Minden, ami rossz helyen van…
Ha nagyra nőnek árnyékot vetnek az alattuk levő növényekre, így a Nap fényét is elállják előlük. A gyomok okozta kártétel főként terméscsökkenést eredményez, ezért szükséges a gyomok megfékezése a kertben. A gyomok (népies néven dudva, gaz) olyan növények, melyeknek előfordulása az adott területen nem kívánatos.
Ennek következtében a gyom fogalma nem korlátozódik a mezőgazdaságra, gyomnövényekről éppúgy beszélhetünk a közterületeken, építési területeken, illetve az erdészetben, mint szántóföldi, kertészeti művelésű termőterületeken.
A gyom kategóriába tehát mi soroljuk be a növényeket, és ez gyakran szubjektív kategória. A százszorszép, fehérhere, komlós lucerna például a pázsitban gyomok, de egy gyümölcsösben jó talajtakaró növénynek számítanak. A csalán, a tyúkhúr a zöldségesben gyomok, de amúgy ha kultúr területen kívül élnek, akkor értékes gyógynövények – és még lehetne hosszan sorolni az ilyen ellentmondásos példákat.
A kívánatosság hiányának lehet több oka is. Lehet, hogy a növény egyszerűen csúnya. Az is lehet, hogy tolakodó magatartásával, árnyékával elnyomja a kívánatosabb, hasznosabb vagy szebb növényeket, vagy azoktól elvonja az öntözővizet, illetve tápanyagokat. A gyomok hasznos növények kórokozóit is rejthetik. Tüskéiknek, illetve nedvüknek lehet irritáló vagy mérgező hatásuk. Leveleik, magházuk az öltözethez ragadva vagy környezetünkbe behatolva azokat csúfíthatják.
A gazok túlélését a környezet egyensúlyának folytonos felborítása biztosítja (vihar, erdőtűz, termőföld ugaroltatása, házbontás stb.).
Ez azt jelenti, hogy ahol megbomlik a növényzet egyensúlya, valamilyen okból csupasz földterület alakul ki, ott legelőször gyomok fognak megtelepedni.
Nevében is jó példa erre a legrettegettebb, allergén gyomunk a parlagfű, aminek neve is mutatja; ha egy terület parlagon marad, ez a növény veszi elsőként uralmába.
Gyomok irtása: a soha véget nem érő történet
A gyomok elleni védekezésnek több formája van: egyik vegyszermentes módja a mulcsozás. Ez a földfelszín takarása valamilyen szerves, elbomló anyaggal, pl. falevél, kaszált fű stb. Ha a borítás elég vastag, akkor az alatta levő gyomnövények magjaiból kikelő csíranövények nem tudnak áttörni rajta. Amennyiben nagyon gazos területen alkalmazzuk, néha szükséges két rétegben mulcsozni, vagyis a második réteget akkor felvinni, amikor az első rétegen átnőtt a dudva és már elérte a 10-15 cm magasságot. A következő évre az évelő gyomok is eltűnnek, a föld szabadon bevethető.
A takarás mellett a mechanikai gyomirtás is elterjedt, ekkor vagy kézzel tövestől kihúzzuk a területről a gyomnövényeket, vagy kikapáljuk.
Egyes esetekben mód van még vegyszeres gyomirtásra is, de ez akkor végezhető biztonsággal, ha az adott terület teljes növényállományát ki akarjuk irtani.
Vannak könnyebb esetek…
Vannak veszélyesebb és kevésbé veszélyes gyomok. Utóbbi csoportba tartoznak azok, melyek nem túl agresszívak, sőt akár idővel maguktól eltűnnek, majd újra előkerülnek, de nem terjeszkednek el az egész kertben, ennek köszönhetően kártételük akkor is kisebb, ha nem védekezünk ellenük.
A tyúkhúr (Stellaria media) gyökerei a talajfelszínhez közel futnak, így nagy kárt nem csinál, csak éppen „nem oda való”. De tekinthetünk rá talajtakaró növényként is, amely a fagyokig zöldell. Friss hajtásaiból salátát lehet készíteni.
Ennél azonban gyakoribb felhasználása, hogy az elhanyagolt, ritkán gondozott gyepben remekül terjedve szép zöld borítást ad, és a kevésbé kívánatos gyomok megjelenését is korlátozza.
Ha nem engedjük a pitypangot (Taraxacum officinale) magot érlelni, megtűrhetjük a konyhakertben, de a gyepben is. Virágai jó méhlegelők, zsenge hajtásaiból főzelék, saláta készülhet. Franciaországban élelmi céllal termesztik is.
Nedves, nitrogénben gazdag termőhelyen gyakran bukkan elő a nagy csalán (Urtica dioica). Nitrogénjelző növény. Friss hajtásai fogyaszthatók, a csalán lé remek növénykondicionáló szer. A cickafark, a libatop és a disznóparéj sem tartoznak a veszélyes gyomok közé, de azért lényeges, hogy magot érlelni ne hagyjuk őket.
És némelyik igen problémás…
A kártékonynak tekintett gyomok többsége tarackokkal terjed, így kiirtásuk, de akár megfékezésük is igen nehézkes. Ennek oka, hogy a földben kúszó tarack vízszintesen halad így nagy területeket behálóz a föld alatt. Rajta sűrűn találhatók rügyek, melyből képes kihajtani a növény.
Ilyen az apró szulák (Convolvulus arvensis), a közönséges tarackbúza (Agropyron repens), a közönséges aszat (Cirsium arvense), a sövénykeserűfű (Polygonum cuspidatum). Házikertben ezeket ásóvillával ajánlott kiszedni különösen ügyelve, hogy a föld alatti részekből minél többet eltávolítsunk.
Ahány helyen ezek a földalatti hajtások elszakadnak, annyi új gyompéldány fogja felütni a fejét.
Másik lehetőség ezek kiirtására, vagy visszaszorítására, ha a fölből előbújó ilyen föld alatt terjedő típusú gyomot egyből, még kisméretű korában kikapáljuk.
Ez azért jó, mert így nem tud fotoszintetizálni a növény, hiszen amint kihajt, kikapáljuk. Így pedig előbb-utóbb elfogynak a földalatti részek tartalékai, és egyszer csak nem hajt ki többet. Lényeges, hogy ez egy viszonylag hosszú folyamat, és következetesnek kell lenni, mert ha olykor hagyjuk nagyobbra nőni a föld feletti részt azzal azt érjük el, hogy tartalék tápanyagokat juttat a növény a gyökérrészbe, ami így újra többször lesz képes kihajtani.
