Back to top

Véget ért a jubileumi Coop Rally

Idén 15. alkalommal rendezték meg a Coop Rally-t, amely 8 állomáson keresztül Nyugat-Magyarországot járta körbe. A két napos rendezvényen a 250 versenyző 105 autóval tett meg több mint 800 kilométert, hogy megtekintsenek hat meghatározó, minőségi magyar termékeket gyártó és forgalmazó élelmiszeripari céget, valamint két Coop tagvállalatot

A résztvevők a hazai élelmiszer-kereskedelmi piacon évi mintegy 2 ezer milliárd forintot kitevő termékértékesítést, és a COOP Csoporttal együtt több mint 50 ezer munkavállalót képviselnek.

A 2006-ban elindított, a minőségi, magyar élelmiszer-előállítást és -termékeket népszerűsítő szakmai program eredetileg tavaly jubilált volna, azonban akkor a rendezvényt a járványhelyzet miatt el kellett halasztani. Most azonban szeptember 8–9. között újra megrendezték az eseményt, amelyre – ahogy minden évben – az Agrárminisztérium támogatásával került sor. Nagy István tárcavezető a hagyományoknak megfelelően vállalta a rendezvény fővédnöki szerepét.

Fotó: Agrárminisztérium
A mezőny Vecsésről, a Soós Tészta Kft. gyárától indult el. A céget Soós Zoltán alapította 1981-ben, és a vállalkozás a folyamatos innovációinak köszönhetően korszerű, modern üzemi keretek között foglalkozik a tésztagyártással.

A Soós Tészta termékskálája a tradicionális magyar konyha alapját képező népszerű formátumoktól a modern olasz konyhában mindennap használatos tésztafajtákig terjed.

A társaság több mint 50 munkavállalóval éves szinten csaknem 5 millió kilogramm tésztát állít elő. Negyven éves múltjának és munkájának köszönhetően, a Soós Tészta Kft. minőségpolitikájának elismeréseként a Magyar Parlamentben átvehette a „Magyar Termék Nagydíj” Dicsérő Oklevelét, valamint idén negyedik alkalommal nyerte el a Superbrands minősítést és immáron hétszer a Magyar Brands díjat.

Utunk innen Komárom-Esztergom megyébe vezetett, ahol megismerkedhettünk a Partner in Pet Food bábolnai gyáregységének tevékenységével. A cég egy innovatív, vezető európai állateledel-gyártó, amely több mint 600 ügyfélnek szállít 40 országban: kiskereskedelmi láncoknak, szupermarketeknek, kisállat-eledel szaküzleteknek és állatorvosoknak.

Az első nap azonban itt még koránt sem ért véget, az autók tovább dübörögtek Beledre, a Hétforrás Zrt. teljesen felújított Coop szupermarketjéhez. A társaság a Coop Csoport tagjaként kis- és nagykereskedelmi tevékenységet is folytat. Immár 2003 óta biztosítja a régiójában közel 500 Coop üzletének friss termék ellátását. A vállalkozás 46 saját és további 10 Coop logóval ellátott egységet üzemeltet, és elsősorban a 2000-3000 fő lakosú településeken épít új, vagy vásárol meg és korszerűsít üzleteket. A beledi szupermarket 2018-ban újult meg teljeskörűen, mely során 400 m2-re bővült az eladótér, szélesedett a választék, és modern, energiatudatos technológia került beépítésre.

A következő állomásig egészen Sárvárra, a Sága Foods Zrt-ig kellett elautózni. A vállalat több mint 100 éves múltjával Sárvár legrégibb munkáltatójának számít. Jelenleg 230 fős létszámmal, két üzemegységben biztosít munkalehetőséget a sárvári és környékbeli lakosoknak, kizárólag saját állományú foglalkoztatásban.

A márka a piaci lehetőségek mellett, a legfontosabb értéknek a kollégáit tartja.

