0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 2.

Arab lovak ménvizsgája Bábolnán

A Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. adott otthont az arab lovak ménvizsgájának november 5-én. A Magyarországi Arablótenyésztők Egyesületének szervezésében került sor a Shagya-arabok és arab telivérek teljesítményvizsgálatára Bábolnán, a megmérettetés ...

Pettkó-Szandtner Tibor

Bábolna méltán híres ménesparancsnoka 1886-ban született Bazinban, Pozsony vármegyében. Tanulmányai elvégzése után különböző méneskaroknál dolgozott, majd 1920-ban Bábolnára került. 1931-ben megjelent a Magyar Kocsizás című műve, amely azóta is a szakma elsőszámú és egyben egyik legértékesebb értekezése. A gyakorlatban is bizonyított: 1928 és 1932 között 35 első díjat nyert különböző nemzetközi fogathajtó versenyeken. 1932-ben nevezték ki Bábolna ménesparancsnokává.

Pettkó-Szandtner Tibor nagy ambícióval látott munkához: épületeket újítottak fel, tataroztak, parkosítottak, építkeztek. A bábolnai ménes soha nem látott fénykorát élte. 1942-ben már az egész ország lótenyésztéséért volt felelős a Földművelésügyi Minisztériumban, immár tábornoki rangban. 1944-ben, a front és a szovjet tankok közeledtével Pettkó-Szandtner Tibor – kapcsolatait kihasználva – a tenyészállomány válogatott egyedeit, körülbelül 400 lovat Bergstettenbe menekített, abban a hitben, hogy így megmentheti a ménes értékes génállományát. Azonban a Bergstettent megszálló amerikai katonák eladták az állomány jelentős részét és Amerikába szállították. Az amerikai csapatok megbízhatatlannak minősítették Pettkó-Szandtner Tibort, így nem kapott munkát, haza pedig nem térhetett, mert a lovak külföldre szállíttatása hazaárulásnak minősült. Ebből a szorult helyzetből Mohamed Taher pasa, az egyiptomi Királyi Földművelésügyi Társaság elnökének meghívása mentette ki, mivel felkérte az egyiptomi Kafr-Farouk királyi ménes vezetőjének. Tíz évig állt a ménes élén, majd élete utolsó éveit a németországi Leutstettenben töltötte. 1961-ben, életének 74. évében hunyt el. Nagysága előtt tisztelegve viseli nevét a Pettkó-Szandtner Tibor Lovaskollégium és Szakiskola Bábolnán.

A küllemi- és mozgásbírálatot az ugró feladatsort teljesítő lovak vizsgája követte. Ez utóbbin mindössze két bábolnai shagya-arab ló állt starthoz. Gazal XIX-1 jól oldotta meg a feladatot és a cross vizsgafeladat teljesítésével a ménvizsga harmadik lépcsőjét is sikeresen teljesítette. Az idomító lovaglás részfeladatát elvégző lovak programját Wagenhofferné Magyar Ágnes és Balázs József bírálta el. Öt lovat láthattak az érdeklődők a négyszögben, ahol a ménjelöltek saját és tesztlovassal is bemutatták tudásukat. Az értékelések alapján mindegyik ménjelölt sikeresen teljesítette ezt a részfeladatot, de közülük a 2006-os születésű Gazal XIX-2 emelkedett ki, amivel kiérdemelte a legmagasabb pontszámot. A teljesítményértékelések alapján fedeztetési engedélyt az alábbi mének kaptak: Koheilan Grátisz (tenyésztő és tulajdonos: Rencsár Kálmán), valamint a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok hat lova: Jussuf VIII-1, O’Bajan XVIII-2, Gazal XIX-1, Gazal XIX- 2, Hamad B, Nadeem B. Tesztlovasként ifj. Tuska Pál működött közre. A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal részéről Tomka Iván volt jelen, a ménvizsga helyszínének akkreditálását végezve.

 

 

 

 

 

 

 

 

A házigazda Bábolna Nemzeti Ménesbirtok Kft. és a szervező egyesület mindenben körültekintően és nagy gonddal járt el. Ennek is köszönhető, hogy zökkenőmentesen és baleset nélkül zajlott le a program. Nagy érdeklődés övezte a rendezvényt: Ausztriából, Németországból és Szlovákiából is érkeztek vendégek. Pettkó-Szandtner Tibor születésének 125., halálának 50. évfordulója alkalmából a rendezvényt a program szervezői az egykori ménesparancsnoknak ajánlották, ezzel is tisztelegve emléke előtt.

Forrás: