0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 19.

Keresik a konzervuborkát

A statisztikai adatok szerint az utóbbi években enyhén csökkent a hazai konzervuborka termőterülete és ezzel együtt a termésmennyisége, annak ellenére, hogy a feldolgozóipari, illetve frisspiaci kereslet egyaránt folyamatos a termék iránt.

A feldolgozói igénynek köszönhetően a konzervuborka értékesítése zökkenőmentes a termesztési idény első napjától az utolsóig, ráadásul a termelői értékesítési árak számottevően emelkedtek az előző években.

Az elmúlt időszakra jellemző folyamatos keresleti piac hatására Kelet-Közép-Európában jelentősen növekedett a szabadföldi konzervuborka termőterülete. A Magyarországgal szomszédos országok közül Ukrajnában, Romániában és Szerbiában termesztenek viszonylag nagy felületen konzervuborkát, részben szabadföldi támrendszeres technológiával, de gyorsan bővül a szabadföldi síkművelés is, ahonnan gyakorlatilag kizárólag ipari felhasználásra szednek zömmel apró és közepes méretű berakóuborkát. Ezek az üzemek német mintára épültek fel, közös jellemzőjük a kiemelkedő hatékonyság, és jellemzően szemölcsös uborkát termesztenek (a legnépszerűbbek a Sound RZ F1, a Liszt RZ F1, és a Rubato RZ F1).

A korszerű síkművelés elengedhetetlen kelléke a speciális szedőkocsi (elnevezése, a német közbeszédben használt flieger is a technológia hazájából érkezett), amely a betakarítás jelenleg elérhető leghatékonyabb megoldása.

A fliegerek használata meghatározza a termelőüzemek méretét is: egy szedő­kocsival apróbb konzervuborkából 3,5-4,5 hektárt lehet betakarítani megfelelő minőségben, így a jellemző üzemméret 7-8 hektártól (két flieger) akár a 120-130 hektárig terjedhet. Ezzel szemben Magyarországon a támrendszeres termesztéstechnológiát alkalmazó kertészetek átlagos üzemmérete nem éri el az 1 hektárt, de a legnagyobb termelők üzemmérete is alig nagyobb 5 hektárnál. A kiemelkedő hatékonyság, a nagy üzemméret és az onnan betakarított számottevő mennyiségű árualap következtében ezek a szomszédos országbeli üzemek potenciális beszállítói lehetnek a külföldi, illetve a magyar érdekeltségű feldolgozóipari vállalkozásoknak is.

Főként támrendszer mellett

A hazai konzervuborka-termesztés alapvetően nem változott az elmúlt időszakban: továbbra is a sima héjú (aprótüskés) fajták szabadföldi tám­rendszeres termesztése a legjellemzőbb. Annak ellenére, hogy az élőmunka-hatékonyság sokkal kedvezőbb a síkművelésben, itthon néhány kivételtől eltekintve nem találkozunk ezzel a technológiával. A támrendszeres termesztéstechnológia alapvetően az apróbb termésméretek (3-6 cm, 4-7 cm, 5-8 cm) betakarítása érdekében alakult ki, és erre a célra meg is felel. A kertészetre általánosan jellemző munkaerőhiány (mennyiségi és sok esetben minőségi) azonban az esetek jó részében oda vezet, hogy a támrendszeres állományról sem sikerül megfelelő arányban apró méretű uborkát szedni. Ha pedig nem kifejezetten apró méretben takarítják be az uborkát, vagyis közel azonos minőség keletkezik, mint síkművelésben, akkor a munkaerő-felhasználás hatékonysága lényegesen alulmúlja a síktermelést. Ennek elsődleges oka, hogy a támrendszeres termesztéstechnológiában hektáronként mintegy 2000-3000 munkaóra improduktív, vagyis nem kapcsolódik hozzá árbevétel. Ilyen munkaműveletek elsősorban a zöldmunka, valamint a hajtás támrendszerre futtatása, amelyekre a síkművelésben nincs szükség.

A síkműveléses termesztésnek természetesen a hazai környezetben is van létjogosultsága, és bár kevés helyen, itthon is alkalmazzák ezt a technológiát. A külföldi üzemekhez képest talán a legszembetűnőbb különbség, hogy itthon síktermesztésben is simahéjú fajtákat (Lehar RZ, Rapper RZ) választanak.

Magyarországon a legfontosabb konzervuborka-termőtáj továbbra is az ország legkeletibb része (a szatmári és beregi tájegység), de egyre gyakrabban találkozhatunk szabadföldi uborkatáblákkal a Nyírségben és a Hajdúságban is. A támrendszeres termesztés vitathatatlan előnye, hogy ha rendelkezésre áll megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő, akkor nagyobb arányban takarítható be finomabb, apróbb (3-9 cm közötti) termés.

Az ágazat komoly kihívások elé néz a következő években. A klimatikus viszonyok változása egyre nagyobb precizitást igényel a termelőktől mind a tápanyag-gazdálkodás, mind a növényvédelem terén. A növényvédőszer-hatóanyagok kivonása erősen érinti ezt a szakágazatot is, az eddig kialakult technológia a jövőben folyamatos újragondolást igényel.

A termelés ellehetetlenülésétől nem kell félni, viszont a termesztéstechnológia minden elemét jól át kell gondolni a talaj-előkészítéstől a fajtaválasztásig.