Fotó: BPC
Emellett büszke két kiváló termékére is, mint a 2000-ben bevezetett FÜSTLI, ami igazi sikertörténetnek számít, hiszen több mint 20 éve töretlen népszerűségnek örvend és a kedveltebb virslimárkának tekinthető Magyarországon.  A Füstli 2020-ban megújult, az új arculat mellett, GMO mentes termelésben felhasználható takarmánnyal etetett csirke húsából készül, de az íze változatlan maradt. A másik az idén már 22 éves SELYEMSONKA, ami szintén egyedülállónak számított a bevezetésekor az ízvilágának és az egyedi megjelenésének köszönhetően.

Az első nap záró helyszíne Badacsonytomaj volt, ahol megismerkedhettünk a Varga pincészettel, amely egy közel 3 évtizede működő családi vállalkozás. A pincészet folyamatosan dolgozik a minőség és a hatékonyság fejlesztésén. Az utóbbi évek legnagyobb beruházása az egri borvidéken a feldebrői pincészet felépítése volt.

A saját és a felvásárolt szőlők professzionális feldolgozása mellett a prémium borok készítésére fektettek nagy hangsúlyt.

Az eredmény nem is maradt el: a tavalyi győztes borok egyenlő arányban származtak a badacsonyörsi és a feldebrői birtokról. A hazai fogyasztók körében a magyar élelmiszerek, a magyar borok elismertsége szerencsére egyre nő, amit a magas minőség kommunikációja is hatékonyan támogat. Ebből a szempontból a borászat nagyon jó pozícióban van, hiszen a Varga Pincészet nemzetközi borversenyeken rendszeresen kiváló eredménnyel szerepel. 2020-ban rekordot döntött: 33 aranyérmet és két nagyaranyat hozott haza.

Fotó: BPC

Az első nap a siófoki Hotel Azúrban végződött, ahol a versenyzők megpihenhettek, és az est programjaként a tokiói olimpia sikerpillanatait újra átélhették a Magyar Csapat néhány tagjának körében. Aranyérmet szerző Bodonyi Dóra és Tótka Sándor kajakosunk, illetve egyéniben második helyet szerzett párbajtőrvívónk Siklósi Gergő, valamint az ideivel együtt öt olimpián részt vett Cseh László úszó személyes élményeiket is megosztották. A tokiói ötkarikás játékok után visszavonult olimpikon legendát az üzletlánc célkitűzéseinek támogatásában végzett szerepvállalása elismeréseként Coop Érdemrenddel tüntette ki Pekó László, a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke.

Fotó: BPC
Az esemény második napja kifejezetten korán indult, ugyanis Kaposváron a KOMETA 99 Zrt. már várta a mezőnyt Kaposváron. A Kometa Magyarország egyik legnagyobb sertésfeldolgozója, kiemelt ágazati szereplő, mely 1994 óta működik Kaposváron. A cég több, mint 800 munkavállalót foglalkoztat, ami csaknem a duplája a nyolc évvel ezelőttinek, ezzel Kaposvár és Somogy megye egyik legnagyobb munkaadója. A vállalat beruházásainak összértéke az elmúlt 10 évben meghaladta a 8 milliárd forintot, a forgalma az elmúlt 8 évben csaknem megháromszorozódott.

A társaság árbevétele 2019-ben 46 milliárd forint volt, a 2020-as éves forgalom megközelítette az 54 milliárd Ft-ot, idén pedig már 60 milliárdos forgalomra számítanak. Termékeit főként a hazai piacon értékesíti, de a világ több mint 40 országába is exportál.

A Kometa felismerte az egészség és a környezettudatosság jelentőségét, beruházásait és termékinnovációit ezért a következő években is ennek megfelelően alakítja.

A vállalat kiemelt figyelmet fordít a korszerű táplálkozás elősegítésére. Termékei hozzáadott glutamát mentesek, szójamentesek, gluténmentesek és a termék típusától függően laktóz-, és tejfehérje mentesek és magas hústartalommal rendelkeznek. A 2018-ban indított sócsökkentési programjának köszönhetően már az első évben több, mint 50 tonnával kevesebb sót használtak fel a termékekhez, úgy, hogy az ízélmény változatlan maradt.

Tovasuhantunk szinte egészen az ország déli határáig Csipőtelekre, a Bonafarm Csoport legnagyobb tejtermelő gazdaságába, ahol a Sole-Mizo Zrt. fogadta a mezőnyt. A Bóly Zrt. tehenészeti telepe Közép-Európa szerte a legmodernebb és egyben a ugyancsak a Bonafarm Csoporthoz tartozó tejipari vállalat alapanyag-beszállítója. A sajtótájékoztatót telepbejárás követte, mely során a versenyzők bepillantást nyerhettek a gazdaságban zajló tevékenységekbe.

Fotó: Sole-Mizo

Az itt termelt mintegy 35 millió liter tej teljes egészében a Sole-Mizo GMO mentes termékportfóliójához biztosítja az alapanyagot.

Az esemény sztárja a Sole-Mizo Zrt. népszerű terméke, a Mizo Túró Rudi volt, mely idén ősztől már megújult külsővel kerül a boltok hűtőibe valamennyi alap, és speciális táplálkozási igényeket kiszolgáló változatban.

Végezetül, de nem utolsósorban, utunk Szekszárdon zárult, a pécsi székhelyű, 100 százalékban magyar tulajdonú Mecsek Füszért Zrt. teljesen átalakított Coop szupermarketjénél. A pécsi székhelyű, száz százalékban magyar tulajdonú cég kis-és nagykereskedelmi tevékenységét a Dunántúlon, Észak-Magyarországon és Budapesten végzi. A társaság tavalyi árbevétele meghaladta az 50 milliárd forintot, amellyel a Coop Csoport legnagyobb forgalmú tagja. Emellett a cégcsoporton belül a legnagyobb bolthálózattal is rendelkezik, 9 megyében 178 településen 253 üzletet üzemeltet. Az idei beruházások során több szupermarketet újult meg, a 700 m2-es szekszárdi egységben többek között korszerűbb technológia, új padozat és kasszák kaptak helyet.

Miután a versenyzők és a média is végiglátogatta a 8 állomást, a karaván visszatért Siófokra, hogy kezdetét vehesse a záró ceremónia és az eredményhirdetés. A kétnapos verseny záróeseményén Nagy István agrárminiszter kiemelte, a hazai agrárium és élelmiszeripar, vagyis a termelő, a feldolgozó és a kereskedelmi szektor vállalkozásai a termőföldtől az asztalig szlogen jegyében biztosítani tudták az ország mindennapos biztonságos ellátását a koronavírus-járvány időszakában is.

„Köszönet és hála azért, hogy a Coop Rally 15 éve arról szól, hogy a hazai élelmiszeripari termékekre, termelőkre irányítja a média, és ezen keresztül a fogyasztók figyelmét”

– mondta az agrárminiszter, aki a hazai élelmiszeripar érdekében az elmúlt 15 évben végzett kiemelkedő teljesítmény elismeréseként oklevelet adott át az üzletlánc számára, amit a Co-op Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke, Pekó László vett át, aki az átvételkor kihangsúlyozta, hogy a COOP és az Agrárminisztérium céljai közösek. A magyar termékekhez magyar alapanyag, magyar munkaerő szükséges, illetve olyan vállalkozás, amely adót fizet és jövedelmet ad.

Fotó: BPC

A 15. alkalommal megrendezett jubileumi Coop Rally-t ezúttal a Coca‑Cola HBC Magyarország Kft. csapata nyerte, az Agrárminisztérium különdíját pedig a Sole-Mizo Zrt. kapta meg.

A program másfél évtizede során tanúsított legaktívabb szerepvállalásért kilenc beszállító cég is - a Coca-Cola HBC Magyarország Kft., a FrieslandCampina Hungária Zrt., a Gyermelyi Zrt., a Nestlé Hungária Kft., a Pick Szeged Zrt., a Sole-Mizo Zrt., a Unilever Magyarország Kft., a Univer Product Zrt., Zwack Unicum Nyrt. – jubileumi elismerést vehetett át.

A Coop Rally-t a Coop üzletlánc 2006-ban rendezte meg első alkalommal. A teljes egészében magyar tulajdonú kereskedelmi lánc szakmai programja több ízben is kiérdemelte az Érték és Minőség Nagydíjat. A rally az idei programjaival immáron 127 hazánkban működő vállalkozást mutatott be, és szinte a teljes FMCG szektor támogatását tudhatja maga mögött.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Minden, amit a rostokról tudni kell - 14 magas rosttartalmú élelmiszer

Tudjuk, hogy a szervezetünknek rostra van szüksége, de azt is, hogy miért? A szervezetünk nem tudja kellően megemészteni a rostokat, de pont ezért van szükségünk rájuk, hogy edzésben tartsuk. Ezek a tápanyagok segítenek szervezetünknek szabályozni például a cukrokat, ezáltal kordában tartva az éhségérzetet.

