Ahol hely hiányában vagy a szomszédok ellenkezése miatt nem megoldható a tyúktartás, reális alternatíva lehet japán, vagy más néven gazdasági fürjeket beállítani tojástermelésre. Mik a fürjtartás előnyei és árnyoldalai? Megéri-e fürjet tartani az önellátás szellemében? Saját tapasztalataim következnek.

Fürjtartásunk másfél évvel ezelőtt kezdődött. Hideg, nyirkos idő volt, minden csupa sár, így már hetek óta nem tudtam kivinni a négy- és kétéves gyerekei­met esténként az állatokhoz. Addig az ő dolguk volt a tojásszedés, etetés alatti nyúlfelvigyázás, és ez nagyon hiányzott nekik. Ráadásul a nyári kiscsirkék, kisnyulak mind felnőttek, nem volt olyan állat, ami méretben illett volna hozzájuk. Mert hát nem is állat az, amit nem tudnak felvenni és az udvaron körbecipelni… Szinte láttam magam előtt, hogy sorvadnak el szegény gyerekek az állatok után vágyakozva, és egy este kiszaladt a számon, hogy jó lenne néhány fürjet tartani. Haszna is volna, benn lenne a házban, méretben is gyerekeknek való… Kislányom rögtön kapott az alkalmon. Ezek után felváltva ábrándoztunk hangosan a kis madarakról, míg a férjem szíve meg nem lágyult. Megegyeztünk, hogy ne csak úgy, ajándékba érkezzenek a madarak, a ketrecre valót gyűjtse össze a lányunk. Kis munkákkal, nagyszülői segítséggel összegyűlt a pénz, meglett a ketrec. Kislányunk nagyon büszke volt, hogy mindezt ő intézte el. Karácsonyra pedig megkapta tőlünk a fürjeket.

A gazdasági fürjről dióhéjban

Remek összefoglaló írások jelentek meg a korábbi lapszámokban, így én csak röviden felidézem az alapokat.

A japán fürjek földön mozgó, de szükség esetén jól repülő, kifejlett korban 20-25 dkg-os tyúkalakú madarak. 5-6 hetesen már ivarérettek. Vadas madaraknál a tojók pettyes, a hímek egyszínű mellkasa, a tojók világos és a hímek barna torokfoltja segít a nemek elkülönítésében. Egyéb színváltozatoknál jól működik a nemek meghatározására, ha megvizsgáljuk a madarak kloákáját. Ivarérett hímek kloákáját összenyomva bőséges fehér hab távozik. Itt csak arra kell figyelni, hogy a frissen párzott tojó is lehet kicsit „habos”, de ez mennyiségében nem közelíti meg a kakasokét. Az aktívan tojó madaraknál ezenfelül a tojás a kloákában könnyen kitapintható.

Magvak és egyéb növényi részek mellett szívesen fogyasztanak nagy arányban rovarokat is. Ennek híján ügyelni kell arra, hogy táplálékuk megfelelően magas, 20% körüli arányban tartalmazzon fehérjéket (pl. túró). Ha táppal etetjük őket, fürjnek, fácánnak valót válasszunk, ne tojótyúktápot! Vitaminkészítmények mellett adjunk nekik rendszeresen emésztőt, futort, hiszen intenzíven tojó madárként mésztartalékaik kimerülhetnek. A homokfürdőt nagyon élvezik.

Keltetni elvileg 3:1 ivararánynál lehet sikeresen. Nem ülnek el, keltetőgépre van szükség. (Nekünk ez valamiért jóval alacsonyabb hatásfokkal sikerült, mint a tyúkkeltetés.)

