Back to top

Közös tanszéket alapít a MATE és a Tungsram

Közös kutatóintézetet és kihelyezett tanszéket alapít a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és a Tungsram a vállalatcsoport budapesti székhelyén, ahol májusban kutatás-fejlesztést szolgáló vertikális farm nyílt. A tudományos és innovációs együttműködés megkezdését június 7-én jelentették be.

1. Gyuricza Csaba és Jörg Bauer az együttműködés folyamatos bővítését tervezi
Fotó: Tungsram
Együttműködési megállapodásuk értelmében

az egyik legfontosabb céljuk olyan mesterséges fényforrások vizsgálata, amelyek vertikális farmokon, növényházakban és csíráztatott takarmánynövények előállításakor növelhetik a hatékonyságot.

"Egyetemünk és a Tungsram közös érdeke, hogy az agrárium jövőjét mutató vizsgálatok eredményei ne csak a tudományos kutatásban, hanem az oktatásban is hasznosuljanak. Ennek érdekében a MATE vállalja, hogy az újonnan létesülő tanszék működéséhez tananyagot dolgoz ki, igény szerint szakmai továbbképzéseket szervez, közös pályázati lehetőségeket keres, továbbá szaktanácsadással biztosítja a beltéri növénytermesztés és állattartás során felhasználható kutatások előrehaladását” – hangsúlyozta dr. Gyuricza Csaba, az intézmény rektora.

"A MATE-val kötött megállapodás mérföldkő a felsőoktatás és a versenyszféra együttműködésében, az egyik első alkalom itthon, amikor egy egyetem és egy vállalat agrárkutatások céljából alapít közös kutatóintézetet" – mondta Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója. A vállalat szeretne szerepet vállalni a magyar mezőgazdaság innovatív jövőjében és hozzá akar járulni, hogy ismét a világ legnagyobb agrárkutató nemzetei között tartsák számon. Technológiai szolgáltatóként pedig

képes a MATE-val közös eredményeket piacképes megoldásokká formálni és sikerre vinni. A megállapodás keretében készségesen fogadja a MATE hallgatóit a szakmai gyakorlat és a duális képzés keretében.

Egy hónappal ezelőtt a Tungsram budapesti telephelyén adták át a közép-európai régió első, kereskedelmi méretű kutató és bemutató vertikális farmját, ahol szabályozott klimatikus körülmények között, egyedileg állítható zárt rendszerű automata tápanyagellátás, szén-dioxid-trágyázás és speciális fényreceptek alkalmazásával végezhetők különféle növénytermesztési kísérletek.

A vertikális farmokon kizárólag mesterséges megvilágítást alkalmaznak, így egész évben, éjjel-nappal, kis helyen, klímától függetlenül, akár városi környezetben is lehet növényt termeszteni
Fotó: Tungsram

A 150 négyzetméteres, teljes egészében magyar fejlesztésű és gyártású létesítmény 575 millió forintból épült, amihez 250 millió forinttal járult hozzá az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A mesterséges intelligenciát alkalmazó 21. századi technológia számos pontján szenzorok gyűjtik a rendkívül értékes adatokat, amelyekhez az együttműködés keretében már a MATE szakértői és hallgatói is hozzáférhetnek.

"A Tungsram az élelmezésbiztonság és élelmezési autonómia elérésének fontos eszközét látja a beltéri növénytermesztésben"

– hangsúlyozta Jörg Bauer. Úgy fogalmazott: mostantól Közép-Európa legnagyobb agráregyetemével együtt fogják keresni a választ: hogyan lehet egyre kisebb inputtal és egyre nagyobb outputtal élelmet termelni.

"A közös tevékenység már több hónappal ezelőtt megkezdődött" – tájékoztatott dr. Gyuricza Csaba. Kiemelte: az élelmiszer-önrendelkezés az egyik legfontosabb élelmiszerbiztonsági és nemzetbiztonsági kérdés, amely Magyarország számára egyelőre csak lehetőség.

