0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2026. június 10.

Pulik és mudik lepték el Paksot a hétvégén

Pakson rendezte meg a Hungária Puli és a Fényes Mudi Klub a városi önkormányzat támogatásával a két fajtaklub kiállítását szombaton az Ürgemezőn.

A puli- és mudikiállításnak már második alkalommal adott otthont Paks ezen a hétvégén. A teol.hu kérdésére Dobstadt János, a kiállítás szervezője, a puliklub tagja elmondta,

a két fajtából mintegy kilencven eb vett részt a megmérettetésen.

A fajtajellegek megléte szerint sorolták be a kutyákat, majd a nemek és az életkorok szerint több kategóriában és több fordulóban megrendezett verseny győzteseit, illetve tenyésztőit herendi vázával jutalmazták. A bonyolult versenynek fajtánként egy-egy győztese lett. A kölyökkutyák egyik kategóriájában az ő pulija nyert, a másik két benevezett kutya is eredményesen szerepelt.

Mint Dobstadt János elmondta, eddigi eredményei alapján az övé az ország egyik legeredményesebb tenyészete. 2015-ben az övé volt az év legeredményesebb pulija Magyarországon, 2015-ben és 2016-ban pedig a Hungária Puli Klub győztese került ki a tenyészetéből.

Elmondta azt is, hogy a kormány kilenc magyar kutyafajta tenyésztését kíséri figyelemmel, és a fenti két klubot bízta meg ezen fajták tenyésztésének felügyeletével, törzskönyvezésével és az egyéb adminisztrációs teendők ellátásával. Köztudott, hogy a kilenc kutyafajta közül a puli a legősibb. Az is lehetséges, hogy ezek a kutyák már a honfoglalókkal együtt érkeztek Magyarországra, tette hozzá a tenyésztő.

Forrás: teol.hu