A juh hihetetlen alkalmazkodó képességének köszönhetően kétségkívül az egyik legváltozatosabb éghajlati és domborzati viszonyok között tenyésztett állat. A hosszú évszázadok során a sík területeken két csoport alakult ki: a merinói típusú és a karakül típusú. Ez utóbbiak félsivatagos területeken hosszú vándorló legeltetés során általában nagy, azaz 600-1000 egyedes nyájakban éltek.
A mára kialakult fajta elnevezése azonban már a homályba vész. Egyesek szerint az üzbegisztáni Buhara közelében található Karakül nevű település a névadója, mások szerint asszír eredetű a szó: a „kara gjuj” fekete rózsát jelent. Egyébként a fajta eredeti elterjedési területén gyakran arab juhnak is nevezik, tehát elképzelhető, hogy a távolsági kereskedelem során vagy éppen hadizsákmányként került Buhara és Hiva környékére.
Rendkívül ellenálló fajta, hiszen nem ritkán ezeken a területeken nyaranta tartósan 40°C van, s télen a -25°C sem ritka. Ezenkívül a napi hőingás is jelentős. A kemény telet rendkívül rövid tavasz követi, s a nyár beköszöntével hamar kiég a legelő, így az állatok rá vannak kényszerülve, hogy jelentősebb mennyiségű energiát raktározzanak a szervezetükben. Ezért alakult ki a fajtánál a zsírfarkúság. Általában 1-6 kilogramm a zsírfarokban található faggyú mennyisége, s hogyha a tél nem nyúlik túl hosszúra, a tavasz pedig kellően csapadékos, az állatok túlélik a zord évszakot.
A karakül juhoknak ugyanis hagyományosan nem gyűjtöttek téli takarmányt: ha hótakaró lepte be a tájat, maguknak kellett kikaparni takarmányukat. Ezzel is magyarázható, hogy patájuk a többi juhfajtához képest meglehetősen kemény. A kosok 50-80, az anyák 35-50 kilogramm közötti testtömegűek.
A kosoknál a szarvatlan, a sarlós és a csigás szarv is megengedett, általában ezek egyenlő arányban fordulnak elő az állományokban. Az anyajuhoknak viszont kétharmada szarvatlan, a többié is általában csökevényes, sarlós szarv. Rendkívül érdeklődő, a legtöbb más fajtához képest értelmes állatok. Izomzatuk finom, de a végtagok erősek. A fül a hosszan lelógótól kezdve az igen csökevényesig megengedett. A gyakran S-alakú farok egészen a csánkig ér. A jó minőségű karakül juh teste megnyúlt, mellkasa széles.