Hosszabb távon azonban, a tudástranszfer révén az országhatárokon túl is hozzájárulhat az élelmiszerbiztonság megteremtéséhez.

A Tungsram és a MATE kihelyezett tanszékét Helyes Lajos, az egyetem Kertészettudományi Intézetének igazgatója fogja vezetni, akinek tudása és tapasztalata garancia a sikeres szakmai munkára.

"Az egyetem csak a piaci szereplőkkel szoros együttműködésben képes korszerű tudást kínálni"

– hangsúlyozta a rektor, aki a Gödöllőn épülő új kampuszon is vezető partnerként számít a Tungsramra.

A MATE és a vállalat az együttműködés folyamatos bővítését tervezi, aminek részeként közös pályázatokkal és képzési programokkal is meg akarnak jelenni hazai, valamint nemzetközi platformokon, a kutatás-fejlesztés területén pedig nem állnak meg a kertészetnél, hanem egyebek mellett a takarmányelőállítás és az állattenyésztés területén is új technológiákkal kísérleteznek.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az emberek keresik a szépet

Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

Egyetemi innováció kerül a boltok polcaira

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) fiatal kutatóit és munkáikat bemutató sorozatunkban ezúttal egy új terméket üdvözölhetünk. Gyártása során teljesen új formát öltenek a felhasznált növényi alapanyagok, növelve a termék eltarthatóságát és egyszerűsítve a konyhai felhasználását. Az úgynevezett SalaDmi létrehozásában nagy szerepe van Csurka Tamás doktorandusznak.

Az éghajlatváltozás elősegíti a kártevők terjedését

A növénybetegségek és az invazív rovarok már most is óriási - akár 40%-os – kárt okoznak a globális növénytermesztésben, az éves veszteségek értéke megközelíti a 300 milliárd dollárt.

Öntözni márpedig szükséges

A kiterjedt öntözéses gazdálkodás rendkívüli szervezettséget kíván – nem véletlen, hogy ez a művelési forma hívta életre az első államokat. Magyarország első öntözési közösségeit olyan területeken alakították meg, ahol már a múlt században is folyt öntözéses gazdálkodás.

Hol fáj a legjobban rovarcsípés, és melyikük a bajnok a fájdalomokozásban?

Némely kutatók a tudomány kedvéért szívesen vetik alá magukat kínzásoknak. Így derült ki az is, melyik testrészünk a legérzékenyebb a csípésre.

Klímaváltozás: alkalmazkodnak a növények a fölmelegedéshez

Egy biológusokból álló nemzetközi kutatócsoport a növények meleghez való alkalmazkodási folyamatait vizsgálta. Arra próbáltak magyarázatot keresni, hogyan maradnak a növények élettani folyamatai optimálisak a növény számára már nem ideális, túlságosan magas hőmérsékleten

Az egyetlen megoldás az elöregedő agráriumra

Az agrárium területén működő gazdaságok zömét idősebb korosztály irányítja. Ugyanakkor a felgyorsult digitális világ a mezőgazdaságban is megköveteli az új trendek és a másfajta gondolkodásmód beépítését a vezetési stratégiákba.

Lerakták a Szabolcsi Alma Centrum alapkövét Újfehértón

Jövő márciusban készülhet el Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legnagyobb mezőgazdasági beruházása Újfehértón, a Szabolcsi Alma Centrum. Ez a logisztikai és tudásközpont reményt ad a híres termőtáj almatermesztőinek, hangzott el az ünnepélyes alapkőletételen.

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől az ausztráliai Új-Dél-Walesben - írta a The Guardian online kiadása.

Együttműködésben az erő és a jövő

Az idei NAK Szántóföldi Napok és AgrárGépshow-n megállapodások, együttműködési szándékok megerősítésében nem volt hiány. Tudjuk, a magyar agrárium versenyképességének egyik biztos alapja az erőforrások ésszerű felhasználása, ebben pedig kiemelt jelentőségű a közös munka, a párbeszéd, a célok megfogalmazása és megvalósítása.