A lovak lábát különböző okból, módon kötéssel ellátni komoly körültekintést igényel mind az alkalmazott anyagokat, mind a technikát illetően. Az ezzel kapcsolatos eltérő véleményeket nehéz megváltoztatni, és az esetek egyedisége miatt kérdéses is, hogy leírható-e általános érvényű és minden esetben helytálló módszertan a fáslizásról. A következőkben olyan áttekintést szeretnék nyújtani a felhasználás valós és vélt okairól, a biztonságosan alkalmazható anyagokról, és a felhelyezés módjáról, ami mindenkinek segítségére lehet, hogy saját tapasztalataival kiegészítve a lovai számára a legmegfelelőbb megoldásokat megtalálhassa.
A lábvégeken a kötések használatának egy részét gyakran valamilyen sérülés, sebesülés, műtéti beavatkozás indokolja. Ezekben az esetekben az ellátó állatorvos hivatott a megfelelő módszert kiválasztani, alkalmazni, illetve a lótartót tájékoztatni a kötés cseréjének szükségességéről, annak módjáról és rendszerességéről.
Az istállózott tartás – mint a neve is mutatja – leggyakoribban alkalmazott kötözési módja az istállófásli. Ez egy rugalmas, általában tépőzárral ellátott vastagabb fásliból és egy alátétből áll. Felhasználása rendkívül sokrétű, megfelelő célból alkalmazva számos haszna van.
Először is véd. A ló lábvégein közvetlen a bőr alatt találhatóak a fontos és sérülékeny struktúrák (inak, vérerek, idegek, ízületek stb.). Az istállófásli ezek mechanikai védelmére nyújthat jó megoldást a boxban, illetve rövidebb utazás során. A hosszabb utakon az utazókamáslik alkalmazása ajánlott. Szerepe van a felületes sérülések tisztán tartásában is. A kisebb sebeket védhetjük az alomanyaggal vagy kosszal való szennyeződésektől, azonban nem megfelelő anyagok felhasználásával a sebgyógyulást hátráltatjuk.
Borogatásként is szolgálhat. Ezek a fáslik alkalmasak nedves, borogató alátét, illetve gyógyhatású készítmények rögzítésére is. Segítségével csökkenthető, illetve megelőzhető a végtagok beszűrődése. Az erősebb munka vagy az istállóban töltött hosszú idő következtében előforduló lábvégi ödémák (a bőr alatti kötőszövet vizenyős elváltozása) jelentkezése esetén az ilyen fáslik használata indokolt lehet, azonban fontos megemlíteni, hogy ha a ló szervezete hozzászokik a rendszeres fáslizáshoz, akkor a későbbiekben már sokszor nem tudjuk elhagyni azt, nélküle a boxban álló ló lábai folyamatosan szűrődnek.
Hasonló szűrődés jelentkezhet, ha a ló sérülés következtében az ellenoldali lábát túlterheli. Ennek ellensúlyozásában szintén segítségünkre lehet a megfelelően felhelyezett kötés.
Az istállófásli melegen tartó szerepének is hasznát vesszük. Idősebb, vagy idült mozgásszervi problémákkal terhelt lovak esetében az ízületek melegen tartása javítja azok használhatóságát, gyorsabban „bemelegszik” a problémás terület.
Lovaglás közben is használatosak ezek a típusú fáslik, azonban nem nyújtanak megfelelő védelmet, illetve megtámasztást a végtag statikai és mozgatószalagjainak, szemben a versenysportban használt szoros munka-, illetve öntapadós fáslikkal. A védelem csupán mechanikai, tompítja a másik lábbal vagy másik ló lábával, esetleg lovaspólóban az ütővel való ütközést. A felsorolás alapján látható, hogy az alkalmazási terület rendkívül széles, azonban minden esetben szem előtt kell tartani a következőket.
Csak tiszta, szennyeződéstől mentes lábon, és csak tiszta, bőrbarát anyagokat szabad használni bármilyen kötés, fásli felhelyezésekor. A bőr, illetve szőr szennyezettsége, a koszos kötözőszerek fertőzéshez, gyulladáshoz vezetnek. A kötés alá kerülő durvább, nagyobb méretű anyagok (sár- vagy alomdarabok) komoly nyomást, és ezáltal sérülést okozhatnak. A következő nagyon fontos szempont, hogy megfelelő erővel húzzuk meg a fáslit. A lazán felhelyezett kötés megcsúszik, tartását elveszti, könnyen beleakad bármibe. Ez eredményezheti azt is, hogy a kötés ráfeszül a végtagra, de akár megijedést és veszélyes reakciókat is kiválthat a lóból. A túl erősen meghúzott fásli is komoly veszélyt jelent. Amennyiben a kötés olyan szoros, hogy a lábvég vérellátása csökkent, akadályozott, az enyhébb esetben „csak” a bőr és a bőr alatti kötőszövet gyulladásával jár, de akár kisebb-nagyobb területekre kiterjedő elhalásokat, a lágyszöveti struktúrák, elsősorban az inak komoly, maradandó sérüléseit okozhatja. Sajnos gyakran látni szakszerűtlenül alkalmazott fáslizás nyomait a lovak lábán, fehér szőrrel borított területekkel, kötőszövetes szaporulat okozta vastagodásokkal. A helyesen felhelyezett fásli okozta nyomástól a megfelelő alátét képes megvédeni a lábat, de ügyeljünk, hogy az ne legyen túl vastag – az így feltekert kötés meglazul, elcsúszik, „hurkássá” válik, és a nyomást nem egyenletesen osztja el –, és ne lógjon ki túl hosszan se az alsó, se a felső részen, mert szintén beleakadhat valamibe, vagy a ló maga húzza ki azt. Az alátétet gyűrődésmentesen, az átfedéseknél elsimítva használjuk. A fáslit elölről hátrafelé, kívülről befelé (az óramutató járásával ellentétesen bal lábon, az óramutató járása szerint jobb lábon) tekerjük spirálisan az előző réteg 50%-os átfedésével fentről – körülbelül a lábszár közepétől – lefelé haladva, majd visszafordulva. Fontos, hogy a tépőzár mindig a külső oldalra kerüljön, hogy a lépés közben egymás mellett elmozduló végtagok ne bonthassák ki a rögzítést. Ha a lábon friss seb található, akkor használjunk közvetlen sebfedésre alkalmas anyagot, például gézlapot és fertőtlenítő hatású folyadékot, krémet.
A felhelyezett fáslit naponta újra kell kötni, az ismételt kötés előtt mindig hagyjuk szabadon a végtagot 10-20 percre, és ellenőrizzük, hogy a kötés alatt nem jelentkezett- e bármilyen rendellenes elváltozás. Remélem, hogy a leírtak figyelembevételével minden lótartó és lovas ki tudja választani a számára legmegfelelőbb módszert, és sikerül lovának a legjobb gondoskodást megadnia, elkerülve minden „kötésbalesetet”.
Szmodits Zsolt
Fotó: Somogyvári Anett