Az utóbbi várhatóan még inkább fókuszba kerül a következő években a szerkivonások miatt. A jól bevált sikerfajták mellett érdemes nyitni a lombot veszélyeztető gombás (peronoszpóra, didimella) és baktériumos betegségekre kevésbé érzékeny hibridek felé, amelyek hozamban is képesek megfelelni az elvárásoknak, mint a Triole RZ F1.

Fóliás berendezésekben

A konzervuborka mára bekerült a fóliákba is. A hajtatott konzervuborka-termesztés elsősorban az ország középső részén jellemző, de országszerte vannak kisebb-nagyobb üzemek. A hajta­tó­be­rendezések jellemzően fűtetlenek, esetleg valamilyen vészfűtést alkalmaznak bennük. A szabadföldi termesz­téstől eltérően a fóliákban szedett uborka legnagyobb részét a nagybani, vagy kisebb helyi piacokon értékesítik. Az eltérő felhasználásból fakadóan hajtatásban elsősorban a 10 cm-nél hosszabb (kovászolni való) uborkák szedése a cél, amíg a szabadföldi termelésben (sík és támrendszeres egyaránt) elsősorban az apró méreteket takarítják be. A fajlagos termésmennyiség mellett pedig kiemelten fontos szerepe van a termés megjelenésének, elsősorban a karcsú és hengeres alakot, valamint a sötét és egyöntetű színt szeretik a vásárlók.

A növényházak többségében az uborkát monokultúrás rendszerben termelik, ami az esetek döntő többségében előbb-utóbb talajuntsághoz vezet. Elsősorban a tavaszi időszakban gyakoriak azok a termesztéstechnológiából eredő gondok, amelyek a jövőben egyre inkább kihívást jelentenek.

Ide sorolhatjuk a talaj túlzottan magas EC-értékét (alulöntözés), a fonálférgek kártételét, a túl korai, így túl hideg talajba történő ültetést, amely hibákat a termelők érthető módon a minél korábbi piacra jutás érdekében követik el.

A legtöbb berendezésből hiányoznak a vektorhálók, ami megnehezíti, vagy lehetetlené teszi a vírusokat is terjesztő rovarkártevők elleni hatékony védekezést.

Oltott növények

A talajuntsággal összefüggő gondok kiküszöbölésére a termelők több technológiai megoldással próbálkozhatnak. Az egyik legkézenfekvőbb, más kabakosoknál (pl. kígyóuborkánál, görögdinnyénél) jól bevált és régóta alkalmazott módszer az oltott növények ültetése. Az oltás során a nemest olyan alannyal illesztik össze, amelynek a gyökérzete erősebb, ellenállóbb, mint a nemes fajta sajátja. Oltott állomány termesztésekor kell a legkevésbé változtatni a technológián. Természetesen az oltott növény tápanyagigénye más, de az öntöző-, tápoldatozó-rendszer átalakítására nincs szükség. Ugyan többletberuházásról ebben az esetben nem kell beszélnünk, az éves termelési költségek nőnek. Az oltott palánták ugyanis lényegesen drágábbak, hiszen a nemes mellett alanyra is szükség van, ráadásul az oltás nagyon munka- és eszközigényes művelet.

Oltott növények termesztésekor a nemest gyakorlatilag ugyanazon alapelvek szerint kell kiválasztani, mint a saját gyökerű palánták ültetésekor, az alanyokkal szembeni alapvető elvárás pedig, hogy javítsa, de semmiképpen ne rontsa a nemes termésének küllemét és beltartalmi értékeit, a jó eredés érdekében ne üregesedjen a szára, és hasonló ütemben fejlődjön, mint a nemes. Az eddigi tapasztalatok szerint az interspecifikus alanyok közül a visszafogott növekedési erélyű fajták felelnek meg erre a célra, emellett sikeresen alkalmazhatóak a pézsmatök- (Cucurbita moschata) hibridek is.

Talaj helyett

Elkerülhető a talajuntság különböző termesztőközegek használatával is. A talajtól elszigetelt termesztéshez a kertészek sok lehetőség közül választhatnak az egyszerűbb megoldásoktól (pl. sóderágy) a kőzetgyapot vagy kókuszrost paplanokig.

A talaj nélküli termelés a legtöbbször számottevően növeli a beruházási költséget, elsősorban a közegek, illetve a hozzájuk igazodó öntöző-tápoldatozó rendszer megvásárlásából adódóan.

Ez a beruházás azonban jellemzően hamar megtérül, hiszen az ilyen rendszerekben jelentősen nő a termésmennyiség a megfelelő méretű és vitalitású gyökérrendszernek, és a növények könnyebb irányíthatóságának köszönhetően.

Mivel a konzervuborka értékesítése (feldolgozóipari értékesítés esetén elsősorban az apró méretek) az elmúlt években zökkenőmentes volt, az ágazat nagy lehetőségek előtt áll. Megfelelő technológia alkalmazásakor szabadföldön és védett termesztésben is kielégítő jövedelem érhető el, a rutinszerű termelés azonban az esetek többségében nem működik. Ha termelők folyamatosan alkalmazkodnak a változó körülményekhez, a konzervuborka termesztése még éveken keresztül sok ezer családnak nyújt jövedelem-kiegészítést, megélhetést.

youtube://v/xIZCNtaaCWw

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet