Díszmadár extrákkal: mert a tojás is lényeg
Ha a japán fürjet hobbiállatként tartjuk, akkor is már néhány egyedtől jelentős számú tojást kapunk. Öt fürjtojás felel meg egy tyúktojás méretének. Tíz fürjtojó megtermeli egy négytagú család tojásszükségletét. A fürjtojás nyáron 30, télen 60 napig tárolható, olvasható Czibulyás József és Tóth Sándor: A japánfürj tenyésztése című könyvében.
Főzni hideg vízben kezdjük el, és kétperces forrás után kész. Ekkor hideg vízben gyorsan hűtsük le, ezzel elérjük, hogy a héja könnyen lejöjjön! A főtt fürjtojásból készülhet sokféleképpen fűszerezett „tojásbefőtt” vagy tojáspörkölt is. De tésztakészítésre is alkalmasak a tojások, valamint italok, flipek és fizzek egyaránt kellemes aromájúak lesznek a fürjtojások sárgájából.
A nyers fürjtojás fogyasztásának (a héj fertőtlenítése után) többféle gyógyhatását vélelmezik: gyulladáscsökkentő, gyomorszekréciót javító, és sok más élettani szempontból kedvező hatása van e kis madarak tojásának.
|
Díszfürjek
Bár a japán fürjek is tarthatók díszállatként, sok vad fürj létezik, melyek megjelenésükkel a röpdék talajszintjének díszei lehetnek. Érdemes tudni, hogy a japán fürjek háziasításukból eredően a legszelídebbek a többi fürjhöz képest.
Utóbbi a legkisebb fürj, mindössze 4-5 dkg, nagyon jó kotló, védi csibéit: képes nagyobb állatnak is nekimenni ennek érdekében. A kínai törpefürj tojásának a héja sötét, így nem lámpázható, emelte ki Tóth Sándor e faj tenyésztésének egyik nehézségét.
A fürjek társas volierben is tarthatók – kivéve a kaliforniai fürjet, mert az agresszív, képes a nálánál többször nagyobb gyémántfácán hátára is felszállni és azt csipkedni.
A többi fürj tartható más fajokkal, így gondoskodnak a többi madár által elpazarolt eledel hasznosításáról is.
A hegyi fürj az egyik legnagyobb testű fürj, 4000 méter magasan él, ez is elég vad marad. Hasznos tanács minden madár esetén, hogy lehetőleg egyszínű ruhában menjünk be közéjük, mert a madarak érzékenyek a rikító színekre. Optimális a zöld és a szürke, a kék, a sárga még elmegy, és a pirostól félnek leginkább a madarak. Még a saját gazdájuktól is tartanak, ha az piros színű ruhában van, említette a szakember a tapasztalatait.
Fotók: Tóth Sándor és Wikipedia
További cikkek a témában: