Azok számára, akiknek a kertjében akad némi hely valami új vagy kevésbé ismert zöldség kipróbálására, vagy régen elfelejtett ízeket szeretnének feleleveníteni, esetleg saját termesztésből megkóstolni azt, amit csak boltból vásároltak. most induló rövid cikksorozatunkkal bemutatunk néhány, házikertben ma különlegességnek számító zöldségfélét. Elsőként a feketegyökeret és a kínai metélőfokhagymát ismertetjük.
A feketegyökérnek, ennek a fészkesvirágúakhoz tartozó növénynek (tudományos neve: Scorzonera hispanica), ahogy neve is sejteti, elsősorban a gyökerét fogyasztjuk. Ehetőek emellett a fiatal levelei akár nyersen is, idősebb levelei pedig főzve, fiatal hajtása a spárgához hasonlóan elkészítve.
Nagyüzemi termesztésbe hazánkban korábban nem volt jellemző. Bár Nyugat- és Dél-Európában, valamint például Ukrajnában is elterjedtebb a fogyasztása; inkább kis vagy közepes gazdaságokban termesztik. Ennek fő oka, hogy a gyökere érzékeny a sérülésekre, így a gépi betakarítás rossz minőséget eredményez. Ha ősszel megfelelő időszakban és körültekintően szedik fel a gyökereket, sokáig tárolható jó minőségben, akár hagyományos módszerekkel is (pincében, homokba rétegezve vagy nedves jutazsákkal letakarva). Jó tárolhatóságának köszönheti, hogy Franciaországban nagyon kedvelt téli zöldségféle, a francia konyha klasszikus receptjeiben sokszor találkozhatunk vele.
Évelő növény, amely első évben gyökeret és levélrozettát nevel, második évtől pedig virágszárat is hoz. Gyökere kívülről barnásfekete, belül fehér, és ha frissen elvágjuk vagy törjük, fehér tejnedv folyik belőle, ami néhány perc után a levegőn narancssárgára színeződik.
A többéves gyökerek pudvásodnak, így legjobb egyévesen (vagy másodvetésből a következő évben „másfél évesen”) felszedni.
Levelei hosszúkás lándzsásak. Virágszára 60-130 cm magas, a csúcsi részén elágazó, minden szár és oldalszár végén virággal. A nyár első felében nyíló élénksárga fészekvirágzatai vannak, amelyek kora reggel és délelőtt bontják a szirmaikat, dél körül pedig már becsukódnak. Tavaszi vetésből néha már az első évben is virágzik egy-egy tő, ebben az esetben nyár végén, ősszel jelenik meg gyengébb, kisebb virágszár pár virágzattal, amely magokat már nem nevel ki. Második évtől a virágok már jól termékenyülnek, majd kb. 1,5 cm hosszú, pálcika alakú kaszatterméseket nevelnek ki. Ezermagtömege 13-14 g (1 grammnyi mennyiség 70-75 magot tartalmaz).
Termesztésére bátoríthat bennünket, hogy Dél- és Közép-Európában őshonos, hazánkban is megtalálhatjuk vad alakját – azaz környezeti igényeit tekintve viszonylag jól illeszkedik a legtöbb magyar kertbe. Nyaraink kedvezőek a számára, de egyébként hidegtűrő növény, teleinket jól átvészeli. Félárnyékban is viszonylag kielégítően fejlődik, de kedveli a napfényes helyeket. Vízigénye a legtöbb zöldségféléhez képest mérsékelt, főként a kezdeti időszakban ügyeljünk rá, hogy a talaj ne száradjon ki túlságosan.
A nagyobb növények viszonylag jól tűrik a szárazságot. Mivel a gyökeréért termesztjük, azok kifejlődéséhez kedvező talajviszonyokat kell teremtenünk.
Az egyéves termesztés során március második felében, vagy legkésőbb április közepéig el kell vetni a magokat, majd ősszel, szeptember végén-október elején szedhetjük fel a gyökereket. Másik termesztési módszere a nyár végi-ősz eleji vetés, amiből szintén a következő évben lesz termésünk. Ebben az esetben a vetést augusztus végétől szeptember közepéig időzítsük. A korábbi vetéshez egyrészt többet kell öntözni, másrészt a növények „túlfejlődnek”, következő évben a gyökerek könnyebben pudvásodnak, ráadásul a növények így már a szedés évében teljes virágzásra készülnek, s csak másodlagosan a gyökérnövesztésre. Szeptember 20. utáni vetés esetén, átlagos évjáratban, már nem marad idő rá, hogy a növények elég erőssé fejlődjenek a biztonságos átteleléshez.
