Back to top

Magyar fejlesztés: szén-dioxidot átalakító elektrokémiai reaktor

Az egyik legjelentősebb globális problémára, a növekvő szén-dioxid kibocsátás káros hatásaira is megoldást kínál a ThalesNano Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közös kutatás-fejlesztési projektje.

A projekt során hidrogént előállító és szén-dioxidot átalakító elektrokémiai reaktorokat fejlesztenek 846,7 millió forint uniós támogatással – tájékoztatta a cég az MTI-t.

Az 1,226 milliárd forint teljes költségvetésű projekt során a vegyészekből és mérnökökből álló csoport felhasználva az eddig megszerzett sokrétű elektrokémiai, áramlásos kémiai, valamint reaktor-fejlesztési tudását és kémiai katalízis terén szerzett tapasztalatát, egy olyan új reaktort fejleszt, amellyel a légkör megnövekedett szén-dioxid koncentrációját lehet csökkenteni.

A konzorcium sikerrel lezárta az első kutatási fázist, új katalizátor-előállítási módszereket dolgoztak ki, valamint új katalizátorokat fejlesztettek: az innovatív eljárás eredményeként a szén-dioxid megkötését olyan elektrokémiai átalakítás követi, amely a vegyipar számára hasznos anyagokat eredményez, így járul hozzá egy fenntarthatóbb iparág létrejöttéhez.

A kutatási programról a SZTE honlapján olvasható összefoglaló szerint a megújuló energiaforrások kiaknázását célzó technológiák elterjedésének gátat szab azok időszakossága, illetve, hogy a villamosenergia tárolására egyelőre nem sikerült általánosan kielégítő megoldást találni. Az időszakosan megtermelt többletenergia kémiai tárolása - különböző nagy energiasűrűségű vegyületekben - egy, az ipari folyamatokba könnyen integrálható megoldást kínál, így az ezt célzó technológiák kiemelt fontosságúak lehetnek a jövő gazdaságában.

Az elektrokémiai tüzelőanyag-gyártáson alapuló eljárások egy lépésben képesek az adott helyen és időben megtermelt többletenergiát nagy energiájú vegyületekké alakítani, amelyek később és akár más helyszínen felhasználhatóak.

Ilyen tüzelőanyag, vegyipari alapanyag a hidrogén - az elektrokémiai vízbontás eredményeképpen - vagy a metán és a szintézisgáz (szén-monoxid és hidrogén elegye) - elektrokémiai szén-dioxid-redukció során.

A 2002-ben alapított, budapesti központú ThalesNano Zrt. innovációiról ismert, több hazai és nemzetközi innovációs díjat nyert társaság, amely több mint 75 országba exportálja saját fejlesztésű termékeit, amelyeket a világ legnagyobb gyógyszergyárai, agrokémiai és kozmetikai cégei alkalmaznak.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint 2017-ben a ThalesNano Zrt. értékesítésből származó nettó árbevétele 1,122 milliárd forint volt – csaknem 6 százalékkal több mint az előző évben -, melyből 1,021 milliárd származott exportból. A vállalkozás adózott eredménye 2017-ben 27,309 millió forint volt.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az első környezetbarát tej Hollandiából

A holland tejipari óriás, a FrieslandCampina bejelentette, hogy piacra dobja első „fenntartható” tejét. A lényeg, hogy a tej olyan gazdaságokból származik, melyek jelentős lépéseket tettek a környezetbarát termelésért.

Őrült pazarlás: kárbaveszett tej- és tejtermékek

Évente 116 millió tonna tej és tejtermék, vagyis az előállított áruk 16 százaléka vész kárba világszerte a szemétbe dobás és a nem hatékony tárolási, szállítási folyamatok miatt – derült ki az Edinburghi Egyetem szakembereinek vizsgálatából.

Nincs egységes uniós stratégia az elsivatagosodás ellen

Az Európai Bizottság nem rendelkezik világos képpel az Európai Unióban egyre nagyobb fenyegetést jelentő elsivatagosodásról és talajromlásról, az eddig tett bizottsági és tagállami lépések nem egységesek - állapította meg egyebek mellett a luxembourgi székhelyű Európai Számvevőszék kedden közzétett jelentésében.

Több feladathoz több pénz kell

Továbbra sem engedne a Közös Agrárpolitika (KAP) büdzséjéből Kis Miklós, aki szerint a legoptimistább forgatókönyv szerint szinten maradhat az elosztható források összege. Az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára lapunknak elmondta: a többi fő kérdésben, legalábbis a célokat tekintve, egyetért az Európai Bizottság szándékaival – a hozzájuk rendelt eszközökkel azonban nem.

Nincs parkolója, ezért felszámolják a városi tetőkertet

Koppenhága Østerbro városrészének szélén, egy régi gépkocsi-aukciós ház tetején található az a 600 négyzetméteres kert, mely nyitva áll mindenki előtt, aki az organikus gazdálkodásról szeretne többet megtudni. Az ØsterGro néven ismert projekt előadásoknak, iskolai tanulmányutaknak adott helyet - eddig.

Zöld hét – fókuszban a zab és a hering

A sok évtizedes hagyománynak megfelelően január derekán újra benépesül a berlini vásár több mint két tucatnyi kiállítási csarnoka: az idén január 18. és 27. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Zöld Héten ismét mintegy 60 ország több mint 1.700 kiállítója várja a vásár iránt érdeklődő 400 ezer látogatót, s – nem utolsósorban – a vásáron kiállító nemzetek szakminisztereit és agrárszakembereit.

Ezúttal Magyarországon zavarta drón a vadakat

Valószínűleg sokan látták november elején az anyamedvéről és bocsáról készült tündérinek látszó videót, melyről később kiderült: azért menekültek fel a meredek hegyoldalra, mert egy drón zavarta meg őket. Ezen a hétvégén pedig egy Baranya megyében készült videón ámultunk, melyen egy hatalmas szarvas rudli kel át az úton. Sajnos itt is hasonló a helyzet.

A méh, akinek két apja van

A mézelő méhek szaporodása máshogy működik, mint amit az emlősöknél megszoktunk. Ezért fordulhat elő, hogy egyes egyedeknek több apja és egy anyja van, vagy éppen két apja, de anyja egy szál sem.

Már biotea is van

Zöldségek, tojás, tej és hús után már az élvezeti cikkek piacán is egyre terjednek a bioélelmiszerek, így hamarosan a biotea, valamint a biominősítésű egyéb termékek is az asztalra kerülnek.

Aflatoxin: ember és állat ellensége

Kirívóan gyakran halmozódik fel ez a méreganyag tejben és tejtermékekben, és bár kisebb mértékben, de húsban és tojásban is megtalálható. Sokan vallják, hogy a fertőzések gyakoribbá válása összefüggésben van a klímaváltozással. Megkérdeztük a témáról Győri Zoltán egyetemi tanárt, a Debreceni Egyetem Táplálkozástudományi Intézetének vezetőjét.