Bortermő vidék lesz a Kis-Küküllő mente

Románia jelenlegi területén és azon belül Erdélyben is több évezredes történelme van a szőlőtermesztésnek. Hérodotosz ógörög történész említi, hogy már a római hódítás előtt is foglalkoztak vele, bár azt még nem sikerült kideríteni, hogy milyen fajtát, vagy hogy bor is készült-e belőle. Minden valószínűséggel igen.

Betakarítónap a helyi termékekért

Egyre inkább visszatérnek a termelésbe az olyan gazdák, akik nemcsak minél finomabb és jobb, hanem egyben egészséges termékeket akarnak kínálni az embereknek, és ez egyre inkább bekerül a köztudatba. A Reziben tartott Gyümölcsoltó és –betakarító Nap évek óta kiváló alkalmat nyújt, hogy olyan gazdálkodók is bemutatkozzanak a nagyközönségnek, akik egyelőre kicsiben termelnek.

Nem csak vakarózásra használják a fiatal üszők a keféket

A tejelő szarvasmarhák természetes ösztöne, hogy tisztogatják magukat és vakaróznak. Ha lehetőségük van rá, kortól függetlenül az összes jószág előszeretettel használja napi szinten az automata keféket. A Journal of Dairy Science tudományos lapban megjelent kutatás azonban elsőként jellemzi a nem motoros kefék használatát az elválasztott tejelő üszők körében.

A jövőben megduplázódhat a tengeri élelmiszer fogyasztásunk

Egy új kutatás szerint 2050-re a világ lakossága kétszer annyi tengeri élelmiszert fog fogyasztani, mint jelenleg. A halak, puhatestűek vagy rákok iránti megnövekedett kereslet ellenére a fenntartható halászat felé való fordulás segíthet az alultápláltság kezelésében és az emberiség környezeti lábnyomának csökkentésében.

Múlt, jelen és jövő OMÉK 2021.

Az ország legnagyobb termelői piacán egy gombostűt nem lehetett leejteni, akkora volt a tolongás. Ami persze nem csoda, hisz finomabbnál finomabb élelmiszereket hoztak a kiállítók a standokra, a gyerekek megcsodálhatták őshonos haszonállatainkat, a felnőtteknek pedig egyebek mellett szemináriumokat tartottak borról, sörről, pezsgőről… Mindez pedig mosolyt csalt az emberek arcára.

Elismeréseket adott át az agrárminiszter

A tét a magyar mezőgazdaság erősödése, illetve, a szuverenitás, az önrendelkezés, az egészséges, biztonságos magyar élelmiszerek védelme. Ehhez olyan elkötelezett és lelkes emberekre van szükség, akik munkájukat hivatásnak élik meg, és feladataikat szenvedéllyel és szorgalommal látják el. Ezt Nagy István agrárminiszter mondta az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából átadott elismerések kapcsán.

Mezőgazdasági pályázatfigyelő

Mi jelent meg, és mi módosult? Milyen határidőkre érdemes odafigyelni? Pályázati információ egyszerűen, egy helyen.

Elegendő takarmánykukoricával rendelkezik hazánk

Előzetes export regisztrációs kötelezettséget készít elő az Agrárminisztérium a takarmányozáshoz szükséges alapvető terményeknél – közölte Nagy István tárcavezető.

Határon átnyúló program keretében bővült a Nyugat-Pannon régió kínálata

Kiemelt szerepe van a határon átívelő közös természetvédelmi munkának, hiszen a megváltozott társadalmi igények, az aktív kikapcsolódás népszerűsége a hálózatos gondolkodásra ösztönöznek – jelentette ki az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára Hévízen, az Ausztria és Magyarország közös megvalósításában zajló PaNaNet+ program eredményeit bemutató konferencián.