A sortávolság minimum 20-25 cm, de ha több helyünk van és 35-40 cm-re helyezzük el a sorokat, könnyebb az ápolás és a betakarítás. A végleges tőtávolság 10-15 cm között kedvező, de általában sűrűbben vetünk, és kelés után egyelünk. Semmiképpen ne hagyjunk 5-7 cm-nél közelebb egymáshoz a növényeket. A vetés mélysége középkötött talajon 3 cm körüli. Ha a talaj hőmérséklete 8-10 °C, két hét alatt kelnek ki a magok. Ezt követően először lassan fejlődnek a növények, a lombjuk nagy részét augusztusban nevelik, még a felszedésre szánt gyökerek is nyár végén-ősszel gyarapodnak leginkább: az augusztus közepi tömegüket október végére még megduplázzák. Tápanyagigénye is ennek megfelelő, inkább a tenyészidőszak második felében jelentős. Ha ehhez fejtrágyázunk (szükség szerint július végén, augusztus elején), ahhoz öntözést kell párosítanunk, vagy eső előtt kell kiszórni a könnyen bemosódó műtrágyát: ammónium-nitrátot, kalcium-nitrátot vagy pétisót. A többi tápanyagot még vetés előtt érdemes bedolgozni a talajba.
Ápolása során fontos a gyomirtás, mert a gyorsan fejlődő, nagyobb gyomok elnyomhatják a feketegyökér alacsonyan elhelyezkedő, kezdetben gyenge levélzetét. A jó gyökérfejlődéshez levegős talaj szükséges, így egyébként is sort kell keríteni két-három kapálásra.
A termesztés legkényesebb művelete a fölszedés. Arra törekedjünk, hogy minél kevésbé sérüljenek a gyökerek. A legjobb módszer, ha árkot ásunk közvetlenül a sorok mellett, és abba fordítjuk a növényeket, ásóval a másik oldalról óvatosan a gyökerek mellé döfve. Ha mély rétegű, viszonylag laza talajunk van, akár 40-45 cm-es gyökereket is találhatunk – ennek megfelelően kell az „árkot” készíteni. E felszedést a szélső sortól kezdjük, ha az megvan, készíthetjük a következő árkot az első sor helyén állva és így tovább. Ha nem akarunk árokkal bajlódni, akkor is mindenképpen egyik oldalról erősebben megnyitva kell kiásni a gyökereket.
Készíthetünk bakhátat is a termesztéshez, akkor a felszedés kevesebb erőt igényel. A bakhátakat természetesen vetés előtt el kell készíteni, és többször kiigazítani, mert a lassan fejlődő növények körül az eső általában könnyen lemossa, és a gyomirtás során is sérülhet.
Felszedést követően 2-4 cm-es levélcsonkot hagyunk a gyökerek tetején, és nagyjából méret szerint osztályozva, egymás mellé szépen összerakva tároljuk, így kisebb lesz a vízveszteség.
Ha szeretnénk fiatal leveleket salátaként fogyasztani, a gyökerek felső néhány centiméteres részét a rajta hagyott levélcsonkokkal cserépbe ültethetjük, s akár a konyhaablakban is nevelhetjük.
A meghámozott gyökerekből készíthetünk krémlevest, pürét, grillezhetjük, párolhatjuk. Kellemes köreteket készíthetünk belőle szárnyasokból készült főételekhez, de akár szendvicskrém alapanyaga is lehet. Egyik hétköznapi elnevezése a „téli spárga”, ami egyben felhasználásához is utat mutat.
