0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Rekordokat dönt a vegán étrend

Rekordszámú, mintegy félmillió ember jelentkezett a Veganuary elnevezésű kihívására, vagyis arra, hogy egy hónapig csak növényi eredetű ételeket fogyasztanak. Az idei kampányra csaknem dupla annyian jelentkeztek, mint 2019 januárban.

A kihívására jelentkezők egynegyede az Egyesült Királyságban él. A kampányt a brit szupermarketek egy része – köztük a Tesco – is népszerűsíti, míg az Aldi, az Asda és az Izland saját honlapjukon osztanak meg információkat és recepteket a kihíváshoz kapcsolódóan. 

Egy új kutatás a hús növényi alapú alternatíváiról – így például a zöldségburgerekről és zöldségkolbászokról- azt mutatja, hogy mind többen nyitottak az ilyen jellegű újdonságok kipróbálására.

A közel háromezer fogyasztó megkérdezésével készült felmérés szerint a növényi eredetű  húspótló termékeket kipróbálók aránya 2020 március és november között 48% -ról 53% -ra emelkedett az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és Németországban. 

A tanulmányból az is kiderül, hogy az ilyen termékeket kipróbálók fele, később is vásárol belőlük, legalább hetente egyszer.  

Veganuary egyébként  globális kampány,  Latin-Amerikában idén 150 000 ember regisztrált, az Egyesült Államokban 80 000, Németországban pedig 50 000 ember.

Az emberek számos okot neveznek meg arra vonatkozóan, miért csökkentik állati eredetű élelmiszerek mennyiségét az étrendjükben. Többen az állatok szenvedése miatt szeretnék kerülni a hús fogyasztását, míg mások egészségügyi okok miatt, vagy az állati eredetű élelmiszer előállítás által okozott környezeti károk csökkentése miatt döntenek így.

A fejlett országokban sok ember már több húst eszik, mint amennyi az egészséges táplálkozáshoz szükséges lenne, és a kutatók egy része szerint húsevés elhagyása a legjobb módja annak, hogy az éghajlatváltozás és a vadon élő állatok védelme érdekében az emberek konkrét lépéseket tegyenek. 

Toni Vernelli  a Veganuary kampány szakértője szerint a növényi alapú táplálkozás már nem idegen az emberek számára. Az elmúlt években már mindannyian beláttuk, hogy környezvédelmi okokból csökkentenünk  kell az állati eredetű termékek fogyasztását- fogalmazott a szakember. Az, ahogy a brit szupermarketek felkarolták a Veganuary-t ebben az évben, valóban példaértékű. Nem egyszerűen marketing eszközként használják, hanem a növényi alapú étkezés számos előnyét hangsúlyozzák. Élelmiszerellátásunk központi szereplőiként a szupermarketek is elismerik, hogy az egyetlen fenntartható lehetőség a növényalapú táplálkozás- hangsúlyozta Toni Vernelli. 

Forrás: www.magyarmezogazdasag.hu/www.theguardian.com