Back to top

Egészségtelen élelmiszerek: milyen reklámokat lát a gyerek?

Az Egészségügyi Világszervezet legutóbbi jelentése szerint a jelenlegi szabályozások, melyek korlátok közé szoríthatnák, hogyan lehet egészségtelen ételeket reklámozni, teljes mértékben hatástalanok.

Az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) a liverpooli egyetemmel együttműködve készítette el a tanulmányt.

Ebben rávilágítanak, hogy a gyerekek számára is elérhető reklámokban még mindig nagy arányban találni olyanokat, melyek magas zsír-, só- vagy cukortartalmú élelmiszereket promótálnak.

A WHO véleménye szerint ezek a reklámok nem csak a gyerekek egészségére lehetnek negatív hatással, de a gyermekvédelem, sőt az alapvető emberi jogok tekintetében is sérülhetnek a jogaik.

Az európai régió 53 országának mindössze felében létezik olyan szabályozás, mely korlátozza ebben a tekintetben a reklámpiacot. Néhány országban bizonyos médiumokban, vagy adott idősávokban tilos a fent említett egészségtelen élelmiszerek reklámozása. Ám a legtöbb országban semmilyen törvényi szabályozás nem létezik.

Van jobb megoldás

A tanulmány a kritika mellett ajánlásokat is megfogalmaz. Részletesen kitér a megváltozott médiafogyasztásai szokásokra, felhívja a figyelmet a hagyományos médiacsatornák mellett a digitális média, a csomagolás, mint marketingeszköz, illetve a szponzorációs akciók regulázására is.

Ám a legfontosabb megállapítása, hogy nem a média működését kéne elsősorban szabályozni, hanem az egészségtelen élelmiszerek reklámozását kellene hatékonyabban korlátozni.
Forrás: 
esmmagazine.com

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Idén ünnepelhetjük először az Élelmiszerbiztonsági Világnapot

Az idei évtől június 7-e a biztonságos élelmiszerek előnyeiről szól majd. A tematikus világnap szükségességével 2015 óta foglalkoznak a szakemberek, végül az ENSZ 2018. december 20-án elfogadta a javaslatot. Az Agrárminisztérium, a magyar élelmiszerlánc-biztonságért felelős és az iránt maximálisan elkötelezett szervezetként, üdvözli az Élelmiszerbiztonsági Világnap bevezetését– fogalmazott Zsigó Róbert.

Több Lindt csoki fogyott tavaly

A svájci Lindt & Sprüngli a várakozásoknak megfelelő mértékben növelte eladásait tavaly.

Sokat hoz a konyhára a csipszadó

Idén 57 milliárd forint bevételt jelent a népegészségügyi termékadó (amelyet csipszadónak is neveznek) az egészségügyi ágazatnak - közölte Joó Tamás egészségügyi közgazdász hétfő este az M1 aktuális csatornán.

Zellert találtak a „zellert nem tartalmazó” leveskockákban

Zellert találtak a „zellert nem tartalmazó” felirattal ellátott dennree leveskocka és szárított zöldségkeverék termékekben. A Nébih – német riasztás alapján – a RASFF-on keresztül értesült a problémáról.

Bezár a román Nestlé üzem, Magyarországra költözhet?

A svájci Nestlé élelmiszeripari csoport bezárja egyetlen romániai üzemét Temesváron, így 388 ember marad állás nélkül - jelentette be pénteken a vállalat.

Jótékonysági forraltbor- és kocsonyapiknik lesz Vácrátóton

Kocsonyakülönlegességekkel és többféle ízesítésű forralt borral várják az érdeklődőket szombat délután a Pest megyei Vácrátóton, a rendezvény bevételéből a helyi iskola fejlesztéseit támogatják.

Újra lendületben a gyulai húsipar

Az elmúlt esztendőben rekordmennyiségű árbevételt, több mint hatmilliárd forintos forgalmat ért el a helyi önkormányzat tulajdonában lévő Gyulahús Kft., mely immár másfél évszázados tradíciókkal bír. Még 1868-ban jött létre Gyulán az a vágóhíd, melytől számíthatjuk a húsüzem meglétét is.

A világ 10 legtáplálóbb étele

Egy új tanulmányban koreai kutatók több mint 1000 nyers élelmiszer elemzését követően rangsorolták azokat az összetevőket, amelyek a legkiegyensúlyozottabbá teszik a napi tápanyag szükségletet. Meglepő eredményeket találtak.

Vigyünk elég rostot a szervezetünkbe!

Kisebb az esélye, hogy különböző betegségek, mint például szívproblémák alakulnak ki, ha megfelelő mennyiségű rostot viszünk szervezetünkbe – derült ki egy friss kutatásból.

Tovább húzódik a vita az európai fuvarozás körül

Elutasította a fuvarozói szektor szabályozásáról szóló új jelentéstervezetet csütörtökön az Európai Parlament (EP) közlekedési bizottsága (TRAN), így további tárgyalások lesznek a kérdésről.