0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. április 23.

Az agroturizmus is nyerhet az új szabályokkal

A kormány elfogadta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett, az őstermelői és családi gazdasági rendszer átfogó reformjáról szóló törvényjavaslatot. Abban az is szerepel, hogy kibővül az őstermelők tevékenységi köre, egyebek közt falusi és agroturisztikai tevékenységekkel.

A változásokat a Kislépték Egyesület is segíteni próbálta azzal, hogy eljuttatta a NAK-nak, illetve az előadásai során a termelőkkel is megismertette a H2020 774208 BOND projekt eredményeként összeállított nemzetközi jogi jó gyakorlat példáit, köztük a gazdaságok több lábon állását segítő adózási módszereket.

A koronavírus-járvány egyik legnagyobb vesztese a turisztikai szektor, ugyanakkor éppen abból adódóan sokan fordultak a belföldi turizmus felé, amit a Netrisk.hu 6000 fős hazai felmérése is igazol.

A megváltozott belföldi turisztikai idényben a koncentrált élményeket nyújtó üdülőkörzetek szállodái mellett a magánszállásadók, köztük a falusi-, és agroturisztikai szolgáltatók is esélyt kaphatnak. A kulcs – a biztonság mellett – a minőségi termék és szolgáltatás, színvonalas szállás, színes programkínálat, hagyományos és innovatív, akár wellness élménycsomag-kínálat.

Az agroturisztikai szolgáltatások bevétele segíti a helyben megélhetést, a gazdaságban rendezett szüret, a disznóvágás vagy a sajtkészítés ismereteibe beavató esemény bővíti a látogatók ismereteit, valamint a gazdaságban kialakított szállás is magas hozzáadott értékkel kínálható, és van rá igény.

Az új őstermelői adózás részletei még később derülnek ki, de
egy motiváló adózás tervezete segíthetné vidéken a minőségi szolgáltatásból és termékelőállításból megélő családokat,
akik közül sokan kreatív értelmiségi, illetve aktív közösségi emberek, és már sikerrel alkalmazzák a digitális kommunikációt is.

Külön engedély nélkül

A BOND tanulmány sok jó példát tárt fel a motiváló szabályozásra, amelyeket érdemes adaptálni Magyarországon is. Ausztriában a mezőgazdasági tevékenység meghatározása rugalmas, és bizonyos szintig nem jelent külön vállalkozási kötelezettséget. A mezőgazdasági termelés mellett végezhető külön melléktevékenység és házi mellékfoglalkozás is. Mezőgazdasági tevékenység a feldolgozás, a paraszt-vendégasztal, a mustkimérés, vagy 10 ágyig a szobakiadás is.

Liza farmja Norvégiában

A norvég projektpartner az általa szervezett tanulmányút során bemutatta Liza oktatófarmját. Liza saját fogyasztásra tart állatokat, termel. Liza Farmja tipikus norvég faház, már a bevezető utat szegélyező nyírfaerdejükben (hófödte) szalmával kialakított helyen 4 „marketing” ősi juhfajta egyedei fogadják az odaérkezőket. A főzőkurzusok helyszíne az istállótól plexi látványfallal lehatárolt épület több tűzhellyel, kézmosóval, mosogatóval. A látványfal mögött az infralámpa alatta kiscsirkék szaladgáltak. Középen nagy, 10-12 fő részére is kényelmes asztal áll. Minden résztvevőnek piros „marketing” kötényt kell felvenni. A beöltözést helyi termékek kóstolója követi: friss kenyér, lekvár, vaj, szörp. A foglalkozás alatt készített cipókat az udvari kemencében lehet kisütni. Liza a jövedelmét a kurzusokból szerzi meg. Egész évben vannak kurzusai: például fűszerkert tervezése és gondozása, fűszerek felhasználása; bio kertművelés; befőzés- tartósítás; kenyérsütés; kolbász vagy sajt készítés.

A Kislépték Egyesület 2020 júliusában Vizsolyba hívta az érdeklődőket, ahol a méhészetre több szolgáltatás épült: szállásadás, mézmasszázs és kaptárlevegő terápiás wellness és alternatív gyógyászati szolgáltatás, méhmúzeum, helyi termékpolc.

