Back to top

Étel-itallal monitoron át ismerkedni nem ideális, de jól sikerült

A többi év eleji nagy szakkiállításhoz hasonlóan online eseményként zajlott le a biovilág legnagyobb találkozója, a nürnbergi vásárközpont által szervezett Biofach is. Majdnem 14 ezren követték az igen színesre összeállított programok valamelyikét, és a szervezők is elégedettek, de azért mindenki várja már a jövő februári élő találkozást.

Fotó: Messe Nürnberg
Sokáig úgy készültek a szervezők, hogy speciális, nagyon szigorú járványvédelmi intézkedések mellett, de élőben tarthatják meg a Biofach/Vivaness kiállításegyüttest, amikor azonban ősszel Németországban is újra bevezették a lezárásokat, eldőlt, hogy a bioélelmiszeres, illetve natúrkozmetikumos világtalálkozó is az online térbe költözik.

„Örülünk, hogy sikerült pandémiakonform alternatív megoldást találnunk a szervezére, legfőképpen pedig annak, hogy ilyen jól fogadták az érintettek. Mindazonáltal már alig várjuk a következő évet, hogy személyesen is találkozhassunk” – nyilatkozta Petra Wolf, a szervező Nürnberg Messe igazgatótanácsának tagja.

Ahogy a záró sajtóközleményből kiderül, a három napig tartó eseménysorozaton 775 eseményt hirdettek meg (kongresszusokat, kiállítói bemutatkozókat, kerekasztal-beszélgetéseket stb.), és a több mint 1400 kiállítónak, illetve majdnem 14 ezer regisztrált résztvevőnek köszönhetően nagy volt az érdeklődés mindenhol.

A legtöbben, több mint 700-an a német biotermék-piacot elemző előadásra „ültek be”, de több mint 500 fővel zajlott a fenntartható csomagolásmódokról szóló tanácskozás is.

A bioélelmiszerek világtalálkozójaként ismert Biofach idei vezértémái a növényi alapú élelmiszerek, a csökkentett cukortartalmú, illetve cukormentes termékek, a funkcionális élelmiszerek, valamint a fenntarthatóság és társadalmi felelősségvállalás voltak; míg a natúrkozmetikumokra szakosodott Vivannes berkeiben a vízmentes szépségápolás volt a legfőbb trend.

Az előadások a kiállítás zárása után is megtekinthetők, a következő, remélhetőleg már klasszikus formában megrendezendő Biofach/Vivaness időpontját pedig 2022. február 15–18-ra tűzték ki.

 

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Ez a mogyoróallergiánál is komolyabb gond lehet

Amerikai orvosszakértők szerint még a diófélék okozta allergiánál is komolyabb problémát okozhat egy egyre szélesebb körben jelentkező allergiás megbetegedés. A statisztikai adatok arra utalnak, hogy az öt év alatti gyerek között kétségbeejtően magas a tehéntej-allergiások száma - egyelőre csak az ad reményt, hogy a többségük "kinövi".

Felszaladt néhány plusz kiló a karantén alatt? - Táplálkozási tippek az egész családnak

A karantén, a bezártság, az iskola nélküli napok nagyban megváltoztatták a családok mindennapjait: mozgásszegényebb életmód, felboruló étkezési szokások. A napi feladatok mellett sokkal nehezebb odafigyelni a helyes táplálkozásra.

Nem kell a műanyag - tészta és rizs újratöltő állomást tesztel az Aldi

Az áruházlánc új rendszert tesztel a műanyag hulladék csökkentésére azzal, hogy csomagolásmentes tészta- és rizstermékek értékesítésébe kezd, mely a kimért zöldség és gyümölcs árusítás folyamatához hasonlóan működik.

Kevesebb sört adott el, de megtartotta munkavállalóit a Borsodi Sörgyár tavaly

Az előző, rendkívül sikeres évtől ugyan elmaradtak tavaly a Borsodi Sörgyár eredményei, de a társaság minden munkavállalóját meg tudta tartani a koronavírus-járvány okozta kihívások ellenére - közölte a cég az MTI érdeklődésére.

Húsz-huszonötszázalékos drágulás jöhet a hús árában

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni.

A magyar pékeknek is jó, ha a baguette a világörökség része lesz

A francia kulturális minisztérium benyújtotta pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), hogy a baguette-t, a ropogós héjú hosszúkás francia fehérkenyeret vegyék föl a világörökségi listára. A Magyar Pékszövetség támogatja a francia kezdeményezést, mivel már maga a a tény is ráirányítja a világ figyelmét a bagetten keresztül a pékekre.

Megélhetés és küldetés

A Zala megyei Boncodföldén működő EzerJóFű vállalkozás a sokak által követett gazdasági több lábon állást nagyon sok lábon állássá fejlesztette tovább, legalábbis ezt mutatja termékeik száma és sokszínűsége.

FAO-magyar együttműködés a fenntartható élelmezésért

A világ élelmezési rendszereinek fenntarthatóvá alakítása nemcsak a FAO számára fontos, hanem összhangban áll a magyar nemzeti érdekekkel is. Erről Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára videokonferencia keretében egyeztetett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgató-helyettesével, Vlagyimir Rahmanyinnal.

Prezentáció, videós tananyag és élő, online óra a Nébih Oktatási Programjának újdonságai között

Élő, online tanóra „szolgáltatással” és több új, óvodás és általános iskolás korosztályoknak szóló anyaggal is bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja. Az ingyenesen letölthető edukációs tartalmakkal a hivatal mindenkori célja a pedagógusok munkájának segítése és a tanórák színesítése.

Bővíti saját márkás árukínálatát a Spar az idén

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.