Back to top

Fiatalok szemléletmódja lehet a vállalatok jövője

Az alma materből kikerülő frissdiplomások agráriumban való elhelyezkedése nem kis kihívás elé állítják a fiatalokat. A cégek többsége elvárja a több éves szakmai tapasztalatot és idegennyelv-ismeretet, ugyanakkor a mai világ megköveteli az ifjúság új szemlélet- és gondolkodásmódját, amit a vállalatok a piaci versenyképességben tudnának kamatoztatni.

MMG - Direkt | Agráregyetemről a munkaerőpiacra | Reng Zoltán, Hungrana Kft.

Erről a kettőségről, összefüggésről, illetve a pályakezdők munkaerőpiacon betöltött szerepéről beszélgetett Sári Enikő, a Magyar Mezőgazdaság Kiadó tulajdonos-ügyvezetője Reng Zoltánnal, a Hungrana Kft. vezérigazgatójával és Dusnoki Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) agrármérnök hallgatójával az MMG Direkt ötödik adásában.

Kiadónk azért kérte fel Reng Zoltánt erre a beszélgetésre, mert remek példa lehet a pályakezdő munkavállalók előtt, hiszen korát meghazudtolva olyan sikereket ért el az agrár-cégvezetésben, amit kevesen mondhatnak el magukról. Ehhez persze kitartás, szorgalom és némi szerencse is kellett, „de szerencséje csak annak lehet, aki felkészül rá.”

A szakember az építészmérnöki diplomája után Írországban dolgozott projektmérnökként.

Hazatérve, a dunaföldvári Pannonia Ethanol Zrt. tulajdonosai megkeresésére elvállalta a vállalat beruházásait felügyelő projektmenedzseri pozíciót. Ezalatt számos szakterületet el kellett sajátítania, majd a beruházási munkálatok befejeztével és a gyártás elindításával a tulajdonosok 31 évesen kinevezték a vállalat vezérigazgatójának.

"A Hungrana Kft.-hez 2016-ban csatlakoztam szintén tulajdonosi megkeresésnek köszönhetően. Ebben az időben a cégen belül jelentős menedzsmentváltás zajlott, én pedig külsősként érkeztem a vállalathoz.

A váltás nehéz döntés volt, Dunaföldváron a hét év alatt közösen építettük fel a tulajdonsokkal a teljes menedzsmentet.

Ugyanakkor a több mint 100 éves Hungrana Kft. prominens szerepet tölt be a hazai élelmiszeriparban, kiszélesített portfólióval rendelkezik, és egy ekkora vállalat vezetése hatalmas megtiszteltetést jelentett a számomra" -mondta Zoltán.

Dusnoki Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem agrármérnök hallgatójával azon szerencsések közé tartozik, akinek a családi vállalkozásból fakadóan, tudatos célja volt az agrárdiploma megszerzése. 2017 óta aktívan kiveszi a részét az otthoni teendőkben, ami a MATE-n végzett tanulmányaival maximálisan összehangolható.

"Családi vállalkozásunk fő profilja a szántóföldi növénytermesztés, emiatt az agrárium ezen szegmense közelebb áll hozzám.

Ekképpen igyekeztem tanulmányaimat folytatni, így az osztatlan agrármérnöki szakon szántóföldi növénytermesztésre specializálódtam, de emellett igyekszem az állattenyésztéssel és feldolgozóiparral kapcsolatos ismereteimet is bővíteni" - közölte Dusnoki Csaba.

Fiatalítás és tapasztalat balansza

A folyamatosan változó világ a munkaerőpiac ismérveit is befolyásolja. Ezt az elmúlt években a Hungrana Kft. is felismerte, és módosítottak hozzáállásukon. Ennek egyik oka 2017-ig nyúlik vissza, mikor a vállalat biztos piaci helyzetben volt a stabil cukor-kvótarendszernek köszönhetően.

Azonban miután a cukorpiac átalakult, aminek következtében egy túltermelési válság jelentkezett – függetlenül attól, hogy a Hungrana Kft. Európa legnagyobb izocukor-előállítója –, a cég profittermelő-képessége megváltozott.

Ez rákényszerítette a vezetést egy egészen új megközelítésre, miáltal olyan új kollégák felvételét kezdték preferálni, akik egy egészen más szemléletmódot képesek behozni a cég életébe, és a nyitottságot, az összefüggéseket kereső gondolkodásmódot részesítik előnyben.