Beemelték az elsődleges termékek körébe a hagyományos sajtokat és aszalt gyümölcsöket, savanyú káposztát, tea alapanyagokat, gyógynövényeket, gyümölcsbort, préselt zöldség-, és gyümölcsleveket, mézsört, és a szörpöt is.

A házi mellékfoglalkozás külön működési engedély nélkül végezhető, melynek egyik fő tevékenységi területe a szobakiadás.

A széles tevékenységpaletta lehetőségeihez kedvezményes adózási szabályok is társulnak. Az osztrák szabályozásban, 33 000 euró bevételi értékhatárig a másodlagos és kiegészítő tevékenységek a mezőgazdasági tevékenység adózás keretébe tartozhatnak. Az adózási adminisztrációt megkönnyíti az is, hogy Ausztriában a házastársak közösen adhatják be adóbevallásukat, csakúgy, mint Romániában.

A horvát családi agrárgazdaságok (OPG) a jövedelmük nagy részét mezőgazdasági és kapcsolódó kiegészítő tevékenységekből szerzik a termelési erőforrásaik felhasználásával, a családtagok munkájára, ismereteire és készségeire építve. Az OPG létrehozásának szaktudási feltétele nincs és alaptőkére sincs szükség.

Kiegészítő tevékenység lehet:

  • Mezőgazdasági termékek és élelmiszerek előállítása (nagy részben saját termelésű nyersanyagból, de kisebb arányban származhat más mezőgazdasági termelőtől is).
  • Kézműves termékek készítése a hagyományos tudáshoz kapcsolódóan – természetes anyagokból (pl. szalma, fonott fatermékek, méhviasz, szappanok, agyag, üveg, szövet).
  • Vendéglátó ipari, turisztikai szolgáltatások (A vendéglátás történhet a család konyhájában, ebédlőjében. A felkínált élelmiszernek/italnak túlnyomórészt az OPG saját termeléséből kell származnia, vagy más OPG-ből kell beszereznie.)
  • Kapcsolódó egyéb tevékenységek, mint az ismeretátadás, rendezvények, bemutatók.
  • Megújuló energiaforrásokból (biomassza, trágya, víz, szél és Nap) energia termelése és megosztása.

Kedvezményes adózás

A vizsgált tagállamok zömében az adórendszer elismer egy olyan alacsony gazdaságméretet/ termelési volument (ezt általában a bevétel vagy a jövedelem bizonyos nagyságrendjében határozzák meg), amely alatt nem kell adót fizetni. (Csehország – 20 000 cseh korona (780 euró) bevétel, Magyarország – 4 millió forint (12 700 euró) bevétel, Szlovákia – 4035,84 euró, Ausztria – 11 000 euró, Horvátország – 85 000 korona (11 400 euró), Norvégia – 6580 euró).

Számos ország kínál még egyszerűsített nyilvántartási és kedvezményes adózási feltételeket, többnyire valamilyen jövedelem- vagy költségátalány alkalmazásával

(pl. Ausztria – 42 % jövedelemhányad 400 000 euró bevételig, Szlovákia – 60 % költséghányad évi 20 000 euróig, Franciaország – 87 % költséghányad 82 800 euróig).

A gazdaság újraindításához, a belföldi igények színvonalas kiszolgálásához az Európai Unió és a Kormány is támogatásokat nyújt, bürokráciát csökkentő, valamint adó- és járulékterheket könnyítő szabályokat hoz. Az Európai Unió az új „termelőtől a fogyasztóig” stratégiájában a méltányos, egészséges és környezetbarát élelmiszerrendszerért több olyan célt és intézkedést megfogalmaz, melyekhez illeszkednek a bemutatott agroturisztikai fejlesztések.

A friss alapanyagokra, helyi értékesítésre épülő termelői vendéglátás hozzájárul a csomagolási hulladék csökkentéséhez, valamint főként a biogazdaságok esetében a sokszínűség, biodiverzitás megőrzéséhez.

A külföldi példák alapján az oktatófarmok hatékonyan növelik a fogyasztói tudatosságot. (X)

 

 

 

 

„A cikk tartalma saját vélemény, az EU véleményt nem tükrözi, azért az EU nem vállal felelősséget.
This project has received funding from the European Union’s Horizon 2020 research and innovation programme under grant agreement No 774208. „

Forrás: Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete