A feketekömény (Nigella sativa) apró magja sokkal több, mint egy hétköznapi fűszer. Kevesen tudják, hogy
Koncentrált forrása a különböző vitaminoknak és ásványi anyagoknak, magnéziumot, vasat, káliumot, kalciumot, cinket tartalmaz. Szupertáplálék, amely nagy hatást gyakorol az egészségre. Naponta elegendő 10 szemet megenni belőle, hogy kifejtse kedvező hatását a szervezetben.
A feketeköménymag csökkentheti a szénanátha, a pollen-, a por-, az állatszőr-, sőt, még az ételallergia tüneteit is.
Emellett jótékony hatása van az asztmás rohamokra, enyhíti azok számát és lefolyását. Fél- egyéves kúrával minimalizálhatók a tünetek. Azoknak is érdemes kipróbálni, akiknek csak reggelente jelentkeznek asztmatikus jellegű panaszai.
Bebizonyosodott, vizelethajót hatása is, csökkenti a vizeletben az oxalát koncentrációkat, ami automatikusan csökkenti a vesekövek valószínűségét. Vesevédő hatását főzet formájában is kifejti, ehhez össze kell törni egy evőkanál magot, felönteni egy pohár forró vízzel és állni hagyni 20 percig. A főzetet naponta egyszer, néhány hónapon keresztül lehet inni, de havonta rövid szünetet kell tartani.
Megöli a vírusokat, baktériumokat, gombákat és parazitákat. Ezért kiváló természetes antibiotikum és az immunrendszer erősítésére szolgáló szer. Hasznos a köhögés, megfázás és a migrénes fejfájás problémák kezelésében.
Olaja megtalálható a kozmetikumokban is.
külsőleg vékonyan felkenve az adott testfelületre kezelhető a pikkelysömör, az atópiás ekcéma, a neurodermatitisz illetve a pattanások és az aknék.
Mivel Nyugat-Ázsiából, Észak-Afrikából származik íze miatt fűszerként elsősorban a közel-keleti ételekkel harmonizál, de használhatjuk kenyérsütéskor, vagy hozzáadhatjuk túróhoz, levesekhez, salátákhoz és pácokhoz.