"Összesen 350 embert foglalkoztatunk, akiknek több mint egyharmada irodai alkalmazott, kétharmaduk pedig a termelésben dolgozik. Utóbbi szektorban átlagosan 17 évet töltenek el a cégnél munkavállalóink, ezáltal kellő tapasztalattal bírnak technológiai eszközeink üzemelését, irányítását illetően, ami elengedhetetlen a gördülékeny munkafolyamatok és előállítás szempontjából.

A „fehér gallérosok” (irodai dolgozók) részlegén ezzel szemben a fiatalításra törekszünk, hogy a digitalizáció, automatizáció területén kellő meglátással és gondolkodásmóddal végezze feladatát az ifjabb korosztály a versenyképesség érdekében"

- fejtette ki Reng Zoltán.

Szakmai tapasztalat, nyelvtudás

Számos frissdiplomás egyáltalán nem, vagy kevés szakmai tapasztalattal rendelkezik. Ez jelentős hátrányt jelent a mai munkaerőpiacon. Azonban akadnak egyes munkaadók, akik eltekintenek a gyakorlati évektől, és inkább a jelentkezők személyiségében, hozzáállásában keresik a céghez passzoló attitűdöket.

"Le kell szögezni, hogy egy frissdiplomás nem tud vezetői pozíciót betölteni. De sokhelyütt, így nálunk is vannak olyan területek, ahol analitikusi, adminisztrátori, elemzői pozícióban alkalmazunk pályakezdőket.

Cégünkben a fiatalok számára azért is adódnak lehetőségek, mert a Hungrana Kft. működését automatizáltan szeretnénk működtetni.

Ehhez az IT-fejlesztéseket végeztünk, valamint SAP vállalatirányítási rendszert alkalmazzuk, ami számos lehetőséget teremt a fiataloknak a raktározás, logisztika, kereskedelem automatizált folyamatainak a működtetésében. A generációváltás nemcsak a mezőgazdaságban, de a feldolgozóiparban is komoly probléma, aminek áthidalására a fiatalok érdeklődését kell fenntartani, hiszen a cégeknek nagy szükségük van az új szemléletformálásra és az idegennyelv-ismeretre" - emelte ki Zoltán.

Dusnoki Csaba erre reflektálva elmondta, információs és informatikai világunkban a gyerekek, tinédzserek már sokkal jobban beszélik az idegen nyelvet, mint a jelen 20-30 év közötti korosztály, köszönhetően azoknak a számítógépes játékoknak, programoknak, amelyek angol nyelven készültek. Kiemelte, hogy

az agrár- és feldolgozóiparban is rendkívül fontos a szakmai idegennyelv-ismeret, hiszen egy külföldi szaklap vagy tanulmány megértésével saját gazdaságunkba is bele lehet építeni az olvasott külföldi praktikákat.

Nyitottság a siker kulcsa

Reng Zoltán a vezérigazgatói poszt betöltésén túl a MATE vendégelőadójaként tart előadásokat a szántóföldi növénytermesztéshez kapcsolódó iparágaknak hálózaton belüli működéséről.

"Előadásaim témája, milyen összefüggések vannak a feldolgozóipar, bioenergia, élelmiszer, vegyipar vagy éppen takarmányipar és a szántóföldi növénytermesztés között. Az összetett szemlélet ismertetésére törekszem, hiszen csak az tud sikeres lenni az életben, aki képes nyitott lenni a világra, és megérteni, hogy bizonyos döntéseknek milyen hatásai lehetnek más szakterületre is – ez a fajta szemléletformálás hiányzik a felsőoktatásból" - közölte Reng Zoltán.

"Rengeteget számít egy hallgató beállítottsága, érdeklődési köre.

Mivel én szántóföldi növénytermesztésre specializálódtam, kevésbé látogatom szívesen az állattenyésztéssel foglalkozó előadásokat, de tudom, hogy az összefüggések átláthatósága és megértése érekében megkerülhetetlen az egyéb témájú előadások látogatása" - mondta Dusnoki Csaba.

Az a bizonyos első benyomás

A beszélgetés során a vendégek bevonásával sor került egy szerepjátékra is, amelyben a Hungrana Kft.-nél egy pályakezdő állásinterjúztatását játszották el.

"Azt gondolom, rengeteget elárul a jelentkezőről, hogy önéletrajza hogyan van megírva. Ha pozitív elbírálás után behívásra kerül sor, ott mindössze néhány perc alatt kialakul egy benyomás az illetőről, ami meghatározza, hogy szívesen dolgoznék-e a delikvenssel vagy sem.

Nagyon fontos, hogy az álláskereső elmeséljen egy vele történt szakmai konfliktuskezelési helyzetet, hogy milyen jövőbeli pályaképet képzelt el magának, valamint, milyen az érdeklődési köre az élet más területén

– ezekre a kérdésekre kapott válaszok számos információval és jellemrajzzal bírnak" - mondta Zoltán.