Tartásmódok háztájban

Kezdetben praktikus okokból tojáskigurulós ketrecet választottunk a hat tojónak és egy kakasnak. Úgy gondoltuk, az alomtálcát kihúzva a gyerekek is tudják takarítani a madarakat. A telepítési sűrűség a gyártó által ajánlottnak a harmada volt, egyszer-­egyszer homokfürdőt is kaptak a madarak tálkában. Előnyös volt, hogy nem kellett mindennap almozni, és a tojások szép tisztán gurultak ki. Hátrány volt, hogy mint minden tyúkféle, ők is jobbra-balra szórták a csőrükkel a tápot a külső etetővályúból, és ami lepotyogott a rács alá, azt már nem tudták felenni (ez jelentős mennyiség). Ráadásul ezek a gyári ketrecek oldalt nyitottak, így az ürülék mindenfele ki tud szóródni. Ha valaki melléképületben tartja a fürjeket, az nem probléma, de nekünk a műhelyszobában voltak, és mire észbe kaptunk, ürülék borította a falat, a parkettát. Próbáltuk körbefedni a ketrecet fóliával, de nem sikerült tökéletesen.

Következő próbálkozásként egy nagy nyúlketrecbe raktuk át a madarakat, mélyalomra. Ez közelebb állt a természetes életterükhöz, élvezettel „fürödtek” az alomszalmában, kapartak fészket a tojásoknak. Takarítani viszont így már csak én tudtam. A gyerekek megfogdosták, bedobozolták őket hetente egyszer, míg kialmoztam.

Fene gondolná egy ekkora madárról, de egyszer úgy megcsípett, hogy a vérem is kiserkent. Ha nagyobb az állomány, levágom, de mivel még szépen is tojt, meghagytam, és minden alkalommal, mikor a gyerekek tojást szedtek, ezt a madarat előre le kellett vadásznom. Előny volt viszont, hogy kevesebb maszat került a ketrecen kívülre. De sajnos a madarak lábán megjelentek a „kakikoloncok”. Ezeket a köröm alá ragadt darabokat kézzel kellett lekaparni, mert ha nem vigyáztunk, hamar borsónyira nőttek.

Ahogy kitavaszodott, jókora röpdét építettünk a szorgosan tojó madárkáknak. Volt benne homokfürdő, bujkálóbokor. A gyerekek lelkes asszisztálásával betelepítettük őket, gyönyörködve csodáltuk az eredményt… Addig, míg egyértelmű nem lett, hogy fürjeink cseppet sem élvezik a változást. A homokfürdőnek örültek, de a közelben járkáló tyúkokat, macskát nem tudták megszokni. Az éjjeli látogatókról nem is beszélve. Törték magukat a rácson.

Madaraink ezután egy melléképületbe kerültek. Nagy helyük volt, a tojáskeresgélés jó kaland a gyerekeknek. Viszont a „kakikolonc” probléma elharapódzott, ha almoztam, ha nem. Lehet, hogy naponta kellett volna takarítani, de erre sajnos nem volt energiánk. Madaraink így időről időre lábfürdőt vettek, aztán mikor a koloncok feláztak, egyenként le kellett őket szedegetni. A gyerekek tartották, én kapartam, a körmök olykor leszakadtak… Leckék az állattartás kevésbé napos oldaláról.

Ahogy jött az ősz, csak előkerült a tojáskigurulós ketrec. Koszol, nem természetes, takarmánypazarló, de legalább lábkímélő (nekem a telepadlón lettek talpfekélyesek, érdekes mód a rácson javult a lábuk állapota), csípésbiztos, és tiszták a tojások.

Kedves, szelíd, problémamentes kis állatok?

Röviden: dehogy! Kezdetben fiatal, éppen ivarérett állománnyal indultunk. Egy helyről jöttek, a kakas néhány hét után mégis kipécézte magának az egyik tojót, és csaknem megskalpolta. Gyógyulás után próbáltuk visszaszoktatni, gond nélkül sikerült. Fogalmam sincs, mitől múlt el a kakas ellenszenve. Később keltettünk és felneveltünk egy adag csibét. Cserélni akartuk a kakast, hisz nem szerencsés, ha rokonok párosodnak. A frissen hozott két kakasból az egyiket, ami agilisebbnek tűnt – és behelyezés után rögtön párzott is –, reggelre a tyúkok megvakították. El is pusztult, és közben a másiknak tolla szála se görbült. Mindezt úgy, hogy zsúfoltan sose voltak, enni, inni bőven volt mit.

