Back to top

A kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának harmada érkezett Nagy-Britanniába

A mezőgazdaságban segédkező kelet-európai idénymunkások ilyenkor szokásos számának hozzávetőleg a harmada érkezett Nagy-Britanniába a koronavírus-járvány miatt - mondta kedden a brit környezetvédelmi és élelmezésügyi miniszter.

George Eustice, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta kedd este a Downing Streeten, elmondta: a nagy-britanniai mezőgazdasági idénymunkák nagyon nagy részét rendszerint román és bolgár vendégmunkások végzik, ám az idén az agrárszektornak - mindenekelőtt a gyümölcs- és a zöldségtermelőknek - brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.

Eustice ismertetése szerint a brit kormány az elmúlt hetekben együttműködést kezdett a mezőgazdasági vállalkozásokkal annak érdekében, hogy brit dolgozókat lehessen rávenni a részvételre a betakarításban, különösen olyanokat, akiket eredeti alkalmazójuk a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt kényszerszabadságra küldött.

A miniszter elmondta azt is, hogy a brit kormány keddtől pickforbritain.org.uk címen külön online tájékoztató felületet működtet, amelynek célja az érdeklődők és a munkavállalókat kereső mezőgazdasági termelők közötti kapcsolatfelvétel elősegítése.

A brit kormány kedd este külön közleményben is arra biztatta a kényszerszabadságon lévő munkavállalókat és a diákokat, hogy jelentkezzenek mezőgazdasági idénymunkára.

A Downing Street által közzétett felhívás szerint azok a továbbra is alkalmazotti állományban lévő munkavállalók, akiknek fizetését a koronavírus-járvány elhatalmasodása után meghirdetett munkahelymegőrző program keretében jelenleg jórészt kormány folyósítja, nem esnek el ettől a juttatástól akkor sem, ha mezőgazdasági idénymunkát vállalnak.

Az októberig szóló munkahelymegőrző program keretében 7,5 millió kényszerszabadságra küldött, de továbbra is alkalmazásban álló magánszektorbeli munkavállaló bérét folyósítja az állam.

Az érintett alkalmazottak korábbi eredeti alapjövedelmük 80 százalékát kaphatják meg költségvetési forrásból; a juttatás felső határa havi 2500 font (egymillió forint).

A hazai idénymunkások toborzásába bekapcsolódott a brit trónörökös is, aki szerint a második világháború idején meghonosított munkavállaló-mozgósításhoz hasonlatos kezdeményezésre van szükség a mezőgazdaság megsegítése végett.

Károly walesi herceg, II. Erzsébet királynő elsőszülött fia kedden közzétett videóüzenetében kijelentette: kemény, de hatalmas fontosságú munka vár a jelentkezőkre annak érdekében, hogy a termény ne vesszen kárba.

A brit mezőgazdasági szövetség (NFU) a minap külön nyilatkozatban hívta fel a figyelmet arra a kockázatra, hogy ha nem lesz elég idénymunkás, a gyümölcs- és zöldségtermés jelentős része a földeken fog elrothadni.

Az NFU becslése szerint a szektornak az idén 70 ezer idénymunkásra lesz szüksége a gyümölcs- és a zöldségtermés betakarítására.

A szervezet hangsúlyozta, hogy e munkavállalók nagyon nagy többsége hagyományosan a kelet-európai EU-országokból érkezik.

További híreket "koronavírus" témakörben, ide kattintva olvashat tematikus oldalunkon.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kevesebb burgonya, alma

A berlini Nemzetközi Zöld Hét alkalmából a Türingiai Statisztikai Hivatal összesítette a tartomány tavalyi mezőgazdasági teljesítményét.

A cuki gyümölcs jobban fogy

A spanyol SanLucar zöldség-gyümölcs nagykereskedő cég a 101 kiskutyával pörgeti fel az eladásait, egyelőre csak Németországban és Ausztriában. Ráadásul spanyolországi narancsültetvény-látogatást is nyerhetnek a dalmatás csomagolású termékek vevői. Az ötlet nem rossz.

Változott a fogyasztói magatartás

A magyar zöldség-gyümölcs árakat a globális hatások mellett az idényjelleg és az időjárás is erősen befolyásolja. A kereskedelmi láncok törekednek arra, hogy minél több magyar eredetű terméket kínáljanak és kiegyenlített legyen a forgalom, derült ki a körkérdésünkre adott válaszokból.

Még mielőtt feledésbe merülne

Egy sor olyan zöldséget ismerünk mi is, amelyek nélkül egy generációval korábban még elképzelhetetlen volt a téli étrend, most pedig az adja a folyamatos témát az ágazatnak, hogy miként lehetne a forgalom visszaesését megállítani. Nyugat-Európa tradicionális téli zöldsége, a halványított cikória is ezzel küzd, a Belgiumban másodszor megrendezett cikóriahét fogyasztásélénkítő hatása azonban úgy tűnik, meggyőző.

Még nem tért teljesen magához a sörpiac a pandémia után

Nőtt tavaly a magyarországi söripari cégek értékesítése az előző évhez képest, de továbbra is elmaradt a 2019. évitől, a hazai termelés 2022-ben a 2021-es szint közelében alakult. A termékek között - az előző évek tendenciáját folytatva - tovább emelkedett a prémium- és szuperprémium kategóriájú, illetve az alkoholmentes sörök aránya - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

Hosszú életet biztosíthat az északiak táplálkozási modellje

Ha valaki megkérdezné, hogy melyik a legegészségesebb régió a Földön, mit választanánk? Japánt, ahol Okinawa kék zónája található, és ahol az emberek rendszeresen 100 év felett is jó egészségben élnek? A Földközi-tenger vidékét? Bár a világ számos helyét meg lehetne említeni, az észak-európai régiót gyakran figyelmen kívül hagyják. Pedig nem kellene...

Magukkal vitték háziállataikat a vikingek Angliába

A Skandináviából Angliába hajózó vikingek lovakat, kutyákat és elképzelhető, hogy sertéseket is vittek magukkal, derült ki egy friss tudományos kutatásból, amelyet a BBC News ismertetett csütörtökön.

Tudatos Vásárlók Családi nap – bemutatkoznak a közösségi gazdaságok

Hazánkban is egyre népszerűbbek a közösségi gazdaságok, személyes együttműködés termelő és fogyasztó között, amelyben a gazdálkodással járó kockázatokat, a gazdálkodás gyümölcseit egy hosszú távú megállapodásban szabályozott módon közösen osztják meg. A gazda vállalja, hogy egész évben a közösség tagjainak termel, míg a vásárlók vállalják, hogy átalánydíjért cserébe átveszik a terményeket.

10 kiváló élelmiszer a vérnyomás csökkentésére

A vérnyomás normális esetben a nap folyamán fokozatosan emelkedik és csökken, a krónikusan magas vérnyomás - más néven magas vérnyomás - növeli a szívbetegségek, a stroke és a vesebetegségek kockázatát. Annak érdekében, hogy csökkenstük ezeknek a kockázatát az alábbi élelmiszerek a segítségünkre lehetnek.

Minden, amit a betakarító adapterekről tudni kell

Sokan azt mondják, a titok a részletekben rejlik. Az Optigép Kft. legnagyobb erőssége a napraforgó és kukorica betakarító adapterek gyártása, illetve fejlesztése, több világszintű szabadalommal rendelkeznek. Az európai kontinensen, de Észak–Amerikába vagy Kelet-Európába nagyon sok terméket szállítanak, értékesítenek.