A „kínai metélőhagyma”, „kínai fokhagyma” (Allium tuberosum) dísznövénynek is használható, de zöldségnövényként leveleiért, ehető virágzati száráért, és szintén fogyasztható virágaiért is érdemes termeszteni. A többi hagymás zöldségfélének rokona, és egy kicsit mindegyikhez hasonlít. Nem nevel kifejezett hagymafejet, a talajban hengeres vagy alul megvastagodó hagymáját találjuk, melyet a többi hagymás növényhez hasonlóan, a levelek alsó részéből fejlesztenek. Szaporodásához rizómákat is nevel, hagymacsoportokat hoz létre, és a talajban is terjed a rizómák oldalrügyeivel, így kicsit távolabb újabb hagymacsoportokat fejleszt. Levelei azonban laposak (ebben egyébként a „klasszikus” hagymák közül a fokhagymára és a póréhagymára hasonlít) és viszonylag keskenyek. 
Ízét és illatát általában a vörös- és a fokhagyma közé teszik, de ételek fűszerezésére inkább fokhagymaízűként használjuk levelét, tőkocsányát, virágát, utóbbi díszítésre is ajánlható. Virágágyakba ültetve is szedhetjük folyamatosan a levelét, de több növény együttes kiültetésével valóban intenzív (fok)hagymaszagra számíthatunk, ami időnként más virágokkal együtt bizarr összhatást eredményez.
Környezeti igénye a többi nálunk termesztett hagymás zöldségféléhez hasonló: 19-20 °C a levélnövekedés számára a legkedvezőbb hőmérséklet, meghálálja a napfényt, de félárnyékban is terem. Többszöri levélszedéshez fontos a növekedési időszakban kiegyenlített vízellátás, de egyébként közepes víz- és tápanyagigényű. Mivel évelő növény, érdemes a következő év termésére is gondolni, így évente 1-2-szer fejtrágyázni, esetleg ősszel komposztot szórni a tövekhez.
Szaporítása magról, vagy a hagymacsoportok szétválasztásával, vagy az oldalrügyeket tartalmazó rizómaszakaszok elültetésével lehetséges. Magja hasonló megjelenésű és méretű, mint a vöröshagymáé, 1 grammja kb. 250 szemet tartalmaz. A magból fejlődő fiatal növénykék kezdetben elég gyengék, ezért szokták cserépben előnevelni, több magot együtt vetve egy-egy cserépben. Akár helybe is vethető, amit bizonyít, hogy a kertben jól terjed magról is. 
Ha elsősorban zöldségféleként akarjuk nevelni, akkor a veteményeskertben sorba érdemes ültetni vagy vetni, március második felében, esetleg április közepéig. Több sor esetén 25-30 cm-es sortávolságot alakítsunk ki, ha hosszabb időre tervezünk kiültetni töveket, akkor 15-25 cm-re egymástól, s amikor szaporodnak, akkor a számunkra nem kedvező helyen levőket eltávolítjuk. Ha nem szeretnénk, hogy magról elvesse magát, akkor távolítsuk el a virágzatokat elvirágzás után (ha korábban nem szedtük le), mert akár gyomosíthat is. Dísznövényágyásokban okozhat komoly gondot, ha a mellettük levő füves területen kikelnek a hagymanövénykék, és minden fűnyíráskor erős hagymaszagot érezhetünk.
Virágot egyébként másod- vagy harmadéves kortól hoznak a hagymák, és
A levelek együttes levágására vagy szálankénti szedésére a növények úgy reagálnak, mint a metélőhagyma: nyár közepéig intenzíven újranőnek a levelek, utána pedig egyre lassabban, majd a rövid nappalokkal és hűvösebb idővel a növények nyugalomba húzódnak. Virágukat a nyár második felében, őszig élvezhetjük, fogyaszthatjuk.
Nálunk igazi ritkaság, de különlegességeket áruló zöldséges pultokon lehet találkozni leszedett, bimbós virágkocsányával. Ezek általában Ázsiából származó termékek, ott szabadföldön vagy hajtatásban termesztenek speciális, erősebb növekedésű, húsosabb szárú fajtákat, majd a leszedett virágkocsányokat egyszerűen kötegelik vagy összefonják. Friss salátákhoz, levesekhez, húsok fűszerezésére is használják, vagy savanyúságok ízesítésére konzervbe is teszik, de a kötegek (és ugyancsak a levelek) meg is száríthatók, és később morzsolva használhatók fűszerként.
