A japán gyerekek többségének később azonban kellemesebb emlékeik lesznek a menzán fogyasztott ételekről, ugyanis a tálcáikra Kobe marhahús kerül felszolgálásra.
Igen, ez az a világhíres Kobe marhahús, melyet aranyárban mérnek!
Japán egyik régiójában, a Hyōgo prefektúrában mintegy 1250 állami általános- és középiskolában szervíroznak ebből a különleges marhahús fajtából.
Kobe város – amely a Hyōgo prefektúra fővárosa – úgy döntött, hogy októberben wagyu marhát kínál az állami iskolásoknak, és a következő év elejéig folytatják a Kobe marhapörkölt, Kobe sukiyaki (tradícionális japán étel) és egyéb ötcsillagos ételek felszolgálását. Japán 47 prefektúrájából 46-ban wagyu marhahúst szolgáltak fel az iskolákban, 42 prefektúra diákjai tengeri ételeket is fogyaszthattak. A korszerűsített büféválaszték a koronavírus járványnak „köszönhető”. Az éttermi étkezések visszaesése és a turista látogatás hiánya miatt a marhahús és a tenger gyümölcseit beszállító cégeknek maradtak felesleges tartalékaik.
Áprilisban Japán központi kormánya úgy döntött, hogy fedezi a prefektúrák költségeit az iskolákban történő wagyu és tenger gyümölcseinek vásárlásához, ami nagy segítség volt egyes beszállítóknak.
Áprilisban a Financial Times arról számolt be, hogy a Földművelésügyi Minisztérium keresi a módját, hogyan ösztönözheti a lakosságot a wagyu marhahús fogyasztására. Az egyik ötlet, amelyet fontolóra vettek, de végül elutasítottak, az az volt, hogy minden japán háztartásnak wagyu marhahús vásárlásra kedvezményt biztosító kupont osztanak szét. Ehelyett azonban arra a döntésre jutottak, hogy inkább az iskolás gyerekeknek biztosítanak Kobe marhahúsból ebédet, és néhány szupermarket, a tavalyi évekhez képest 20-40%-kal alacsonyabb áron kínálja ezen termékeket.
Elképzelhető, hogy a gyerekeket már annyira nem hozza lázba, ha rizstésztáért állhatnak sorba repetáért?