Ibolya néni nemesítette a magyar rizsfajták első generációját, amelyek korai érésűek voltak, tűrték a hideget, ennek ellenére gyors a kezdeti növekedéssel (jó vigorral) rendelkeztek. A növény szára is elég erős volt, így nem dőlt meg az aratás előtt. Az általa nemesített rizsfajták jó betegség-ellenálló képességgel rendelkeztek, tenyészidejük rövid volt. Ezekkel a genetikai tulajdonságokkal indult a 60-as évek elején a hazai rizskutatás.
Ibolya néni 12 államilag elismert rizsfajtát tudhat magáénak, ugyanakkor szomorúan vette tudomásul, hogy a rizsföldek nagysága az évek során fokozatosan csökkent, pedig voltak már jó magyar rizsfajták, amelyekkel akár a nemzetközi termésátlagot is meg lehetett célozni. Igaz ugyan az is, hogy a hazai rizsfogyasztás sem nőtt, és a rizsbehozatalunkat nem szűrte védővám. Így mindenféle rossz minőségű, olcsó rizs jött be Magyarországra, amellyel nem lehetett felvenni a versenyt.
A kutatói munka eredményét leginkább abban mérhették le a termesztők, hogy a rizs termésátlaga nőtt. Tóth Péter hangsúlyozta, hogy Ibolya néni a rizsfajtáihoz termesztés-technológiát is „mellékelt”, amit aztán személyesen is ellenőrzött. Az agronómus nyolc éve dolgozik a jelenlegi cégnél, ahol továbbra is szoros munkakapcsolatot ápolt Ibolya nénivel. A Nagykun 2000 Mg. Zrt-nél a rizsföld felét Ibolya néni fajtáival vetetették be. Egy ekkora cég azonban nem alapozhat egy-két rizsfajtára, ezért legalább három fő fajtát vetnek. Szükség van erre annál is inkább, mert a hazai rizsnemesítésre igen kevés állami pénz jut, amelyből nem lehet elégséges fajtafenntartást végezni. Tóth Péter szerint a genetikai renyhülést aligha lehet elkerülni, ezért ha nem történik valami pozitív változás, az elkövetkezendő évtizedben várhatóan eltűnnek a köztermesztésből az Ibolya néni által nemesített rizsfajták.
A teljes cikket a Magyar Mezőgazdaságban olvashatja.
