, ha a lépek éleikkel állnak a kijárónyílás felé, vagyis ha a léputcák a kijárónyílásba irányulnak.”
A 100 éve ismertetett 24 darab 42 cm széles keretet magába foglaló kaptár kisebb-nagyobb változtatások ellenére alapvetően ma is olyan, mint azt Boczonádi Szabó Imre megalkotta. A kaptár hosszát előszeretettel változtatták a méhészek, a legrövidebb elterjedt fekvőkaptár 15 keretes lett. Máig nem tisztázott, hogy mekkora, hány keretes NB a legjobb, de egy dologban mindegyik fekvőkaptár nagyszerű: egy füstölő és egy kaptárvas elegendő (kis túlzással) a sikeres méhészkedéshez. Tökéletes kaptár a méhészkedés „tudományának” elsajátításához, a méhek életének megtanulásához. Ebben a típusban okozhat a méhek életében a legkevesebb kárt egy kezdő méhész. De itt is igaz, hogy csak az idejében elvégzett beavatkozás, munka mellett lesz jövedelmező a méhészkedés. Viszont ezek a beavatkozások (fészekbővítés, anyakorlátozás, stb.) egyszerűek, már mások által kitalált sémák, bevált módszerek, csak alkalmazni kell azokat.
A legkisebb beruházást igénylő méhészkedési forma a fekvőkaptáras – igaz, a legmunkaigényesebb, időrablóbb is. A 70-es években ebből a kaptár- és kerettípusból alakították ki haladó méhészek a napjainkban legelterjedtebb hazai rakodókaptárt, az alacsonykeretes rakodót, vagy más néven, 1/2 NB-t.
Miért éppen ezt, a 42×36 cm keret-külméretet választotta Boczonádi? Válaszoljon ő maga: „Teljes bizonyossággal a legnagyobb méretű keret volna a legelőnyösebb a méheknek. Vagyis jobb volna 100×100 cm-es, mint az 50×50 cm méretű. A kezelés lehetősége azonban útját állja a keretek ily módon való nagyobbításának. Meg kell tehát elégednünk azzal a nagysággal, amit a kaptárból megerőltetés nélkül kiemelhetünk, megfordíthatunk, szemlélhetünk, vizsgálhatunk, lesöpörhetünk és pergethetünk; vagyis amit minden körülmények között kezelhetünk. Ilyen az általunk forgalomba hozott s már jól ismert NB-keret”. Anno ő és nagy tudású méhésztársai tehát arra a kérdésre keresték a választ, hogy „mi a legelőnyösebb a méheknek”. Ma, folyamatosan csökken a fekvőkaptárt használó méhészek száma, talán azért, mert mi, a mai kor méhészei pedig arra a kérdésre keressük a választ, hogy „mi a legelőnyösebb a méhész számára”. A hazai méhésztársadalom egységes válasza még sokáig várat magára, de egyben biztosan egyetértünk: az elmúlt és az elkövetkezendő 100 év hazai méhészeti gyakorlatára, használt eszközeinkre senki sem volt és nem lesz akkora hatással, mint Boczonádi Szabó Imre.
B. P.
