Back to top

Nyugati levéllábú poloska

A nyugati levéllábú poloska (Leptoglossus occidentalis) több mint egy évszázada ismert Észak-Amerika nyugati partvidékéről. 1999-ben bukkant föl először Európában, Olaszországban. Azóta kéttucat európai országban, de Japánban és Kínában is megtalálták.

Nálunk már öt éve ismert, kezdetben a nyugati megyéinkben, később a középső és déli országrészekben, de a Mátrában is feltűnt fenyőfélék tobozait szívogatva, télen pedig a faházakba behúzódva.

Földön, vízen és levegőben

Első európai hazájukba valamilyen szállítójárművel, repülővel, vagy hajóval érkezhettek az első poloskák. Miután ott meghonosodtak és szaporodni kezdtek, a jól repülő poloskák a déli és nyugati légáramlatok segítségével, a saját szárnyaikon juthattak az újabb országokba. Észak-Olaszországból Svájcba (2002), majd Szlovénián (2003) és Horvátországon (2004) át érkeztek hozzánk a Dunántúlra. Egy évvel később már Burgenlandban találták Ausztriában, a következő években pedig Szlovákiában, Cseh- és Lengyelországban is. Kelet felé is terjedt Szerbián, Bulgárián és Románián keresztül. Nyugat- Európában először Franciaországban találták (2005), oda részben Olaszországból jutott el. De érkezett közvetlenül az USA-ból konténerben is. Két év múlva Belgiumban, Hollandiában és a Brit-szigeteken került elő. Tizenkét év alatt huszonnégy európai országba jutott el. Nálunk Zala és Veszprém megye után a legtöbb példányt Budapest körzetében találták (2006).

Fenyőféléken szívogatnak

Szülőhazájában a Pseudotsuga menziesi-n találták az első példányokat, de rövidesen kiderült, hogy az összes Pinus, Picea és Abies faj tápnövénye lehet az imágóknak és lárváiknak. Tenyészetben a hamisciprust is elfogadja, de azon a lárvák nem képesek kifejlődni. A tűleveleken, a rügyeken, a porzós és termős virágokon szívogatnak, de a lárvák és a poloskák csak akkor életképesek, ha hozzájuthatnak a tobozokba szorosan zárva fejlődő magvakhoz. Hosszú szipókájukkal erre képesek is, ha a tobozok még nem túl kemények.
Túlszaporodásuk esetén veszélyesek lehetnek a magtermelésre, hazájukban esetenként a fenyőmagvaknak csaknem a felét csíraképtelenné tették. Nálunk a legtöbb levéllábú poloska a feketefenyőn fejlődik, mert az szolgáltat a leghosszabb ideig táplálékot. Annak tobozai ugyanis folyamatosan elhúzódva érnek, majd tavasszal a napsütés erősödésével a kőkemény tobozok pattogva fölnyílnak, elérhetővé teszik magvaikat a telelés során kiéhezett poloskák számára. Kedves tápnövényük még a Pinus silvestris és az Abies koreana is. Túlszaporodásuk esetén a magtermő fenyőültetvényekben kárt is okozhatnak. A korábban feketefenyővel esztelenül erdősített, ma már szigorúan védett dolomit kopárosainkon azonban hasznosnak ítélhető a tevékenységük. A kopárosok ritkás állományú feketefenyői különösen vonzzák a kifejlett poloskákat, a világos dolomit háttérből a sötétzöld fenyőkörvonalak élesen kiemelkednek és jól észrevehetők. A már záródott fenyveseknek csak a szélső fáin telepednek meg.

Szaporodásuk, fejlődésük

A tartós fölmelegedés hatására a védett helyen, erdős környezetben esetleg az épületekben is telelő poloskák előjönnek és a kiválasztott tápnövényeiken gyülekeznek. Néhány napig táplálkoznak, majd a hímek érdeklődése a nőstények felé fordul. Azok az egyre erőszakosabb hímeket vagy elfogadják, vagy erőteljes hátsó lábaikkal messze elrúgják maguktól. A párosodás után rövidesen megkezdik hordó alakú, 1,25 mm-es tojásaik lerakását a tűlevelekre, sorba fektetve, 4-5-6-os csoportba. Életük során a nőstények hat-hét tucatnyi tojást raknak le. Hét-tíz nap múlva kezdenek kikelni a 3 mm-es, nagyon hosszú csápú lárvák. Fejletlen, rövid szipókájuk azonban csak a harmatcseppekből való vízfelvételre alkalmas. Egy-két nap múltán vedléssel a második fokozatra váltanak, akkor a szipókájuk a testükhöz mérten óriási méretű lesz, a hasoldalukon a potrohvégükön is túlér. Megkezdik a táplálék-felvételt a zsenge tobozokból. Tíz nap múlva ismét vedlenek. A harmadik fokozatú lárvák egy hét múlva kénytelenek váltani a bőrüket, a következő negyedik és ötödik fokozatú lárvák már gyorsabban fejlődnek, 4-7 naponként vedlenek. Az elhúzódó tojásrakás miatt a nemzedék fejlődése tavasztól egészen júniusig tart. Nyár közepén a jól repülő poloskák messze kóborolnak, újabb tápnövényeket keresve. A nyári forróság enyhültével augusztusban kezdődik a következő nemzedék fejlődése. E nemzedék utolsó egyedei októberre fejlődnek ki, addig különböző korú lárvák találhatók a fenyőfélék tobozain. A hideg beköszöntével a poloskák rejtekhelyet keresnek, így elfordulhat, hogy a lakóépületekbe is behúzódnak. Ez eredeti hazájukban kellemetlen méreteket ölt, nálunk eddig csak néhány példány keresett menedéket fenyves közeli épületben, főként faházban.

Természetes ellenségek

A nagy szemeikkel jól látó poloskák rendkívül óvatosak, közeledésre azonnal a tobozok árnyékos oldalára húzódnak. A kifejlett poloskák meneküléskor erőteljes hátulsó lábpárukkal messze elrúgják magukat az ágakról. Megfogásukkor bűzmirigyeik váladékát is bevetik védekezésül. Ez a madarak ellen bizonyára hatásos fegyver, a fenyőféléken élő pókfajok azonban sikeresen vadásznak a poloskalárvákra. A hím poloskák veszély esetén hátsó lábaikkal az ágat ütögetve adnak vészjeleket a többieknek. Párás, meleg környezetben gombás betegségek (Aspergilus, Beauveria fajok) pusztítják a fiatal lárvákat, de a kifejlett poloskákat is. Parazitoidjaikat ez ideig sem sikerült találni.

Bodor János

Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Kertészet és Szőlészet 2012/02 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok