Back to top

Veszélyes fűfaj terjed, jelezze, aki találkozik vele

Új, veszélyes inváziós faj, a homoki prérifű hazai elterjedését vizsgálják az MTA-DE Lendület Funkcionális és Restaurációs Ökológiai Kutatócsoport, valamint a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai. Az agresszív növény kiszorítja a hazai fajokat, és a legelő állatok sem fogyasztják.

Magyarország mésztelen és meszes homokterületein már 2017-ben jelezték az Észak-Amerikában őshonos homoki prérifű (Sporobolus cryptandrus) megjelenését, amelyet a nemzetség más fajai nyomán özönfűnek is neveznek. A Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem kutatói már akkor valószínűsítették, hogy a faj komoly terjedési és megtelepedési kapacitású.

A növény virága (A), levélhüvelyének szőrkoszorúja (B) és habitusa (C)
Fotó: Aradi Eszter

Az erőteljes csomókat képző, sekély gyökérzetű évelőn, a levélhüvely peremén sűrű és elálló fehéres szőrkoszorú található. Virágai ritkán bomlanak ki teljesen. Apró, alig egy milliméteres, könnyen terjedő magjai nagy valószínűséggel tartós magbankot is képeznek.

A homoki prérifű jól tűri a taposást és a szárazságot is. A nemzetség más fajainál az allelopátia jelenségét igazolták – azaz

olyan anyagokat juttatnak a környezetükbe, amelyek más fajok megtelepedését és növekedését gátolják.

A homoki prérifüvet 2017 óta számos helyen találták meg a kiskunsági homokterületeken, valamint Debrecen belterületén, fajszegény leromlott gyepekben. Gyakorlatilag egynemű, más növényfajt alig tartalmazó összefüggő foltokat, néhol többhektáros állományokat képez.

Kiterjedt egynemű állomány a Kiskunságban
Fotó: Dr. Tölgyesi Csaba

A tapasztalatok alapján a legelő állatok nem vagy alig fogyasztják, ami segíti a terjedését. Mivel kifejezetten a száraz és meleg termőhelyekhez alkalmazkodott, további terjedését a klímamodellek által jelzett szárazodás és hőmérsékletemelkedés is segíti.

A kutatók szívesen veszik a homoki prérifű előfordulására vonatkozó új adatokat,

azok segíthetnek tisztázni terjedése körülményeit, és megalapozhatják a visszaszorítására tett jövőbeli kísérleteket.

Forrás: 
MTA

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Hazai méhlegelők 14. rész - Idegenhonos fás hordásnövények VI.

Európa nagy részének és így hazánknak is a mindmáig egyik legelterjedtebb parkfája, díszfája a közönséges vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), vagy más nevén a fehér bokrétafa. Napjainkban sok veszélyes károsítója van, melyek - különösen az idősebb példányait - erősen tizedelik. Méhészeti értékét sokan vitatják, kétségbe vonják a magas szaponintartalmú, méhekre mérgezőnek vélt virágpora miatt.

„Rókás tojások” Győrszemeréről

A sokak által már jól ismert „rókás” emblémás tojás előállítója, a Fuchs Agrár Kft. újabb fejlesztésen van túl. A közelmúltban átadott győrszemerei telep tartási technológiája a hagyományos „paraszti-tanyasi” és a korszerű nagyüzemi rendszert ötvözi.

Minél több lehetőséget kell teremteni erdeink felfedezésére

Az Agrárminisztérium az erdők és a fával borított területek gyarapítása érdekében indította el az Országfásítási Programot, amelynek részeként a Településfásítási Programban mintegy 470 település részére biztosítottunk sorfákat, hogy belterületi ültetésekkel is felhívjuk a figyelmet az erdők fontosságára - mondta el Nagy István a „Muzsikál az erdő” - Mátrai Művészeti Napok megnyitóján, Gyöngyöspatán.

Erdészet a Bakony fővárosában

Magyarország legmagasabban fekvő városa, Zirc története több mint 800 évre tekint vissza. A Ciszterci Apátsághoz köthető, Bakony fővárosaként is emlegetett településen gazdálkodik a VERGA Zrt. Zirci Erdészete.

Az évszázad vételének tartják az eladósorba került gazdaságot

„Lenyűgöző! Ez egy olyan birtok, melyhez fogható százévente egyszer kerül piacra” – fogalmazott egy brit árverésvezető egy, Írország Edenberry nevű településének határában elterülő, augusztusban kalapács alá kerülő gazdaságról. Lássuk, mi áll a hangzatok szavak mögött!

Óriási érdeklődés kísérte az Online Erdei Iskola sorozatot

Közel 120 ezren tekintették meg az Országos Erdészeti Egyesület által indított Online Erdei Iskola sorozat videóit az interneten. A május elején, a Madarak és fák napján kezdődött sorozat az állami és magán erdőgazdaságok rendhagyó erdei iskolai foglalkozásait mutatta be a járványhelyzet miatt otthon lévő iskolás gyerekeknek.

Csak a kiváló minőségű méz versenyképes

A Gyöngyös-patak mentén, Kőszegtől néhány kilométerre sok szempontból ideális a környezet a méhészkedéshez, amit az is bizonyít, hogy Balogh Ferenc jelenleg 180 méhcsaláddal már 15 éve sikeresen folytatja a mesterséget itt.

Emlékerdőt avattak

Az "Egy a természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás alkalmából az Egererdő Zrt.-nél Felsőtárkány közelében egyhektáros emlékerdővel gyarapítják a fásított területeket. Az emlékerdő újabb állomása lehet a környékbeli kirándulásoknak.

Jó lóra tettek a mezőhegyesi félvérekkel

A nemzeti kincseink közt számon tartott furioso-north star, más néven mező­hegyesi ­félvér tenyésztése közel két évszázados hagyományokkal rendelkezik. Nemesítése, genetikájának megőrzése a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság (KNPI) egyik kiemelt feladata.

Hazai méhlegelők (13. rész): fehér eper

Évtizedeken át jellegzetes fája volt a hazai tájnak a nem őshonos fehér eper. Mára szinte teljesen eltűnt, pedig több okból érdemes lenne ültetését újból felkarolni: kérge, levele, termése a gyógyászatban használatos, faanyaga kiváló szerszámnak, pálinkáshordónak és nem utolsósorban virágait látogatják a méhek a virágporáért