♦ Az egyik legfontosabb változás az idei Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásárral kapcsolatban az, hogy a rendezvény 2015-ben nagyobb területet foglal majd el. Hova tud terjeszkedni még ez a nagyszabású kiállítás?
– Az OMÉK eddig sem volt kis területű rendezvény, de valóban, most a két évvel ezelőttihez képest még nagyobb területen rendezzük meg az idén. A Hungexpón lényegében az egész szóba jöhető területet béreljük, így a terveink szerint több kinti, szabadtéri eseményt tudunk kínálni a látogatóknak. Ezzel párhuzamosan ráadásul több kiállító is részt tud venni az eseményen. Ez azért is fontos, mert a Földművelésügyi Minisztérium 2015-öt a helyi termékek évének nyilvánította. Az idei OMÉK is ehhez igazodva próbál minél nagyobb hangsúlyt fektetni a helyi termékek, a helyi termelők munkájának bemutatására. Idén a kis- és közepes vállakozások, családi gazdálkodók játsszák majd a főszerepet. Az újszerű megközelítés, és részben a nagyobb terület miatt is a helyi termékek a korábbiaknál jóval nagyobb választékban jelenhetnek meg a kiállításon. És persze nem csak bemutatják a termékeiket, hanem árusítják is azokat. (…)