A kultusz mellékhatásaként személyére rakódott, az elfogulatlan látásmódot torzító rétegeket Bodor Béla, majd Sánta Gábor irodalomtörténészek fejtették le, és így láthatóvá vált az ember, a mezőgazdász és az író. Élete vége felé, hangjában érezhető büszkeséggel így nyilatkozott egy vele készült interjúban:
Nem véletlenül volt büszke erre, hiszen közel 20 évig dolgozott mezőgazdászként. A diploma megszerzése után, 1926-ban állt munkába Bakócán, majd nem sokkal később Ajkán lett uradalmi gazdatiszt. Ezalatt sikerek kísérték útját: nemcsak a növénynemesítés terén volt eredményes, hanem több alkalommal országos díjat nyert merinó tenyészkosaival. Ebben az időszakban alapozta meg egzisztenciáját, ekkor kötött házasságot, és ekkor születtek meg gyermekei is.
Írói ambíciói már gyerekkorában megmutatkoztak, de kibontakozni gazdatiszti éveiben tudtak. Kezdetben a Nimród vadászújság közölte rövid írásait, majd Kittenberger Kálmán közbenjárására Csathó Kálmán, a már befutott vadászíró karolta fel a kezdő írót.
Egy jeligés országos pályázatra 1936-ban írta meg „A koppányi aga testamentuma” című regényét, amivel elnyerte az első díjat. 1939-ben született a Zsellérek, ami szintén fődíjas lett. 1940-ben munkássága elismeréseként beválasztották a Kisfaludy Társaságba.
Zsellérek című regénye miatt évekig hallgatásra kényszerítették. Hogy megéljen, uszálykísérőként és patkányirtóként is dolgozott. Az ’50-es években biológus szaktanár is volt Kunszentmártonban, a halászmesterképzőben. Ekkor írt Halászat című monográfiáját tankönyvként adták ki.
Magánéletében is számos fájdalmas esemény történt: gyermekei, Edit és István is emigráltak. Életútja és a Magyar Mezőgazdasági Múzeum története keresztezték egymást, 1952. júliusa és novembere között intézményünk munkatársa volt.
Emberalakjait többnyire saját életéből merítette. Sok esetben egyértelműen visszakövethető, hogy egy-egy szereplője alakjában kit formázott meg a gyerekkorából.
Álljon itt példának a népszerű Tüskevár néhány szereplője! Kaposvári osztálytársa, azaz Kondoray Béla Pondoray Bélának, azaz Bütyöknek felel meg, és a szigorú Kengyel tanár urat is életének ebben az időszakában kereshetjük. A párhuzamok alól az „öreg csősz”, Matula képez kivételt, akit több, számára kedves jellemvonásból mintázott meg.
Műveiben nem állít semmi valótlant az állatokról, nem ruházza fel őket emberi tulajdonságokkal sem, attól eltekintve, hogy megszólalnak. Természetleírása valósághű. Csak olyat tesznek és gondolnak könyveiben az állatok, ami az életükbe beleférhet. Fekete István regényeiben nem jelenik meg Bambi vagy a „Lassie hazatér” idealizált világa. Az ő állatszereplői meg sem közelítik teljesítőképességük határait, hőstetteket ne várjunk tőlük! Különösen szembetűnő ez a különbség, ha egymás mellé állítjuk Lassie, a skótjuhász és Bogáncs, a pásztorkutya regénybeli cselekedeteit.
Élete alkonyán az író hű társa volt egy puli, de regénye főszereplőjét nem róla mintázta. Önmagát „tündéri realistaként” határozta meg. Irodalmi példaképének, Gárdonyi Gézán túl, a kortárs észak-európai írókat, mindenekelőtt a Nils Holgersson című meséért Nobel-díjjal kitüntetett Selma Lagerlöföt tartotta.
Személyiségét alapvetően meghatározta katolikus hite. Életműve jelentős részét vallásos szellemben írta.
A Kádár-rendszerben ifjúsági íróként tartották számon, de annál sokkal több volt. Kötelező olvasmányként olvastatták – méltán legolvasottabb íróink egyike –, több művét megfilmesítették. Egyik novellája 2020-ban választható írásbeli érettségi tételként szerepelt.
Emlékét szerte az országban őrzik, ápolják. Oktatási intézmények viselik a nevét, életútját Dombóváron múzeum, Keszthelyen emlékház mutatja be. Utóbbi a Diás-szigeten található, a Tüskevárból jól ismert halászkunyhó replikájával együtt.
