Back to top

A leginnovatívabb cégeknek adnak teret

A kutatás és fejlesztés terén úttörő szerepet betöltő vállalkozásokat keresik az immáron 28. alkalommal meghirdetett Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat révén. Az idei kiírás ismertetésén elhangzott, jövőre az állam 32 milliárd forinttal több forrást biztosít majd K+F programokra.

A  kezdeményezés szervezői egy konferencián ismertették az idei pályázat részleteit, s a téma főbb aktualitásait. A rendezvényen beszédet mondott Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium tudás- és innováció-menedzsmentért felelős államtitkára is, aki a szaktárca legfőbb törekvéseit sorolva hangsúlyozta: a jövő évben az eddiginél is több forrást biztosítanak a kutatás-fejlesztést ösztönző kormányzati programokra.

Az idei 133 milliárd forinthoz képest 32 milliárddal több áll majd rendelkezésre; a cél az 1,8% GDP-arányos K+F költés.

Az államtitkár hozzátette: nincs olyan terület, ahol az innováció ne tudna megjelenni, ugyanakkor vannak szektorok, ahol a versenyképesség megőrzése érdekében kötelező figyelmet fordítani rá – e tényt a források elosztásakor is figyelembe veszik majd.

Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke hangsúlyozta, az elmúlt években jelentős mértékben nőtt a kutatás-fejlesztést támogató európai uniós források összege is, s mindent összegezve elmondható, hogy jó irányba halad a hazai innovációs rendszer megújítása. Ezt mutatja például az is, hogy tavaly 12%-al nőtt – 3500-ra emelkedett – a kutató-fejlesztő álláshelyek száma. Az NKFIH-elnök felhívta a figyelmet arra is, hogy statisztikailag kimutatható, hogy a K+F ráfordítások és a GDP növekedés között szoros kapcsolat áll fenn, továbbá összefüggésben vannak a vállalkozások árbevétel-növekedésével is.

E tények ismeretében különösen nagy jelentőséggel bír a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázat, amit immáron 28. alkalommal írta ki a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ).

A majd’ három évtized alatt 1229 pályázat érkezett be a szervezőkhöz, akik 210 különböző innovációs díjat osztottak ki.
Pakucs János tiszteletbeli elnök szavaiból kiderült, 83 nagyvállalat, 82 kis- és középvállalkozás, 7 mikrovállalkozás, illetve egyéni vállalkozó, továbbá 10 kutatóintézet, illetve egyetem innovációs tevékenységét ismerték el eddig. A minősítés legmagasabb foka a Magyar Innovációs Nagydíj.

Utóbbit az adott év legnagyobb gazdasági eredményt elért vállalkozása, illetve szervezete kap meg. Emellett további rangos elismeréseket, köztük az Agrárminisztérium Agrár Innovációs Díját, illetve Környezetvédelmi Innovációs Díját is odaítélik évről évre a Parlamentben, a tavaszi ünnepélyes díjátadó alkalmával. A kiírással kapcsolatos részletes információkat a www.innovacio.hu webcímen olvashatják.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kézműves sör készítéséhez nyert támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Kft.

Kézműves sör készítésére alkalmas technológiára nyert több mint százmillió forint támogatást a kiskunhalasi Trínium Alfa Fejlesztő, Kivitelező és Szolgáltató Kft. - közölte a cég ügyvezetője az MTI-vel.

Megnyitották a balatonfüredi borheteket

Megnyitották a balatonfüredi borheteket, a rendezvényen a borászok támogatását célzó 1,8 milliárd forintos támogatási csomagot jelentett be Nagy István agrárminiszter.

VP AKG/ÖKO pályázatok: kedvező változtatás

Megoldódni látszik az egyes egybeművelésekből adódó problémakör a VP AKG/ÖKO támogatásoknál.

Nagyvállalatok kihívásaira válaszolnak a hazai agrár startupok

Folytatódik a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara inkubációs programja; 2020 szeptemberében indul a második NAK TechLab inkubátor, amely egyedülálló lehetőség arra, hogy a startupok vezető nagyvállalati partnerekkel dolgozzanak a piacot meghódító megoldásaikon. A programba 2020. augusztus 30-ig lehet jelentkezni.

Szerencsés, aki le tudta aratni a gabonát

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján az őszi búza aratása 97 százalékos készültségen áll, a közel 900 ezer hektár vetésterületből mintegy 2000 hektáron áll még a gabona. A búza országos termésátlaga hektáronként 5,28 tonna, a termés 60-70 százaléka takarmánybúza.

A paradicsom íze

Többen úgy vélik, hogy a kertjükben termett paradicsom sokkal jobb, kellemesebb ízű, mint a kereskedelmi forgalomban kapható. Ennek hallatán leginkább az a válasz, hogy mindenkinek más ízlik, ezért nem lehet egységes véleményt alkotni a paradicsom ízéről sem.

Bővült a magyar agrároktatás Erdélyben

Az erdélyi magyar agrároktatás iránti érdeklődés is megnőtt, mi több, a 2020-2021-es tanévben új szak indul.

A nehéz helyzetbe került borászatok 1,8 milliárd forintra pályázhatnak

Jelentős érdeklődésre számít a borászatok részéről az agrártárca a koronavírus-járvány gazdasági hatásait enyhíteni hivatott átmeneti támogatási programja. Az első pályázatokat augusztus 10-étől lehet benyújtani, az igénylésekhez szükséges igazolásokat azonban már most érdemes beszerezniük az érintetteknek - ismerteti a csütörtöki Magyar Nemzet.

Sáskából műtrágyát

Pakisztánt évek óta egyre súlyosabb sáskainvázió sújtja. Az idei "szezon" már megkezdődött és szeptember közepéig is eltarthat. A tudósok gőzerővel dolgoznak azoknak a módszereknek a kidolgozásán, amelyekkel hasznosítani tudják a hatalmas gazdasági károkat okozó rovarokat.

Szüret a kanadai háztetőkön

A városi méhészet már megszokott dolog Kanadában, de szőlőt termeszteni a házak tetején merőben újdonság. Montreálban három irodaház tetejét telepítették be szőlővel, az első szüretből készült bort idén tavasszal mutatták be.