A GfK piackutató fogyasztói indexe szerint Németországban a
zöldségkonzervekből 27 százalékkal nagyobb mennyiséget szerezett be a lakosság, mint egy hónappal korábban,
friss termékekből pedig 14 százalékkal többet vittek haza. Gyümölcsből még az előző év februárjához képest is emelkedett a fogyasztás, két százalékkal.
A zöldség-gyümölcsre költött összeg is nőtt, de az legfőképpen azért, mert az árak (citrus, almafélék) is emelkedtek.
A hónap egyértelmű frissáru-sztárja a szamóca volt – ilyenkor az még importból érkezik Németországba is –, nem kevesebb, mint 40 százalékkal vettek belőle nagyobb mennyiséget, mint az előző hónapban. Az átlagos fogyasztás alapján gyakorlatilag
az ország minden háztartásába jutott 1,1 kiló szamóca,
a kilónkénti átlagos ára pedig 3,88 euró volt, három százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban – ismerteti a GfK adatai alapján a fruchthandel.de.
Azt pedig már csak saját, nem reprezentatív tájékozódásunk alapján tesszük hozzá, hogy nálunk is elég jutányosan lehetett olykor import szamócához jutni azokban a napokban, amikor a tartós élelmiszer felhalmozása közben a frissáru szinte elkerülte a vevők figyelmét; a minőség pedig néha kiváló volt, máskor erősen látszott a szamócán, hogy napok óta nem viszi senki.