Táplálás: kompromisszumok

Nem volt energiám arra, hogy magkeveréket kevergessek, és különösen féltem, hogy nem tudom elérni a kívánt fehérjemennyiséget. Így maradt a táp. Ennek ellenére a tyúkok életerősek voltak, még másfél évesen is megbízhatóan, naponta tojtak. Ebben biztos közrejátszott a tágas tartási hely, illetve a kakasok alacsony száma.

Munkánk bére: a tojás és a hús

A gyerekek imádták az apró tükörtojásokat, főtt tojásokat, sokkal jobb étvággyal ették őket. A piskóta is kiváló belőle, a Stefánia-vagdalt mesés.

Hátránya viszont a fürjtojásnak, hogy apró mérete miatt feldolgozása nagyon szaporátlan. Egy tyúktojás öt fürjtojásnak felel meg, és ha egy öttagú családot kell jóllakatni rántottával, ahhoz legalább 50-60 fürjtojás kell. Ráadásul a tojások hajlamosak morzsalékosan törni, és nem mindenki lelkesedik a családban a kalciumbevitel e formájáért. Három kicsi gyerek, állatok és dolgozó férj mellett állandó időzavarban vagyok, úgyhogy újra és újra azon kaptam magam, hogy visszanyúlok a tyúktojásokhoz, a finom fürjtojások meg csak halmozódnak.

Ami a húst illeti, a házilag felnevelt csibékből a kakasokat selejteztük. Levesbe mentek, és amilyen kis falatok voltak, olyan ízletesek. A hasonló méretű galambbal összehasonlítva a fürj húsa puhább, hamarabb fő meg. A gyerekek szerették, mint minden apró ételt. Csak hát megint az idő: pucolásuk macerás, kevés a húsuk.

Tapasztalatok

Idén tavasszal túladtunk a 15 fürjünkön. A gyerekek segítségével cseréltük el őket egy jókora házi szalonnára és két füstölt csülökre. Bár a lányunk, ahányszor szóltam neki, lelkesen segített pucolni, etetni, a java csak rám maradt. Nekem pedig elegem volt a telekakilt műhelyből. A tyúkok mellett döntöttem. A mi élethelyzetünkben praktikusabb őket tartani, és ökológiai igényeiket is jobban ki tudom elégíteni.

Ha a gyerekek kicsit nagyobbak lesznek, és lesz egy alkalmas, jól szigetelt melléképületünk, lehet, hogy újra belevágunk.

Újrakezdésnél szekrényszerűen zárt, könnyen mosható, tojáskigurulós ketrecet építenék, pihenődeszkával és homoktálcával. Ha sok szabadidőm és pénzem lenne, szigetelt védőházban tartanám őket, kis védett volierrel, mert látványnak sem utolsó egy színes, homokfürdőző, jókedvűen tipegő-kaparó fürjcsapat. A kakasok különleges hangját is szerettem. Vannak színesebb dísz­madarak bőven, de ilyen hasznosak aligha.

Összességében annak, akinek van megfelelő melléképülete, és tényleg rá tudja szánni az időt úgy a tartásra, takarításra, mint a tyúkoknál macerásabb feldolgozásra, annak megéri japán fürjet tartani. Kisebb a létfenntartó takarmányigényük, mint a tyúkoknak, nem kukorékolnak – sajnos a legtöbb szomszédnál ez is szempont. Helyigényük kicsi, néhány négyzetméteren tartható annyi madár, ami fedezi a család tojásszükségletét. Tojásuk, húsuk pedig különösen ízletes. Már most hiányzik.