0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Dísznövény-értékesítés a vírus árnyékában

Még javában tart a tavaszi dísznövény-értékesítési szezon, azonban az idei lényegesen eltér a korábbi évek azonos időszakától. A koronavírus-járványnak az értékesítésre gyakorolt hatásáról, az eddigi tapasztalatokról és a közeljövővel kapcsolatos várakozásaikról érdeklődtünk szigetszentmiklósi kis- és nagykereskedéseknél, árutermelőknél.

Öt vállalkozást kerestünk fel: a Váradi Faiskolát, a Noske Kertészetet, a Profi Partnert, a Flóra Hungáriát, valamint a Beretvás Kertészetet.

Korábban zárnak, korábban nyitnak

A Váradi Faiskola 3000 négyzetméteres kertészeti árudája a téli leállást követően három állandó és két szezonális munkatárssal február végén nyitott ki, majd hamarosan megérkeztek az olasz és belga import szállítmányok. Néhány napon belül azonban begyűrűzött a válság; a három kamionnyi növényből nagyobb tételek ragadtak bent, mivel nagykereskedelmi partnereik sok megrendelést teljesen vagy részben visszamondtak. A helyzetet tovább súlyosbította, hogy az euró árfolyama is drasztikusan emelkedett, ezt viszont nem merték beépíteni az import növények eladási árába, sőt a csökkenő kereslet okán még árat is csökkentettek. Ettől eltekintve nem kezdtek reklámkampányba vagy leértékelésekbe, bíznak abban, hogy a felhalmozódott készlet elfogy az év végéig.

Váradi Éva, a faiskola tulajdonosa elmondta, hogy a szokásos szezonnyitó rendezvényüket épp akkorra hirdették meg, amikor az első korlátozó intézkedéseket meghozták. Kijárási korlátozás még nem volt ugyan, mégis lényegesen kevesebb érdeklődő vett részt az eseményen, és elmaradtak a vásárlók a következő néhány héten is. Erre válaszképpen kommunikációjukat a közösségimédia-felületükön és a weblapjukon is erősítették, partnereiket, vásárlóikat folyamatosan értesítették a frissen érkezett áruról, vagy akár az új intézkedésekről. A kezdeti nehézségek után aztán az első meleg tavaszi napok meghozták a vásárlókat is, és a forgalom az elvárásnak megfelelően alakult. Tapasztalatuk szerint az idén rengetegen fizetnek bankkártyával. A helyi önkormányzati rendelkezések rájuk is vonatkoztak, két hétvégén is zárva kellett tartani a kapuikat a csúcsidőszakban. Nyitvatartási idejük változott, most korábban zárnak, de korábban is nyitnak. Csak szabadtéren árusítanak, az óvintézkedésekre felhívják a vásárlók figyelmét.

Hősökként tekint munkatársaira

A Noske Kertészet tulajdonosát, Noske Róbertet két fronton is érintette a vírushelyzet. Ráckevei kertészetét a forgalom drasztikus visszaesése éppen a fő kora tavaszi kultúrák értékesítési időszakában érte. Bár a nőnapi eladások jól alakultak, néhány nappal később a nagybani virágpiac összeomlása és a lemondott megrendelések miatt az árvácska- és boglárkakészlet nagy részét meg kellett semmisíteni.

Április első hetétől megélénkült a forgalom, a virágpiacon is újból megjelentek azok a virágboltosok, akik néhány hétre vagy egy egész hónapra bezárták az üzletüket.

Az egynyári virágok eladására szerinte lehet számítani, ez azonban várhatóan már nem fogja pótolni a márciusban kiesett bevételt.

Noske Róbert elmondta, hogy a Szigetszentmiklóson három éve megnyitott Kincseskert Kertészet tavaszi indulását a vírushelyzetet övező bizonytalanságok, és a túl gyors, szinte naponta változó előírások nehezítették meg. Import rendeléseiből csak minimálisan mondott vissza. A védelmet adó biztonsági intézkedéseket azonnal bevezették, csak maszkban és kesztyűben lehet vásárolni a kertészetben, a zárt üzlethelyiségben pedig egyszerre csak egy ember tartózkodhat. Megemelkedett a kártyás fizetések száma.

A kertészetben és az árudában dolgozó munkatársaira hősökként tekint, egyrészt, mert ebben a nehéz és bizonytalan időszakban is lojálisak maradtak, másrészt mert mindannyian vállalták a kereskedelemmel együtt járó fokozott vírusveszélyt. Kiemelte, elkezdődött a dísznövények közegészségügyi szerepének felismerése, érdemes akár „mentális vitaminként” is tekinteni rájuk. A Kincseskert forgalma az otthon maradó emberek átalakuló szokásai miatt drasztikusan nem csökkent. Összességében úgy látja, hogy „a vevők és a kiszolgálók vitalizálódnak a kialakult helyzet ellenére”, és ez jelenleg mentőöv számos szereplőnek az ágazatban.

Bátor, de jó döntés volt

A Profi Partner díszfaiskolai nagykereskedés vezetője, Rónai Gergely először az olaszországi, majd a többi határ lezárását követően azonnal szembesült a logisztikai nehézségekkel. Mivel akkor még sok kamionnyi megrendelt árujuk úton volt, az előzetesen betervezett érkezések időpontjait rögtön elkezdte átszervezni. A gyors intézkedéseknek köszönhetően minden időben, sőt az előre tervezettnél 2-3 héttel korábban érkezett meg, így a szezon indulását teljesen feltöltött árukészlettel várhatták. Kérdésünkre elmondta, hogy megrendelt áru lemondásán nem gondolkozott, ami akkor bátor, de utólag jó döntésnek bizonyult, még annak tükrében is, hogy a meggyorsított áruérkezés és a néhánynapos erősebb lehűlés, illetve a komolyabb fagykár elkerülése többletmunkát adott. Az értékesítés nagykereskedelmi szinten is rengeteg bizonytalansággal és feszült várakozással indult.

Az elmaradó forgalmat intenzív online jelenléttel próbálták élénkíteni, új szolgáltatásként már kiszállítást is vállalnak.

Vevőik és kollégáik védelme érdekében számos intézkedést vezettek be. A vásárlók csak a fizetés és az ügyintézés időtartama alatt tartózkodhatnak az irodában, illetve a helyben megvásárolható maszkok értékesítését is elkezdték önköltségi áron, ezzel is a vásárlóikat szeretnék segíteni, hiszen mindenki tudja, mennyire nehéz a maszkok beszerzése.

A nagykereskedés vezetője kiemelte, hogy a 11 állandó dolgozójuk jó csapatot alkot, az első pillanattól kezdve mindenki együttműködő a nehéz helyzet megoldásában. Bevezették az osztott műszakokat, a védőfelszerelésként elrendelt maszkot és kesztyűt is felelősségteljesen hordják.

A hazai forgalom a kezdeti leállás után, április elejétől megélénkült, de a külföldi vásárlók elmaradása látszik a bevételi adatokon.

Bár még korai lenne becslésekbe bocsátkozni a válság pontos hatásával kapcsolatban, az már most kiderült, hogy biztosan lesz visszaesés. A kormányzati kedvezmények és intézkedések nagy segítséget jelentenek, és a nagykereskedés vezetőjének megfogalmazása szerint „lélegeztetőgépre” tették a díszfaiskolai ágazat legjobban érintett szereplőit.

Reményeik szerint a hazai forgalom a szezon végéig a rövidített nyitvatartás ellenére is élénk marad, ami nagy részben a szakmai szervezetek növényvásárlásra buzdító felhívásainak és a médiatámogatásnak köszönhető. Mindez azonban csak óvatos optimizmus, hiszen senki nem tudja, hogy a koronavírus meddig lesz része az életünknek, és hogyan alakul a gazdaság az elkövetkező hónapokban.

Sokat segített a gyors helyzetfölismerés

Minden megkérdezett kiemelte, hogy óriási elismerés illeti a szakmai szervezeteket, amelyek az első pillanattól kezdve válsághelyzetként kezelték a vírus nyomán fellépő bizonytalanságokat. Hála a gyors és hatékony intézkedéseknek, és az érintett szakmabeliek példás összefogásának, sikerült elérni, hogy bekerüljön a dísznövényágazat is a gazdaságvédelmi mentőcsomag kedvezményezettjei közé. Azt is egyöntetűen hangsúlyozták, hogy szerencsére a közegészségügyi helyzet nem romlott annyira drasztikusan, mint sok más országban, aminek köszönhetően csak korlátozó intézkedések vonatkoztak az ágazatra. Ezek a tényezők együttesen rövid távon mérsékelni tudták az ágazatot ért károkat.

Kedvezményes bérleti díj, ingyenes belépés

Treer András, a Flóra Hungária Nagybani Virágpiac ügyvezetője szerint is nehéz megjósolni, hogyan alakul a szezon hátralévő része.

A márciusban bevezetett kijárási korlátozás nem vonatkozott a Flóra Hungáriára, így változatlanul nyitva maradtak. Azonban a kereskedelmi és vendéglátóipari egységek bezárása, valamint a csökkenő kereslet miatt a válság szinte azonnal begyűrűzött a piacra: néhány nap leforgása alatt előbb elmaradtak a vásárlók, majd sok árusítóhely sem nyitott ki. Az árusokon maradt virágkészletet Treer András javaslata alapján az egészségügyben, a hivatalokban dolgozóknak ajándékozták. A fölajánlás pozitív üzenete és a fokozott médiaérdeklődés a „hálacsokor” ötletét néhány napon belül országos mozgalommá alakította. A kormányzati kommunikációval összhangban anyák napi kampányt is indítottak, és virágvásárlásra ösztönző reklámanyagokkal, képekkel látják el a kollégáikat, amelyeket ők a saját felületeiken használhatnak. A piac területén árusítókat kéthavi bérletidíj-kedvezménnyel támogatták, a vásárlóknak pedig belépőkártya használata mellett ingyenessé tették a belépést június végéig.

Megjegyezte azt is, hogy mind több virágtermelő és kereskedő fedezi föl, és kezdi használni az online kommunikációs csatornákat, és ezzel a közösségi médián vagy akár webshopon keresztül sokan tudták elérni a járványhelyzet miatt otthon maradt vásárlókat.

Három hétre leállt a kereslet

A négy és fél hektáron működő, 24 főt foglalkoztató évelőkertészet, a Beretvás Kertészet számára a március eleje jobban indult, mint a tavalyi év azonos időszaka. Patkós István, a cég egyik vezetője számolt be arról, hogy március közepén azonban szinte egyszerre kezdték lemondani megrendeléseket a viszonteladó partnereik, napról napra 15-20 %-kal esett vissza az elvárt forgalom.

A helyzetre reagálva a kora tavaszi értékesítésre szánt növények készleteit (pl. Delosperma, Primula, Erika) kihordták a fóliából szabadtérre, hogy elnyújtsák a növények értékesítési időszakát, ám a néhánynapos márciusi lehűlés miatt végül a növények legnagyobb részét a fagykár miatt így is meg kellett semmisíteni. A kereslet mintegy három hétre, április elejéig gyakorlatilag leállt. Pánikdöntést nem akartak hozni, nem kezdtek bele például leárazásokba. Az import palántarendelések egy részét lemondták és a saját szaporításokat is visszafogták.

Egészségmegőrző intézkedésként két műszakra osztották a munkatársakat, majd szóban és írásban is tájékoztattak mindenkit a bevezetett szabályokról. A szociális helyiségeket és a szállítójárműveket mindennap fertőtlenítik.

Április elejétől a forgalom növekedését tapasztalták, bizonyos termékekből készáruhiányuk is van, és mint máshol is, a határzár miatt náluk is elmaradtak a külföldi vevők.

További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: Kertészet és Szőlészet