Munkájuknak és a társadalomban betöltött szerepüknek eredményeként nem csak az elődök, napjaink termelői is méltó módon kiérdemelték, hogy valamennyiükre megemlékezzünk egy emléknap alkalmából.
Az Országgyűlés 2018-ban döntött arról, hogy Nagyatádi Szabó István, az egykori „csizmás” földművelésügyi miniszter születésnapját, szeptember 17-ét a földművesek emléknapjává nyilvánítják.
Az emléknap története azonban ennél még régebbre nyúlik vissza, ugyanis néhai Torgyán József, a kisgazdapárt elnöke, volt földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter és munkatársa, Petráss László már 2 évvel a parlamenti döntés előtt megkezdték a Földművesek Napjának a megszervezését. Nagyatádi Szabó István szülőhelyén, Csokonyavisontán 2016. október 29-én írták alá azt a szerződést, amelybe belefoglalták, hogy az első emléknapot 2017 szeptemberében „megfelelő külsőségek közepette, annak szándékával, hogy e napot hagyománnyá emeljék, megrendezik az első Földművesek Napját”.
A szerződésnek megfelelően 2017-ben megtartották az első emléknapot, amelynek kiemelt üzenete volt a helyi gazdálkodók kitüntetése. Petráss László szerint nem a nagyüzemi, iparosodott gazdaságokat, hanem a kistelepüléseken élő őstermelőket, kisgazda-földműveseket, családi gazdaságokat illeti elsősorban kitüntetés, akik példaértékű munkát végeznek a nagyüzemi gazdaságok mellett, és „generációk óta hordozói a nemzetmegtartó erőnek”.
A 2018-ban hivatalosan is elfogadott országgyűlési határozat a következő indoklással iktatta be szeptember 17-ét a Földművesek Napjának:
Mindezt szem előtt tartva, valamint kiállva a termőföldek igazságos elosztása mellett, Nagyatádi Szabó István megalapította az első országos parasztpártot. Politikai pályája során 1908-tól országgyűlési, 1920-tól nemzetgyűlési képviselő, 1918–1919-ben pedig az Országos Kisgazdapárt elnöke volt.
Ez idő alatt egyik legmeghatározóbb elért eredménye a földbirtok helyesebb megoszlását szabályozó rendelkezésről szóló 1920. évi XXXVI. törvénycikk, ami a földtulajdoni viszonyok aránytalanságait, igazságtalanságait próbálta enyhíteni.
A reform a megművelhető területek 4 százalékát, a nagybirtokok jelentéktelen százalékát, a legnehezebben megművelhető területeket érintette, és a nagybirtokosok ellenállása miatt csak kis része valósulhatott meg. Ennek ellenére reményt adott arra, hogy az igazságosabb földtulajdoni viszonyok megvalósulhassanak.
A föld, amit művelnek, amellett hogy a munkát és a megélhetést jelenti számukra, ősi köteléket is egyben ember és természet között. Ez a hivatás és életforma nem mellékesen a nemzetgazdaság motorja egy olyan világban, ahol a népességrobbanás miatt az agrárium szerepe mindinkább felértékelődik. Napjainkban a mezőgazdasági munkákat új kihívások nehezítik, gondoljunk csak a klímaváltozásból fakadó viszontagságos időjárás-változásra, az újabbnál újabb kártevőkre és betegségekre, vagy éppen a koronavírus-járvány okozta nehézségekre.
Azonban a ma földművese éppúgy állja a sarat, mint elődei tették azt, a nehéz időkben is talpon maradtak, élelmiszert termelve a nemzetnek. Tevékenységük és létük minden értelemben igazi nemzetmegtartó erőnek nevezhető.
