Back to top

Újra virágzó sörkultúra a Pannonhalmi Bencés Főapátságnál

Az európai sörkultúrát, a sör megkedveltetését a középkortól kezdve a kolostorok sörfőzdéinek munkája alapozta meg. A Pannonhalmi Főapátság levéltárának dokumentumai a XI. századra visszamenően őrzik az apátsági uradalomban készülő sörök emlékét és a sörfőzőknek adott jogosítványok pontos leírását – olvasható a Főapátság közleményében.

A levéltári emlékek nyomán először 2016-ban merült fel, hogy a Főapátság immáron saját falain belül újraindítsa a helyi sörfőzést.

A 2020-ban útjára induló termékcsaládot több év előkészítés, az infrastruktúra kialakítása és belga apátsági sörfőzdékbe tett látogatások alapozták meg.

„Amikor először beszélgettünk a sörfőzdéről, akkor előttünk állt a pincészetünk példája. A sörrel egy kicsit nehezebb dolgunk volt, mert a barokk korban már volt sörfőzdénk, de nem az volt a célunk, hogy ugyanazt rekonstruáljuk, hiszen azóta történt egy nagy technológiai fejlődés, stílusbeli váltás. A hagyományban akkor van igazán fantázia, ha az mai és élő tud lenni.” – mondta Hortobágyi Cirill OSB, a Pannonhalmi Főapátság főapátja, aki kiemelte, a hazai sörtörténet első adatai bencés apátságokhoz fűződnek.

Pannonhalmáról a 12. századból valók az első adatok, a 13. századi oklevelek szerint az apátság falvainak volt a feladata sört és malátát szállítani a monostorba, amely azt jelenti, hogy a vidéken akkoriban már főztek sört.

„Amikor néhány évvel ezelőtt megkezdődött a pannonhalmi sörfőzés felélesztése, felvettük a kapcsolatot több belga apátsági sörfőzdével is” – mondta Tihanyi Fülöp, sörfőző mester, korábbi pannonhalmi bencés diák. A magyar delegációnak – a szerteágazó európai bencés kapcsolatrendszernek köszönhetően – lehetősége volt meglátogatni több trappista monostort, ahol behatóan tanulmányozhatták a vallóniai szerzetesek évszázados sörfőző eljárásait.

„A Belgiumban kapott útmutatások segítségével, otthoni körülmények között láttam hozzá a belga monostori hagyományokból született alapkészlet megalkotásának” – idézte fel a kezdeteket Tihanyi Fülöp. A magyar ízlés szerint újragondolt trappista sörsor – a blonde, a dubbel, a tripel és a quadrupel sörfajtákkal – jelenleg már, az erre a célra fejlesztett magyar élesztők segítségével készül.

A Közép-Európában egyedülálló terméksorozat modern köntösben mutatja be a monostori sörfőzés évszázados kuriózumait.

A blonde, dubbel, tripel és quadrupel megjelölések eredete a hagyomány szerint még abból az időből származik, amikor a fogyasztók számára csak X-ek jelölték a termék erősségét. A legtöbbet fogyasztott, könnyed alapsört egy X-szel jelölték, az ennél testesebb, manapság gyakran borostyán színű főzet, a dubbel az XX jelet kapta. Az előbbieknél magasabb alkoholtartalmú, leginkább világos sör, vagyis a tripel jelölése XXX lett, míg a legsötétebb színű és legerősebb, összetett ízvilágú quadrupel sört XXXX jellel látták el – most ezek a szimbólumok kaptak helyet a magyar címkéken is.

A négyféle sör mindegyike egyedi karakter: a Belgiumon kívül ritkaságszámba menő válogatásban találunk könnyed, mindennapi „ivósört”, ízgazdag világos főzetet, borostyán ale típust, sőt még magas alkoholtartalmú, komplex, sötét, felsőerjesztésű sört is.

A Pannonhalmi Apátsági Sörfőzde új termékpalettájával a magyar sörforradalom következő lépcsőfokára lépett, és a jövőben is a hazai belga apátsági sörkultúra megteremtéséért kíván dolgozni. A bencés sörfőzde célja, hogy a magyar fogyasztók is megismerjék az évszázados sörtípusok itthoni változatait.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu/noizz.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Húsz-huszonötszázalékos drágulás jöhet a hús árában

Hosszú válságot is okozhat a takarmányárak nagyságrendileg 30 százalékos emelkedése, amit a termelők a termékeik árában is szeretnének érvényesíteni.

Kis Majorgazda tábort is indítanak

A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

A magyar pékeknek is jó, ha a baguette a világörökség része lesz

A francia kulturális minisztérium benyújtotta pályázatát az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO), hogy a baguette-t, a ropogós héjú hosszúkás francia fehérkenyeret vegyék föl a világörökségi listára. A Magyar Pékszövetség támogatja a francia kezdeményezést, mivel már maga a a tény is ráirányítja a világ figyelmét a bagetten keresztül a pékekre.

A söriparnak sem sikerült jól az évkezdet, de bíznak a nyárban

Gyenge első negyedévet zárt a magyarországi söripar, ám a legnagyobb gyártók bíznak abban, hogy az év további részében a forgalom fellendül - mondta el Kántor Sándor, a Magyar Sörgyártók Szövetsége igazgatója az MTI kérdésére.

FAO-magyar együttműködés a fenntartható élelmezésért

A világ élelmezési rendszereinek fenntarthatóvá alakítása nemcsak a FAO számára fontos, hanem összhangban áll a magyar nemzeti érdekekkel is. Erről Bencsik Dávid, az Agrárminisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára videokonferencia keretében egyeztetett az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének főigazgató-helyettesével, Vlagyimir Rahmanyinnal.

Prezentáció, videós tananyag és élő, online óra a Nébih Oktatási Programjának újdonságai között

Élő, online tanóra „szolgáltatással” és több új, óvodás és általános iskolás korosztályoknak szóló anyaggal is bővült a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programja. Az ingyenesen letölthető edukációs tartalmakkal a hivatal mindenkori célja a pedagógusok munkájának segítése és a tanórák színesítése.

Bővíti saját márkás árukínálatát a Spar az idén

Szinte az összes saját márkás árucsoport kínálatát növeli idén a Spar, a tervek szerint csak az élelmiszerek területén több mint háromszáz új cikkel bővíti saját márkás termékeit az áruházlánc.

10 éves mélyponton a marhahúsfogyasztás

Oroszországban tavaly 1,94 millió tonnára esett vissza a marhahúsfogyasztás, mely 3,4 %-os visszaesést jelent az előző évhez képest. A nagymértékű csökkenés legfőbb okát a HoReCa szektor bezárása és a fogyasztók alacsonyabb jövedelme jelenti.

Több millió embernek keserű a csokoládé

A csokoládé iránti globális kereslet növekszik, de a látszólag kedvező helyzet ellenére néhány kakaóbab termelő országban, elsősorban Ghánában és Elefántcsontparton a gazdálkodók mély szegénységben élnek és teljesen elfogadott a gyermekmunka is.

Értékek nyomában

Otthonosan mozog a kézműves mesterségek sokszínű hagyományaiban Ament Éva grafikus, népi bútorfestő. Alkotásaiban nemcsak másolja, de szellemükhöz, motívumvilágukhoz hűen újrateremti a tradicionális munkákat. A jellegzetes használati tárgyak, kelengyeládák, kisbútorok mellett magyarországi templomok gyönyörű mennyezetkazettái viselik a keze nyomát, a megmentett, újjáálmodott örökség jeleként.