Nagy István hozzátette, az elmúlt időszak is azt bizonyította, hogy az agrárium, az élelmiszeripar stratégiai ágazat. A biztos alapot pedig azok az öregek és ifjak jelentik, akik szombaton felsorakoztak a versenyre, együtt ünnepelnek, tanulnak, énekelnek, táncolnak – mondta.
Az agrárminiszter üdvözölte a pásztorok utánpótlását adó bojtárokat, akik bár választhattak volna könnyebb pályát, szabadabbat, a természethez közelebb lévőt azonban szavai szerint bizonyosan nem. Ezek a fiatalok értik, hogy „emberi a munka, isteni az áldás” – jegyezte meg Nagy István.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nonprofit Kft. igazgatója emlékeztetett arra, hogy a hagyományos pünkösdi rendezvényüket, csakúgy mint a kihajtási ünnepet és a lovas napokat, az idén nem tarthatták meg a járványhelyzet miatt.

A pusztai állatparkban pénteken és szombaton tíz felnőtt és kilenc bojtár gulyáspáros méri össze szakmai tudását, mesterségük fogásait.
A rendezvény szervezői, a Hortobágyi Nonprofit Kft. és a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete, a gulyások és a magyar szürkemarha ünnepén a rideg állattartásban élő állatokat vigyázó gulyások körében még ma is élő hagyományokat és napi feladataikat kívánják bemutatni a nagyközönség számára – hangzott el a megnyitón.