Jól látható a kiállításon, hogy a mezőgazdaság jelenleg egy korszakváltást él meg, amelynek során a használatban lévő eszközök, gépek egyre inkább kihasználják a számítástechnika, a digitalizáció adta lehetőségeket – mondta el az AGROmashEXPO megnyitóünnepségén Fazekas Sándor szerdán.
A Hungexpo területén megrendezett eseményen a földművelésügyi miniszter kifejtette: a digitalizáció hatásait ma még nem lehet teljes egészében felmérni, ám annyi biztos, hogy a közeljövőben a technológiai átalakulás számos feladatot ad mindannyiunknak. A precíziós gazdálkodás mindinkább összekapcsolódik a kímélő, takarékos és környezetbarát gazdálkodással, vagyis a nagyobb mennyiség egyben jobb minőséget is jelent.
Fontos lenne ugyanakkor az, hogy a szakember-utánpótlás folyamatosan biztosított legyen. Ennek érdekében a képzés átalakítása is zajlik az ágazat szereplőinek bevonásával.
A szakember-utánpótlás helyzetét emelte ki beszédében Harsányi Zsolt is. Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetségének (Megfosz) elnöke kifejtette: évek óta komoly erőfeszítéseket tesznek a szakképzés megerősítése, és a fiatalok megnyerése érdekében. Ennek során együttműködési megállapodást kötöttek a Földművelésügyi Minisztériummal (FM) annak érdekében, hogy a pályaorientációt hatékonyabbá tegyék.
Évről évre lenyűgöző az a technológiai fejlődés, amely a mezőgazdasági gépeknél megjelenik, és amely az agráriumot alapjaiban alakítja át – mondta el a megnyitó ünnepségen Ganczer Gábor. A Hungexpo Zrt. vezérigazgatója beszédében kifejtette: a laikusok talán azt gondolnák, hogy a napjainkban zajló negyedik ipari forradalom éppen a technológiai iparban a legkifejezettebb, de valójában a mezőgazdaság esetében fejlődik ez a terület a legdinamikusabban.
Mint elmondta, a szervező Megfosszal közösen pontosan tudják, hogy a mezőgépész-szakemberek utánpótlása sürgető, megoldandó feladat. Az eseményen azonban a résztvevő fiatalok megláthatják, hogy ezen a területen nem kell sutba vágni a tabletet és az okostelefont. Éppen ellenkezőleg: ezek ma a mezőgépészet legfontosabb eszközei.
A megnyitó után átadták a 2018. AGROmashEXPO termékdíjait is.



