0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. április 30.

A külföldi piacok bővítése a cél

A Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) közreműködésével idén 16 országból közel 100 szakember érkezett az AGROMashEXPO kiállításra, hogy megismerjék a magyar mezőgépgyártók termékválasztékát, szolgáltatásait, és föltérképezzék az együttműködésben rejlő lehetőségeket.

A nemzetközi küldöttségek tagjait Oláh Zsanett, az MNKH vezérigazgatója, Lőrincz László, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) elnöke, valamint Erős Veronika, az Agrárinformatikai Klaszter menedzsere köszöntötte a kiállítás nyitónapján.

Mi, magyarok szeretjük büszkeségeink közt említeni hazánk mezőgazdaságát, főként a több száz éves hagyományokra, kedvező adottságainkra, magas hozzáadott értéket teremtő technológiákra, szaktudásra gondolva. Ez azonban nem csak elfogultság, a magyar mezőgazdaság erejét a számok is bizonyítják – hangsúlyozta Oláh Zsanett.

Az agrárium a magyar gazdaság az egyik leglendületesebben fejlődő ágazata, 2010 óta másfélszeresére nőtt a kibocsátása, több mint 70 ezer munkahelyet teremtett, az agrártermékek exportja pedig mintegy harmadával növekedett. Bár a kivitel 83 százaléka az Európai Unióba irányul, fontos cél, hogy minél több újabb piacot találjunk termékeinknek.

Ezt alapozhatják meg például a kiállítások, így az AGROMashEXPO is, ahol több mint 300 magyar vállalkozás mutatkozik be.  Ezért is hívta meg partnereit a MNKH az idén is a seregszemlére, és a kereskedőház közvetítésével számos üzleti találkozóra kerül sor a kiállítás idején. A külföldi szakemberek személyesen megismerhetik a hazai cégeknél fölhalmozódott tudást, innovációkat, amelyek javíthatják lehetőségeinket a mindinkább kiélezett versenyben. A vezérigazgató szerint a magyar agrárinformatika áttörést hozhat a piacok meghódításában.

Az Agrárinformatikai Klasztert 2014-ben 14 taggal alakították meg azzal a céllal, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz az agrárium és az informatika szereplői – mondta Erős Veronika.  Mára 29 tagot fog össze, főként informatikával foglalkozó magyar közép és kisvállalkozásokat, emellett egy telekommunikációs nagyvállalat is csatlakozott a kezdeményezéshez. Nonprofit és civil szervezetek, egyetemek egyaránt szerepelnek a tagok között, és a MNKH és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara is tagjává vált.   

Céljuk, hogy  a kormányzati törekvésekkel egyetemben érdekképviseletet biztosítsanak a tagoknak, és egyúttal javuljon azok versenyképessége. Támogatják a kutatás-fejlesztési együttműködéseket a tagok közt, illetve más szereplőkkel is. Szolgáltatásként projektfinanszírozási lehetőségeket nyújtanak, üzletfejlesztési tevékenységet  végeznek, a MNKH segítségével egységes megjelenésre és közös márka megteremtésére törekednek a hazai és külpiacokon egyaránt. A tagoknak  gazdálkodási rendszereket, és agrárinformatikai megoldásokat mutatnak, és azokat integrált rendszerbe illesztve is ajánlják.

Az Agrárinformatikai Klaszter szakmai partnere a hazai digitális kezdeményezéseknek is, a piackutatások ugyanis azt mutatják, hogy a gazdálkodók digitális készsége még mindig elmarad a kívánt szinttől. Mindenképpen szükség van az agrárinformatikai  szemléletformálásra, e célból indították el az agrárinformatikai akadémiát öt témában: szántóföldi növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés, vezeték nélküli szenzorok hálózata és kiberbiztonság.

Lőricz László szerint fontos, hogy az érdeklődők személyesen találkozzanak a gépgyártók, gépforgalmazók képviselőivel, műszaki szakemberekkel, amire kiváló alkalom az AGROMashEXPO.

A magyar mezőgazdasági gépgyártás  jelenleg nettó exportőr, azaz több gépet gyártunk értékben, mint a hazánkban forgalmazott mennyiség, ezért fontos az európai, illetvevilágpiac alakulása – hangsúlyozta az elnök.

A gyártott gépek több mint 80 százalékát külföldön értékesítjük, és az élelmiszerigény növekedésével a fejlődő országokban is fellendült a kereslete a magyar mezőgépeknek. A mezőgazdasági gépek fejlesztésében nagy szerepet kap az informatika, a vezérléstechnika, az elektronika, és ezek beépülésével gépeink világszínvonalúak, marketing szempontból pedig kedvező ár-érték arányt képviselnek – tette hozzá az elnök.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu