0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. december 4.

Tejfogyasztás-ösztönző kampány indul az Egyesült Királyságban

A koronavírus-járvány elleni küzdelem részeként az éttermek és a kávézók is bezártak a szigetországban, ami a tejipari termékek iránti kereslet visszaesését is eredményezte. A kormányzat társfinanszírozásával ezért tejfogyasztás-ösztönző kampány indul.

Tejfogyasztást ösztönző kampány indul május közepén az Egyesült Királyságban. Az 1 millió fontba, azaz mintegy 400 millió forintba kerülő kampány 12 hétig tart majd, s a kormányzat, a Dairy UK és az AHDB (a Mezőgazdasági és Kertészeti Fejlesztési Tanács) társfinanszírozásában jön létre.

A felek együttműködése nyomán a közösségi médiában és a televízióban is megjelennek hamarosan azok a reklámok, melyek azt hangsúlyozzák majd, hogy

a koronavírus-járvány okozta krízishelyzetben is lehet, sőt kell is alkalmat keríteni a rokonokkal és barátokkal való kapcsolattartásra. Persze nem személyesen, hanem például az online térben, egy közös kávézással egybekötött beszélgetés révén.

George Eustice  élelmiszerügyi és környezetvédelmi miniszter azt nyilatkozta, a tejipar az egyik legfontosabb élelmiszeripari ágazat, éppen ezért a kormányzat mindent megtesz azért, hogy támogatásáról biztosítsa azt e kihívásokkal teli időszakban. Annál is inkább, mivel a vendéglátóhelyek bezárása miatt az értékesítésben fennakadás következett be, a fogyasztást ösztönző kampánnyal viszont igyekszenek elejét venni ennek a helyzetnek.

További híreket „koronavírus” témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: agriland.co.uk