"Az elsődleges egy informatív, tömör és egységes önéletrajz megírása, amivel a munkáltató pontos képet kap tanulmányaimról, szakmai tapasztalataimról, érdeklődési körömről. Az önéletrajz beadása előtt utánajárok annak a cégnek, ahová szeretnék jelentkezni, hogy háttértörténetéről, a magasabb pozíciót betöltő emberekről információkat szerezhessek. Az interjú során elmondanám a céggel szembeni elvárásaimat, és tájékoztatnám a munkaadót, hogy milyen távon számolhat velem, és csak ezután jöhet létre egy közös álláspont, kompromisszum kialakítása" - tette hozzá Dusnoki Csaba.

A felvételt nyert munkavállalókat a Hungrana Kft. mentorok segítségével tanítja be az adott munkakörre.

A vállalat különböző részlegeit kis csapatok alkotják, így baráti környezetben és állandó felügyelet alatt zajlik a betanítás. Az újonnan érkezett munkavállalót nem dobják be a mélyvízbe, mert mint Reng Zoltán zárásképpen elmondta, a fiatalok a XXI. században nincsenek könnyű helyzetben, az agrárium pedig egy különösen zárt közeg, így a következő generáció segítése, munkaelehetőségeiknek a megteremtése valamennyi agrárcég feladata.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az emberek keresik a szépet

Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

Mozzarella mínusz tehén

A New Culture nevű startup a feljövőben lévő tehén nélküli tejiparban tevékenykedik. Olyan mikrobákat állítanak elő, amelyek tejfehérjét állítanak elő „tehenek bevonása” nélkül. Céjaik közt szerepel, hogy 2023 végére tehén nélküli mozzarellát dobjanak piacra.

Egyetemi innováció kerül a boltok polcaira

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fiatal kutatóit és munkáikat bemutató sorozatunkban ezúttal egy új terméket üdvözölhetünk. Gyártása során teljesen új formát öltenek a felhasznált növényi alapanyagok, növelve a termék eltarthatóságát és egyszerűsítve a konyhai felhasználását. Az úgynevezett SalaDmi létrehozásában nagy szerepe van Csurka Tamás doktorandusznak.

Az éghajlatváltozás elősegíti a kártevők terjedését

A növénybetegségek és az invazív rovarok már most is óriási - akár 40%-os – kárt okoznak a globális növénytermesztésben, az éves veszteségek értéke megközelíti a 300 milliárd dollárt.

Öntözni márpedig szükséges

A kiterjedt öntözéses gazdálkodás rendkívüli szervezettséget kíván – nem véletlen, hogy ez a művelési forma hívta életre az első államokat. Magyarország első öntözési közösségeit olyan területeken alakították meg, ahol már a múlt században is folyt öntözéses gazdálkodás.

Klímaváltozás: alkalmazkodnak a növények a fölmelegedéshez

Egy biológusokból álló nemzetközi kutatócsoport a növények meleghez való alkalmazkodási folyamatait vizsgálta. Arra próbáltak magyarázatot keresni, hogyan maradnak a növények élettani folyamatai optimálisak a növény számára már nem ideális, túlságosan magas hőmérsékleten

Új támogatás nyílik az agráripari technológiai fejlesztések érdekében

A Budapest Bank Budapest Business Live sorozatának online konferenciáját június 8-án tartották, ahol ismertették azokat a támogatásokat, amelyek az agrárium modernizációjának és nemzetközi versenyképességének növelését célozzák. Kiemelendő a Mezőgazdaság digitális átállásához kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása, ami új lehetőséget ad a legmodernebb agráripari technológiák fejlesztésére.

Az egyetlen megoldás az elöregedő agráriumra

Az agrárium területén működő gazdaságok zömét idősebb korosztály irányítja. Ugyanakkor a felgyorsult digitális világ a mezőgazdaságban is megköveteli az új trendek és a másfajta gondolkodásmód beépítését a vezetési stratégiákba.

Kihirdették az év szaktanácsadóját

Az idei NAK Szántóföldi Napokon kihirdették „Az Év Szaktanácsadója” díj nyerteseit. A pályázatot másodszor hirdette meg az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, elismerve a szaktanácsadók munkáját, akik kiemelkedően szolgálják a mezőgazdasági termelők érdekeit. A díjakat Feldman Zsolt, Győrffy Balázs és Jakab István adták át.

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől az ausztráliai Új-Dél-Walesben - írta a The Guardian online kiadása.